luthienlovemagic: (Anime generál)
[personal profile] luthienlovemagic
Téma: Tavasz

Csapat: C csapat

Piton típus: szexi Piton

Kulcs: Agatha Christie: „Egy szép tavaszi reggel felbukkan egy leányarc, és a létezés jól megszervezett rendje egyszerre felborul.”

Műfaj/kategória: krimi, romantikus, fluff nyomokban, némi dráma, kisregény

Figyelmeztetések: erőszak, non-magic, némi trágár beszéd, nagyon AU, OOC karakterek (mondjuk, ezt ki hogy érzi, azért kitettem a figyelmeztetést)

Korhatár: 18+ (leginkább a krimi elemek miatt)

Megjegyzés: készült a II. Snanger BL kihívására a C csapatban.

Megjegyzés 2.: A történet nagymértékben AU, a 21. században játszódó krimi-romantika. Ne várjon senki talárokat, varázspálcákat és igéket, mert az itt nem lesz. Teljesen varázslatmentes a történet, de remélem, azért szeretni fogjátok. :) A szereplők életkorán is változtattam kicsit.

Köszönet: Szeretném megköszönni a segítséget három embernek, aninak, Liának és herikának. Köszönöm nektek!

Kikötés: a Harry Potter könyvek világa J. K. Rowling tulajdona, a jogokat csak ő és az általa meghatalmazott társaságok birtokolják. Nekem semmilyen anyagi hasznom nem származik a történet megírásából.



4.


Piton másnap este egy magánkiállításra volt hivatalos a Dolohov villába. A felső tízezer fényűző szórakozásairól azonban mindenki tudta, hogy csak félig-meddig jelentenek pofavizitet. Különös ügyletek és tárgyalások folytak egy-egy ilyen estélynek, kiállításnak beállított eseményen. Műkincsek cseréltek gazdát az úriemberek között, és időnként piaci érdekképviseletek vitáit rendezték fehér asztal és pezsgő mellett. Az is nyílt titok volt, hogy a Dolohov család közel állt Mr. Denemhez, de közvetlenül, persze, nem dolgoztak neki. Bizonyíthatatlan pletyka szintjén terjedtek ezek a hírek. Mindenki tudott mindent, csak épp nem beszéltek róla.
Ez az este pont kapóra jött a nyomozáshoz. Perselus Pitont mint ismert értékbecslőt a legtöbb rangos eseményre meghívták az ügyfelei, Dolohov pedig közéjük tartozott.
Egyetlen zavaró tényező volt csak, nevezetesen az, hogy Macska beosztotta Piton mellé Smaragdot és Albínót, vagyis a két keresztfiát. A férfi hangosan kifejtette ugyan nemtetszését, de süket fülekre talált. Minerva hajthatatlan volt, így Piton a két, „unokaöccsének” beállított ifjú titánnal az oldalán lépett be a Dolohov birtok kapuján.

Az őrök elég durva motozásnak vetették alá őket. Draco méltatlankodva játszotta a kényeskedő úri fiút, Harry csendben tűrt, ő maga pedig erőteljesen morgott a procedúra alatt. Az ajtóban frissítővel fogadták őket, amiből mindhárman elvettek egyet-egyet.

A villában a házigazda üdvözölte mindannyiukat. Amíg Perselus beszédbe elegyedett vele, addig a két fiatal férfi a kiállított képek tanulmányozásába kezdett, legalábbis látszólag. Harry megigazította az orrán a szemüvegét, ami észrevétlenül aktiválta a lencsébe rejtett kamerát. Ügyes szerkezet volt, a tervezője még arra is ügyelt, hogy kikapcsolt állapotban érzékelhetetlen legyen, és pont ezért nem szúrhatták ki előzőleg az őrök. Draco közben „véletlenül” belefutott egy szőke nőbe, aki fehér ruhát viselt, pont olyat, mint a keresett hölgy a képen. Beszédbe elegyedett vele, és nem is kellett sokat várnia. Két ugyanolyan ruhát viselő nő jelent meg hamarosan. Egy vörös és egy barna hajú. Utóbbi nem volt más, mint maga Hermione Granger. A nézelődő Harry kiszúrta a jelenetet, és elindult, hogy megkeresse Pitont. Ugyanott találta, ahol otthagyták. Még mindig Dolohovval beszélgetett valami festményről. Odalépett hozzájuk.

– Bocsánat, hogy félbeszakítom a beszélgetést, de Perselus, ezt a Rembrandtot látnod kell! – játszotta a lelkes műértőt.

– Ó, gondolom a „Vihar a Kinnereten”-re gondol, az egy hihetetlenül jó kép – lelkesedett maga a tulajdonos, Dolohov is. – Jó szeme van, fiatalember.

– Részben én tanítottam – jegyezte meg Perselus.

– Akkor már minden világos.

Az udvarias bájcsevej itt véget is ért. Valaki intett Dolohovnak, aki bocsánatot kért, és magukra hagyta őket. Épp időben.

– Jöjjön, mutatok valamit! – Harry állával a kiállító terem felé intett.

Ami azt illeti, Perselus sok mindent látott már élete során, megfordult igazán hajmeresztő helyzetekben is. Néha még a véletlenekben is hinni akart, amikor a dolgai különösen sorsszerűen alakultak, de ami ebben a pillanatban történt vele, túltett minden eddigi eseten.

Draco Malfoy a kiállítóterem közepén állt, három távolról is igazán bájosnak tűnő hölgy társaságában. Lucius fia leintette a mellettük elhaladó pincért, hogy pezsgővel kínálja a társalkodó partnereit, amikor Perselus egyszer csak szembenézett az egyik, eddig csak oldalról látott nővel, és érezte, ahogy a tagjai lezsibbadnak.

– Hadd mutassam be a hölgyeket – kezdte Draco, amint odaértek hozzájuk. – Luna Lovegood, Ginny Weasley és Hermione Granger – hagyta utoljára a barna hajú nő nevét.

Igen, Granger pont úgy nézett ki, mint aki most jött le arról a fránya festményről, tagadhatatlanul ő volt az, név sem szükségeltetett a felismeréséhez.

– Örvendek a szerencsének – tért magához pár pillanat múlva Piton. – Perselus Piton vagyok. Ő pedig – mutatott Harryre – a másik unokaöcsém, Harry Potter. De gondolom, Draco már beszélt rólunk.

Mindhárom hölgy bólintott.

– Örülünk, hogy megismerhetjük önöket – biccentett Hermione, és a kezét nyújtotta Perselusnak, aki egy lágy csókot lehelt a puha kézfejre.

Perselus figyelmét még az sem kerülte el, hogy a Granger háta mögött álló vörös hajú hölgytársa a szemét forgatta, miközben hasonlóképp kézcsókhoz emelte a jobbját az enyhén zavarba jött Harry előtt állva.

– Látom, szeretik a szép dolgokat, hölgyeim – jegyezte meg Piton.

– Igen. Tökéletesen igaza van, Mr. Piton. Valahányszor szembesülök a szépséggel, kicsit a magaménak akarom tudni – nézett mélyen a szemébe a beszélgetőpartnere.

Piton csodálatosan szépnek találta ezt a nőt. Nem a festmény készítője túlozta el a vonásait. Valóban káprázatos volt.

Draco és Harry ezt a pillanatot választották, hogy arrébb vezessék a másik két nőt valamilyen ürüggyel. Így Perselusnak esélye volt elbeszélgetni Hermione Grangerrel.

– Akárcsak jómagam – szólalt meg Piton rövid szempárbaj után, amiből ő került ki győztesen.

A nő zavartan félrekapta a tekintetét, és az arcát enyhe pír borította el.

– Ön mivel foglalkozik? – kérdezte hirtelen Hermione, hogy zaklatottságát némileg leplezze.

– Egy értékbecslő irodát vezetek, Miss Granger.

– Ó, szóval ön is műkincsekkel foglalkozik! Micsoda véletlen, szakmabeli!

– Többek között. Ezek szerint kegyed is?

– Igen, New Yorkban dolgozom az egyik iroda vezetőasszisztenseként – válaszolta az igazságnak megfelelően. – Az iroda képviseletében vagyok itt.

Meg a Voldemortéban – tette hozzá Piton magában, de hangosan csak ennyit fűzött hozzá: – Nagy teljesítmény ez egy ilyen fiatal hölgytől.

– Ne hozzon zavarba, Mr. Piton, nem vagyok már olyan fiatal.

– Nem tenném – lépett közelebb Perselus, és a karját nyújtotta. – Ha nincs ellenére, körbejárhatnánk együtt a kiállítást.

Hermione bólintott, és belekarolt a férfiba.


Menet közben az orrába furakodott a nő hajának kellemes illata, ami kísértetiesen megegyezett az álmában érzett illattal. Erős hatással volt rá a nő közelsége, és nem igazán tudott másra koncentrálni, mint az arcának és ajkainak szépségére. Látta, hogy a nő beszél hozzá, de nem hallotta a szavait, csak az utolsó mondata végét sikerült elkapnia.

– …mi a véleménye erről, Mr. Piton?

– Bocsánat, megismételné, nem figyeltem.

Partnere lágyan felnevetett. Ez a gesztus még szebbé tette az arcát.

– Nincs kedve enni valamit? – kérdezte a nő, kimozdítva Perselust a további mélázásból.

– De. Örömmel.

A szalonban rajtuk kívül csak egy pár tartózkodott, ügyet sem vetettek a frissen belépőkre, annyira el voltak foglalva egymással a sarokban. Perselus az étellel megpakolt asztalhoz kísérte Hermione Grangert. A házigazda nem hazudtolta meg magát, a választék bőséges és exkluzív mivolta a kifinomult felsőbbrendűség sugallatát közvetítette. Piton nem volt éhes, de szerette megfigyelni mások választását, az sok mindent elárult egy emberről, legyen szó ételről, italról, öltözékről. A tányérokra szedett ételekkel leültek az egyik csöndes kis asztalhoz, ami ideálisan megfelelt a további beszélgetéshez és evéshez. Az arra járó pincértől egy üveg bort rendelt, majd hozzáláttak a vacsorához.

A néma, társasági etiketthez tartozó közjáték percekig zajlott közöttük. Nem szóltak egymáshoz evés közben, a lopott pillantások gyakorisága mégis elkerülhetetlenné tette, hogy egy adott pillanatban összetalálkozzon a tekintetük. Granger szemében különös tűz égett, Perselus meg mert volna rá esküdni, hogy a nő zaklatott, és mégis, volt ott még valami. Hiba lett volna elfelejteni, miért van Dolohov házában, azt is, hogy aki ránéz, kicsoda. De a bűvkör éles érzete olyan hatással volt rá, ami Piton minden egyéb fenntartását elhomályosította. Aztán megérzett egy puha, tapogató érintést, ami az asztal alatt, a lábán kúszott egyre feljebb. A férfi kezében megállt a villa. Granger lábfeje már a combjánál járt, Perselus pedig visszafojtotta a lélegzetét.
A nő ugyanabban a pillanatban a szájához emelte a poharat, és egy élvezetes, apró nyögéssel belekortyolt a borba.

– Mmm… Ez nagyon finom.

– Tényleg jó évjárat. Virgin Vintage Sauvignon blanc, 2002.

– A tapintása is kellemes. – Hermione ekkor érte el Piton ágyékát.

Perselus kis híján belenyögött a poharába. Egy természetesnek tűnő mozdulattal hátrébb tolta a széket, így a nő lába a fehér terítővel takart asztal jótékony homályába hullott.
Hermione Granger jól tudta leplezni az érzelmeit, olyan jól, hogy Piton azon gondolkozott, egy ilyen nő óvatossága és merészsége még az összhang hiányában is kellemesen bájos. Képtelenség haragudni rá, és ezt nyilván ki is használja. Nézte az arcát, az apró nevetőráncokat a szeme sarkában, az ajkának alig mozduló, felfelé görbülő ívét, és az előbukkanó rendezett gyöngyfogakat. A született szépség természetes harmóniája egyetlen embert sem hagy hidegen. Főleg nem Pitont, akinél az értékek észlelése szakmai ártalom.
Granger felállt.

– Ha kibámészkodta magát, akkor folytathatjuk a sétát – nyújtotta most ő a karját, miközben még mindig mosolygott.

– Köszönöm, tényleg finom volt – jegyezte meg Perselus némi félreérthető tartalommal.

Elhagyták a szalont, és tovább indultak a kiállítási tárgyak között, elidőzve egy-egy darabnál, kielemezve annak minden részletét.
Hermione egy miniatűrgyűjtemény előtt állva érezte meg a nyakláncába tett jelzőszerkezet figyelmeztető bizsergését a bőrén. Tom Denem hívta őt, cselekednie kellett, ha segítséget akart kérni a mellette álló férfitól.

– Tudja, Mr. Piton, időnként megfordul a fejemben, hogy nézni a műremekeket feleannyira sem izgalmas, mint megszerezni őket. – Szorította az idő, a rövid, az egyenes út célszerűbbnek tűnt.

Látta, hogy a férfi tekintete változik, nem akart időt adni neki, hogy következtetéseket vonjon le. Közelebb lépett hozzá, és átölelte őt.

– Tudom, ki maga, Mr. Piton. Vagy szólítsam inkább Kígyónak?

Érezte, ahogy a férfi megfeszült a karjai közt, de ő gyorsabb volt. Ennyi előnye mindenkinek lehet, ha jó alaposan megtervezett előre minden lépést. Márpedig Hermione órákon keresztül gondolkozott a megoldáson. És arra a következtetésre jutott, hogy a legfigyelemfelkeltőbb egy olyan férfi számára, mint Piton, alighanem a vereség lehet. Becsúsztatta vékony ujjait a férfi zakójába, és mire az kapcsolt, már el is lépett tőle.

– Ezt majd keresni fogja? – lengette meg Piton orra előtt az elcsórt telefonját.

– Mit művel?

– Megmentem az életemet – hajolt közel hozzá. Lehelete végigsimogatta a férfi arcát, egy hosszú pillanatra még a szemét is behunyta. Kár volt.

– Hermione?! – kiáltott egy női hang.

Piton csak annyit észlelt, hogy a különös partnere hirtelen kibontakozik a zavarba ejtő és igen intim közelségből. Egyáltalán nem értette, miféle játékot űz a másik.

– Kérem, találkozzunk a megjelölt helyen és időben! – mondta Granger, majd visszaadta a telefont, ami alatt egy apró papírcetli rejtőzött. A finom ujjak egy másodperccel sem időztek tovább a kelleténél a tenyerén, csak a telefon és a hideg üresség maradt utánuk.

Perselus még akkor is kábán állt, amikor Draco és Harry odaértek hozzá.

– Mi történt? – kérdezte Albinó.

– Semmi! – ébredtek fel Perselusban a megmagyarázhatatlan düh első szikrái. – Úgy tűnik, játszunk!

Otthagyta a két fiatalabbat, és határozott léptekkel elindult a kijárat felé. A két fiatal férfi szótlanul követte.

April 2014

S M T W T F S
  12345
6789101112
131415161718 19
20212223242526
27282930   

Style Credit

  • Style: Seelie for Ciel by nornoriel

Expand Cut Tags

No cut tags
Page generated Jul. 28th, 2017 04:39 am
Powered by Dreamwidth Studios