luthienlovemagic: (Anime generál)
[personal profile] luthienlovemagic
Téma: Tavasz

Csapat: C csapat

Piton típus: szexi Piton

Kulcs: Agatha Christie: „Egy szép tavaszi reggel felbukkan egy leányarc, és a létezés jól megszervezett rendje egyszerre felborul.”

Műfaj/kategória: krimi, romantikus, fluff nyomokban, némi dráma, kisregény

Figyelmeztetések: erőszak, non-magic, némi trágár beszéd, nagyon AU, OOC karakterek (mondjuk, ezt ki hogy érzi, azért kitettem a figyelmeztetést)

Korhatár: 18+ (leginkább a krimi elemek miatt)

Megjegyzés: készült a II. Snanger BL kihívására a C csapatban.

Megjegyzés 2.: A történet nagymértékben AU, a 21. században játszódó krimi-romantika. Ne várjon senki talárokat, varázspálcákat és igéket, mert az itt nem lesz. Teljesen varázslatmentes a történet, de remélem, azért szeretni fogjátok. :) A szereplők életkorán is változtattam kicsit.

Köszönet: Szeretném megköszönni a segítséget három embernek, aninak, Liának és herikának. Köszönöm nektek!

Kikötés: a Harry Potter könyvek világa J. K. Rowling tulajdona, a jogokat csak ő és az általa meghatalmazott társaságok birtokolják. Nekem semmilyen anyagi hasznom nem származik a történet megírásából.




6.



A cetlin jelölt találkozó helyszíne kívül esett a városon. A cím egy erdőszélén fekvő elhagyatott birtokra vezette Pitont. A birtokon fekvő épület ódon falai lakatlannak tetszettek, a gondozatlanul felfutó, burjánzó borostyánköntös teljesen belepte őket.

Perselus lefékezett a bejárat előtt. Esteledett. Elemlámpát vett elő, majd kiszállt a kocsijából, az ajtóhoz ment, és fülelt. Kémeik nem jelentettek semmilyen veszélyt, de lankadatlan éberség, ahogy Mordon, egyik régi tanára mondta. Hallgatózott egy jó darabig, majd benyomta a rozoga ajtót, ami vészesen megnyikordult a mozdulat nyomán. Feszülten indult neki a kihalt folyosónak. Odabenn félhomály uralkodott, szinte csak a lámpája fényére tudott hagyatkozni. Maga elé tartotta, úgy haladt előre, és világította meg a helyiség falait. Aztán az egyik fordulónál a fénykör megvilágított egy falra ragasztott papírlapot. Közelebb ment, hogy elolvashassa.

„Jöjjön föl a lépcsőn a második emeletre, majd balra a harmadik ajtó.”


A régi falépcső nyikorgott a lába nyomán. Lassan haladt egyre feljebb és feljebb. Nem tudta, mit várhat a nőtől és a társaitól. Arról sem volt fogalma, hogy mekkora Grangernek és társainak az elkeseredettsége, mire lennének képesek a rablásokon kívül, csakhogy teljesítsék Denem követelését, és cserében biztonságban tudhassák a családjukat. Akárhogy is, Pitonnak lépnie kellett.
Elérte a megnevezett ajtót. A többi ajtó monoton feketéjétől eltérően ez hófehér volt. Alul fény áradt ki a résen, így tudta, hogy helyben van. Felsóhajtott, majd lenyomta a kilincset. Az ajtó egy termet rejtett, a plafonról fehér leplek lógtak alá bizarr atmoszférát kölcsönözve a helységnek.

– Erre jöjjön – szólt az ismerős hang a terem másik végéből.

A lepleken túl a terep kiszélesedett, ahogy egyre beljebb és beljebb ment, egy szalonszerűségben kötött ki, ahol a padlót és a falakat is fehér leplek borították. Hermione Granger egy asztalnál ült fehér selyemruhában, mögötte pedig a két társa állt.

– Jó estét! Maga mindig ilyen pontos? – nyitott Hermione.

– Maga szórakozik velem? – kérdezte a férfi halkan.

Granger figyelmen kívül hagyta a kérdést, és az asztalhoz invitálta a férfit.

– Egy csésze teát, Mr. Kígyó?

– Maga tényleg szórakozik velem? – ismételte meg Piton a kérdést.

– Egy csésze finom, angol tea mellett jobb a beszélgetés is, nem?

Jó, az bizonyos, hogy Piton abban a pillanatban szívesen az asztalra csapott volna. Ez a nő halálos veszélyben volt a társaival együtt, mégis úgy viselkedett, mintha ura lenne a helyzetnek. A megjátszott higgadtság még szórakoztató is lett volna, hiszen Piton világéletében tisztelte az erős nőket. Csakhogy a tisztelet és vonzalom mellett Piton rendkívüli módon ragaszkodott a saját fejéhez is, amit szeretett a nyakán tudni. Márpedig Granger ebben a pillanatban nem csak a saját életével játszott, de az övével is.
Visszagyűrte a haragját a mélybe, és leült a nővel szemben. Az kérés nélkül töltött neki teát, és angol módra ízesítette. Piton elé tolta a csészét, majd magának is töltött.

– Látom, jól be vannak itt rendezkedve. Van oka a higgadtságra? – bukott ki Pitonból a kérdés, ami abban a pillanatban a legjobban foglalkoztatta.

– Jobban tetszenék, ha ideges lennék? – nézett a csészéje fölött mélyen a férfi szemébe Granger.

A tekintete igazán figyelemreméltó volt.

– Miért akart találkozni velem? – kérdezte Piton.

– Ez az, amit én sem értek, Hermione! – robbant ki Granger vörös hajú társából.

– Lányok! Menjetek, és őrködjetek az ajtónál! – kérte őket Hermione.

– Remek!

– Ginny, hagyd őket! – húzta magával Luna a másikat.

Hermione elmosolyodott. Lunára mindig lehetett számítani, most is értette a szándékát.

– Most már tényleg elmondhatná, mit akar tőlem, Miss Granger! – ragadta vissza a szót Piton. Pár pillanatig várt, de mivel a néma csönd rossz beszélgetőpartner, a férfi egyszerűen átnyúlt a keskeny asztal fölött, és elkapta a nő karját.

Hermione nem ijedt meg. Rásimította a másik tenyerét a férfi erősen markoló kezére. Magát – akarta hangosan mondani, de helyette csak ennyit szólt:

– A segítségét.

A vállai megereszkedtek, az arca elkomorodott. Ebben a pillanatban hiányzott belőle minden megjátszott cinizmus és gúny. Piton legszívesebben átölelte és magához húzta volna, talán megküzdve azért, hogy újra mosolyogni lássa, mint Dolohovéknál. Óvatosan elengedte a nő kezét, felállt, és odalépett elé. Ujjaival finoman belesimított a leengedett, hullámos, selymes, barna hajzuhatagba, a másikkal pedig maga felé fordította a nő lehajtott fejét, hogy lássa a tekintetét. Abban könnyek csillogtak. Várható volt, most mégis megdöbbentette a férfit a pimasz él hiánya. Kellett volna mondania valami banális megnyugtató dolgot, Piton tudta, csak épp túl nehezen állt a nyelve az ilyesmire. Grangerből, ugyanakkor, kibukott a sokáig elfojtott fájdalom.

– Három hónapja nem láttam a szüleimet, érti? Három hónapja! Azt sem tudom, élnek-e még! Teljesítjük annak a szemétnek a kérését, és még csak azt sem tudjuk, mi értelme van, és…

Miközben beszélt, a hangja egyre hisztérikusabbá vált, és a végén teljesen elhalkult.
Perselus magához húzta őt, és bezárta egy biztonságot adó ölelésbe.

– Nem lesz semmi baj – suttogta ezt a lapos mondatot a nő fülébe, de az valamiért mégis megnyugodni látszott tőle. Ki érti a nőket? Bizonyosan senki sem. Talán épp ezért olyan lenyűgözőek.

A gyönyörű szempár hamarosan felnézett rá. Olyan közel volt az arcuk egymáshoz, hogy Piton elveszett a könnyes, csokoládébarna tekintetben. Csak kicsit kellett volna megmozdítani a fejét, hogy ajkaik összeérjenek…

A folyosóról kemény léptek hallatszottak, majd kivágódott az ajtó. Valaki felsikoltott.
Piton már előkapta a pisztolyát, de mire bármit is tehetett volna, a fények hirtelen kialudtak. Közelebb húzta magához Hermionét. A síri csöndet csak nyögések zaja szaggatta meg, mintha valaki úgy akart volna beszélni, hogy közben befogják a száját. Piton izmai megfeszültek, érezte, de nem látta, hogy melyik irányból közelednek feléjük a némán lopakodó árnyak. Minden olyan hirtelen történt. Piton egy ütést érzett a fején, amitől összecsuklott. Nem ájult el rögtön, így még hallotta Hermione tiltakozását és sikolyát, a könyörgését, mikor arra kér valakit, ne bántsák őt, Pitont. Hogy engedelmes és hűséges szolgája lesz a megbízójának, ha Pitont életben hagyják…
Aztán a férfi tudata megadta magát a teljes sötétségnek.

***



Az irodában csak néhányan ültek: Perselus, Malfoy és Longbottom. Előbbi még mindig fájó fejét masszírozta, ami a három nappal ezelőtti ütéstől még nem gyógyult be teljesen. A másik kettő egykedvűen nézett maga elé. Tudták, hogy miért vannak itt.
Piton ébredése után legszívesebben azonnal Hermione keresésére indult volna, de Lucius nem túl finom módszerekkel lebeszélte róla. Első intézkedésként rögtön a kórházi ágyhoz kötöztette, hogy ne tudjon elmenni, így két napot kénytelen volt pihenni, és most is csak azért volt jelen, mert a Macska őt is behívatta.

Hamar fény derült a kerekasztal-gyűlés okára. Pillanatokon belül kivágódott az ajtó, és Harry tuszkolt be rajta egy nagyon is ismerős valakit. A másik, aki tartotta Féregfarkat, Draco volt. Mögöttük James és Sirius lépett be a tárgyalóba. Mikor Féregfark meglátta őket, rimánkodni kezdett.

– Sirius, James, barátaim, tudjátok, hogy én nem akartam, de neki olyan hatalom van a kezében. Olyan erőőős! – A vége kiáltásba fulladt, mert Harry az asztalnak taszította az árulót, és az arcába tolta a Berettáját.

– Miattad halt meg évekkel ezelőtt az anyám, és még van merszed az apámhoz rimánkodni, te rohadék!?

– Hagyd békén, fiam! Még szükségünk van rá – fogta meg a vállát James, és elhúzta onnan a feldúlt fiút, de Peter nem lélegezhetett fel, mert Sirius lépett a helyébe, és a torkára szorította a kezét.

Egészen lenyomta a törzsét az asztalra, és úgy sziszegte a képébe:

– Reménykedj benne, hogy tényleg megéri a fáradtságot, amit tudsz, mert ha nem, én magam belezlek ki!

– Engedje el, azonnal! – hallatszott az ajtóból a Macska határozott parancsa.

Sirius kelletlenül engedelmeskedett, Peter pedig az utolsó taszító lendülettől az asztal mellé esett.

– Higgye el, Sirius, megvan rá az okom, hogy ezt kérem. Patkány a mi emberünk is.

– Szóval egy kettősügynök – szólalt meg első ízben Perselus. – Ez sok mindent megmagyaráz.

– Mégis mit? – mordult rá ingerülten Black.

– Például, hogy miért mondott le annak idején Dumbledore az iroda vezetéséről, ha helyes a sejtésem.

Minerva bólintott.

– Albus hibázott. Peter tévedésből hamis információkat adott át Lilynek. Későn derült ki az igazság, és Lilynek döntenie kellett. Az önfeláldozást választotta, hogy a többiek álcája megmaradjon – közölte nyugodtan McGalagony.

Néma csönd telepedett a helységre, csak Peter sípoló lélegzetét lehetett hallani. Aztán Perselus törte meg a csendet.

– Gondolom, információid vannak számunkra, Pettigrew.

– Ig... Igen – cincogta Peter.

– Akkor hallgatunk – enyhült meg kissé Tapmancs is.

Féregfark lassan beszélni kezdett. Elmondta, hogy hol tartják fogva a három nő családját, beszélt a védelemről, és sok egyéb információt is átadott. Perselus hamar elvesztette a fonalat, de melegség és nyugalom költözött a szívébe, mikor kihámozta az elhadart mondatok közül, hogy Hermione él.
Denem okos volt. De még ő sem számolhatott mindennel. Féregfark nem volt lojális senkihez, legfeljebb saját magához. A félelem jó húzóerő, de mindig attól kell félni, aki épp közelebbről szorongat. Sirius Black keze pedig vészesen közel volt a torkához.

– Mikor kerül sor a legközelebbi rablásra? Beszélj!

És a Patkány mindent hajlandó volt elmondani. Már mindegy volt.


From:
Anonymous
OpenID
Identity URL: 
User
Account name:
Password:
If you don't have an account you can create one now.
Subject:
HTML doesn't work in the subject.

Message:

 
Notice: This account is set to log the IP addresses of everyone who comments.
Links will be displayed as unclickable URLs to help prevent spam.

April 2014

S M T W T F S
  12345
6789101112
131415161718 19
20212223242526
27282930   

Style Credit

  • Style: Seelie for Ciel by nornoriel

Expand Cut Tags

No cut tags
Page generated Sep. 22nd, 2017 04:24 am
Powered by Dreamwidth Studios