luthienlovemagic: (Anime generál)
[personal profile] luthienlovemagic
Téma: Tavasz

Csapat: C csapat

Piton típus: szexi Piton

Kulcs: Agatha Christie: „Egy szép tavaszi reggel felbukkan egy leányarc, és a létezés jól megszervezett rendje egyszerre felborul.”

Műfaj/kategória: krimi, romantikus, fluff nyomokban, némi dráma, kisregény

Figyelmeztetések: erőszak, non-magic, némi trágár beszéd, nagyon AU, OOC karakterek (mondjuk, ezt ki hogy érzi, azért kitettem a figyelmeztetést)

Korhatár: 18+ (leginkább a krimi elemek miatt)

Megjegyzés: készült a II. Snanger BL kihívására a C csapatban.

Megjegyzés 2.: A történet nagymértékben AU, a 21. században játszódó krimi-romantika. Ne várjon senki talárokat, varázspálcákat és igéket, mert az itt nem lesz. Teljesen varázslatmentes a történet, de remélem, azért szeretni fogjátok. :) A szereplők életkorán is változtattam kicsit.

Köszönet: Szeretném megköszönni a segítséget három embernek, aninak, Liának és herikának. Köszönöm nektek!

Kikötés: a Harry Potter könyvek világa J. K. Rowling tulajdona, a jogokat csak ő és az általa meghatalmazott társaságok birtokolják. Nekem semmilyen anyagi hasznom nem származik a történet megírásából.



7.



Perselus a terv szerint a Féregfark által megjelölt estén a Malfoy-kúria lépcsőjén várta az egyik oszlop takarásában, hogy a három nő felbukkanjon. Onnan kémlelte az utat. Ez volt az utolsó műkincs helye, és remélte, hogy a gyötrelmek vége is.

Hamarosan meg is látott három mozgó árnyat a gondosan nyírt sövény mentén. Egy kevéske zaj is elég volt, hogy felriassza a sövény tetején gubbasztó albínó pávákat. Rikoltva szálldostak szerteszét, Perselus pedig újra megállapította, hogy sosem fogja megérteni Lucius furcsa, sznob ízlését… vagy inkább Narcissáét, ahogy vesszük.

A három nő elérte a lépcsőt, óvatosan araszoltak felfelé a meredek fokokon. Perselus az oszlop takarásából még azt is észrevette, hogy az egyikük sántít. Megvárta, amíg felértek. Kilépett az árnyékból, és Granger tekintetét keresve köszöntötte őket.

– Jó estét, hölgyeim!

– Perselus? – Granger arcán ezernyi érzés futott át. Az elmélyült tekintete úgy tisztult ki, mint vihar után az égbolt. Piton alighanem élete legemlékezetesebb érzelmi kavalkádját láthatta a nő arcán felsorakozni, és mégsem tudott semmi másra gondolni, csak arra, hogy él. Él, és kétségtelenül boldog, hogy látja őt.
A másik két nőről ez már nem volt elmondható. De Granger a sérült lába ellenére is szinte beleröpült Piton karjába. Ő pedig megragadta a derekát, és magához húzta. Végre! Ajkuk egymáshoz ért, csókban forrt össze, az ölelés szorosabbá vált. Percekig maradtak úgy, egymásba feledkezve.

– Mit eszik Hermione ezen a fickón? Szerintem teljesen megőrült – dohogott Ginny a háttérből.

– Szerintem meg összeillenek – jelentette ki Luna egyszerűen.

Piton ezt a pillanatot választotta, hogy kissé elhúzódjon Hermionétól, és szúrósan nézzen Ginevrára. Hermione is magához tért. Még mindig az előkészített rablás helyszínén álltak.
Valamit mondania kellett volna. Például azt, hogy néha a legváratlanabb pillanatokban történik az emberrel valami, úgy, hogy nem is készült fel rá. Talán élete legrémesebb korszakát éli meg, de akkor… de akkor… akkor történik valami, egy apróság, és hirtelen minden megváltozik.
Beszélni akart.
És vallani akart.
De amikor már a nyelvén volt élete legkomolyabb vallomása, valamiért semmi mást nem tudott kinyögni, mint azt:

– Indulnunk kell az utolsóért! – És tisztában volt vele, hogy ezzel mindent elrontott. Épp ezért lepődött meg annyira, amikor Piton komolyan a szemébe nézett, és azt válaszolta:

– Mutatom az utat.

– Tessék? – Hermione nem hitt a fülének. Pedig kellett, mert a mindig fanyar humorú, komor férfi arcán lágy, alig kivehető mosoly jelent meg. – Te… ti… ezt terveztétek? Tudtátok?

– Valahogy úgy.

Most fordult a kocka. A férfi lepte meg őt. És Hermione még Ginny gúnyos fintorára is csak egy felszabadult vigyorral tudott válaszolni. Talán valami ilyesmi a szerelem. Talán, ha lesz ideje a közeljövőben meggyőződni felőle, mondjuk ennél sokkal jobban, kiderül.

A műkincset hamar kicserélték a képre. Hosszú idő óta először érezték biztonságban magukat. Már el is felejtették, milyen az.
Még meg kellett ejteni az „elrabolt” műtárgyak átadását, de Perselus az utolsó pillanatban újabb meglepetéssel szolgált.

– Együtt megyünk.

– Nem jöhetsz!

– Bízz bennem.

– Perselus!

– Ne vitatkozzon velem, ifjú hölgy!

– Ha nem azt tesszük, amit Denem akar, akkor megölik mindannyiukat! – kiáltott fel Ginny hisztérikusan.

– Az nem fog megtörténi, kisasszony. Az embereink már gondoskodtak a családjukról – felelte Piton higgadtan. – Ha az ellenségeskedése mellett néha kicsit a fejét is használná, már magától is rájöhetett volna, hogy egy szervezett akció folyamatának kellős közepén tartunk. Nem kockáztatnánk a sikerességét azzal, hogy nem tettük meg előzőleg a szükséges lépéseket.

– Tehát biztonságban vannak? – ragyogott fel Ginny pillantása.

– Ha jól tudom, már Ausztráliában vannak. Álnéven, biztonságban.

Luna, aki eddig csöndben állt mellettük, ekkor olyat tett, amitől a meglepett férfi felhorkantott: megölelte.

– Induljunk! – tért magához először Hermione a hirtelen jött örömmámorból.

A birtokhatáron hagyott kocsijukig Hermione menet közben Perselusra támaszkodott. Eddig bírta a bedagadt bokája a gyűrődést. Az is csoda volt, hogy a befájdalomcsillapítózott testrészre rá tudott állni. Ez annyira lassította őket, hogy félő volt, lekésik a találkozót, így Perselus egy óvatlan pillanatban a karjába kapta a nőt.
Hermione nem tudta eldönteni, hogy hálás volt, vagy inkább a zavarrózsák kínozták az arcán. Mindenesetre örült, hogy a lábáról lekerült a súly. Arcát a férfi mellkasába temetve próbálta elrejteni a zavarát. A kocsihoz érve betették a műkincset a táskába a többihez, aztán indultak.

A találkozó helye egy külvárosi raktárba volt megbeszélve. Egyórás út volt. Az elhagyatott környéken egy lélek sem mászkált. Mikor már közel jártak, Piton lebukott a hátsó ülésre, hogy őt ne vegyék észre.
Megérkezésükkor a három nő gyorsan kiszállt a kocsiból, és elindult a műtárgyakkal az épület felé. A raktárajtó azonban hirtelen kinyílt, és halálfalók özönlöttek ki rajta, körbevéve őket. A kisebb kör közepén Denem állt.

– Ne hittem volna, hogy ez a három fruska végül valóban képes lesz hozzásegíteni a tervünkhöz – intézte a szavait a csatlósaihoz.

Sokan közülük felnevettek.

– Adják ide a tárgyakat! – adta ki az utasítást.

Hermione előrebicegett, és átnyújtotta neki a műkincseket rejtő táskát. Denem belenézett, majd elégedetten felkiáltott.

– Igen, barátaim! Kezünkben van, amire vártunk!

A három nő ezt kihasználva visszafelé araszolt a kocsihoz, de nem jutottak messzire, mert erőteljes karok a földre taszították őket.

– Hová-hová, hölgyeim? Nem mondta senki, hogy végeztünk – magasodott föléjük Denem.

– Maga rohadék! – kiáltotta Ginny. Denem egyik embere durván szájon vágta.

– Ki kéne mosni a szádat, Weasley! Akkor nem lenne ilyen mocskos, igaz? – ragadt Ginny hajába a megbízójuk, a másik öklével pedig akkorát ütött a nő hasfalába, hogy az a sokkoló fájdalomtól elájult.

– Hagyd őt békén! – tápászkodott fel a földről Hermione, hogy a férfi felé iramodjon, nem törődve sérült lábával.

Piton eddig bírta a kegyetlenkedést. Kiszállt a kocsiból. Denem arca eltorzult a dühtől, amikor meglátta. Sejthette volna, hogy az az átkozott férfi bele fog köpni a levesébe. De talán eljött az idő, hogy végre pontot tegyenek kényelmetlen ismeretségük végére.

- Lője már le valaki, a pokolba is! – sziszegte.

Fegyverek kerültek elő. Kitört a káosz. A robbanó pisztolyok hangja fülsüketítően hangos volt. Luna sikoltozni kezdett, Hermione arra eszmélt, hogy a földön térdel. Valaki fegyvert tartott a tarkójához. Annyira félt, hogy hányingere volt, levegőt is alig kapott az erős szívdobogásától. Szemével Perselust kereste, de nem látta sehol. Hogyan lett volna képes elfogadni, hogy a férfit, akit végre megtalált, szinte azonnal elveszítheti?

– Perselus, ne! Kérlek ne! – zokogta. Ha megöleti magát, ő abba belepusztul.

Aztán valakit letaszítottak mellé a földre. Percekbe telt, mire felfogta, hogy Piton feladta magát. Engedte, hogy lefegyverezzék, és térdre kényszerítsék. Ő mégsem érzett még soha, senki iránt ilyen mély hálát, mint akkor. Ha csak pár percet tölthetnek együtt, csak még néhányat, azért is odaadott volna mindent.
Remegett. Perselus gondolkodás nélkül ölelte magához, nem törődve a körülöttük lévőkkel. A jelenetet Denem gúnytól csöpögő hangja festette alá.

– Nocsak, egy gerlepár! Mondd csak, Kígyó, te is úgy gondolod, hogy a krízishelyzetek összehozzák az embereket? – nevetett. Piton legszívesebben széttépte volna az önelégült barmot, de elég volt megfeszülnie, a fenyegető mozdulat láttán újabb pisztolycső meredt az arcába.

Két halálfaló erőszakkal választotta szét őket, és távolabb térdepeltették le őket egymástól.

– Minden rendben lesz – suttogta oda Hermionénak Perselus, ahogy az időközben a torkára szoruló maroktól tellett tőle, de valószínűleg a nő a zokogása miatt nem hallotta a hangját.

Piton becsukta a szemét, úgy várt tovább. Számolnia kellett volna, legalábbis úgy gondolta, az stílszerű egy ilyen helyzetben. Tíz, kilenc, nyolc… öt, négy… három, kettő… meg ilyenek.
Egy!

Tompa pukkanást hallott. Tompábbat, mint bármilyen természetes hang a világon. Ismerte, tudta mi ez, és mindig is gyűlölte. Sem megszokni, sem szeretni nem lehet a halált. De ezúttal kimondhatatlanul örült neki.
Az őt tartó test élettelenül hanyatlott rá, és ahogy látta, a Hermionét tartó ugyanerre a sorsra jutott.
Mesterlövészek. Aztán nem maradt ideje tovább mérlegelni, mert megszólalt valaki.

– Itt ma csak te húzhatod a rövidebbet, Denem. Vége a játéknak!

Lucius Malfoy egyik kezével épp egy pisztolyt tartott Denem fejéhez, a másikkal pedig kivette a markából az értékes táskát. Piton pedig arra gondolt, hogy Lucius ma valahogy fokozottan ideges. Mindig olyan aprólékosan kigondolt monológot szokott előadni a letartóztatott bűnözők előtt. Erre most letudta egy Humphrey Bogart címmondattal? Ejnye, Lucius sem volt már a régi.

– Vigyék innen! – Malfoy undorodva tolta a kommandósok karjaiba a Voldemort vezérét, majd leguggolt Piton és a zokogó nő közé.

– Jól vagy, Kígyó? – fordult először Perselushoz, aki vigasztalóan átkarolta Hermionét.

– Jöhettetek volna hamarabb is – morogta a szőke férfinek.

– Ginny és Luna? Ők… Ők hol vannak? – szólalt meg Hermione szipogva.

– Rendben lesznek.

– Hála Istennek! – sóhajtotta Hermione megkönnyebbülten.

Perselus felállt, és a karjába emelte a nőt. Mikor az autóhoz értek, óvatosan betette a végkimerülésig fáradt nőt a másik kettő, igencsak megtépázott társa mellé, majd ő is készült beülni, de Lucius visszatartotta.

– Biztosan jól meggondoltad? Visszajöhetnél az irodához!

– Nincs az a pénz, Páva, nincs az a pénz.

– Biztosan megéri? – pillantott Malfoy az autóban ülő nőre.

– Semmi nem érte meg még ennyire. Üdvözöld a két keresztfiamat a nevemben.

– Remélem, még látjuk egymást! – veregette meg a vállát Lucius.

– Te reméld, én majd valahogy elleszek.

Azzal Perselus beszállt a kocsiba, és behúzta maga után az ajtót. A sofőr azonnal indított, hogy kivigye őket az iroda repterére. Hermione hozzásimult.

– Köszönöm – suttogta, szinte már álmában. – Lehet, hogy még szeretlek is.

– Lehet – válaszolt neki Perselus, és az ölébe húzta.

Szorosan ölelte Hermionét, míg kiértek a géphez. Ott újra a karjaiba emelte, és felvitte a repülőre, ahol egy orvos és az immár teljes, mosolygó Lupin család várta őket. Dora hálálkodni kezdett, hogy segített visszakapniuk Teddyt, de Piton sikeresen hárította a szóáradatot azzal, hogy Hermionének orvosra van szüksége. Meg akart szabadulni tőlük. Az orvos hamarosan ellátta mindannyiuk sebeit. Mire végzett, Hermione teljesen felébredt. Odabújt Perselushoz az ülésen, és hallgatta a nyugodt, kiegyensúlyozott szívverését.

– El sem hiszem, hogy megúsztuk – jegyezte meg még mindig hitetlenkedve.

– Én sem – vallotta be Perselus.

Hermione felsóhajtott, és a férfi ölébe hajtotta a fejét. Perselus lenézett rá. Ahogy végigsimított a gömbölyű vállon, karcsú alakon, gyönyörű arcon, arra gondolt, hogy nem hiába szereti annyira a tavaszt, és nem véletlenül nyitotta ki az újságot azon a bizonyos kora márciusi reggelen.

Vége

April 2014

S M T W T F S
  12345
6789101112
131415161718 19
20212223242526
27282930   

Style Credit

  • Style: Seelie for Ciel by nornoriel

Expand Cut Tags

No cut tags
Page generated Jul. 28th, 2017 04:41 am
Powered by Dreamwidth Studios