luthienlovemagic: (Uhura&Spok)
[personal profile] luthienlovemagic
Cím: Halld üvöltésem
Csapat: Victima
Elsődleges Kulcs: „Halld üvöltésem” (G. R. R. Martin),
Másodlagos kulcs: a gyilkos szignatúrája: a TÁRGY
Páros: Penelope Garcia/Derek Morgan
Korhatár: 18+
Műfaj/kategória: krimi, dráma, angst, kisregény
Figyelmeztetések: szexuális szadizmus, gyilkosság, lelki terror, szereplő halála, csonkítás, nemi erőszak, megfélemlítés, manipuláció, enyhén OOC karakterek néhol
Megjegyzés: készült az I. Gyilkos elmék Kihívásra a Victima csapatban.
Megjegyzés 2.: A történet filmszerű vágásokkal dolgozik. A szemszög végig E/3, Garciával a középpontban. Kivéve néhány részletet, ahol ezt a történet nem engedte meg.
Köszönet: Köszönet a bétázást azoknak, akiket most még nem fedhetek fel.
Kikötés: Minden jog a CBS tv csatorna tulajdona. Nekem semmilyen anyagi hasznom nem származik a sorozat egyes elemeinek felhasználásából.
Szereplők: Aaron Hotchner, Spencer Reid, Emily Prentiss, Derek Morgan, David Rossi, Jennifer Jareau, Penelope Garcia, Jason Gideon. Saját: Gregory Pilinsky/Gregorij Pilinszkij
Tartalom: Washingtonban feltűnik egy sorozatgyilkos, akinek aláírása túlságosan is ismerős a csapat egyik tagjának. A felismerés emlékeket hoz elő a múltból és szörnyű eseményeket indít el.



4. rész



- Tessék, ez jót fog tenni!

Emily egy csésze teát tett le elé, de Penelope nem nyúlt érte. Még mindig remegett, a könnyek megállíthatatlanul folytak az arcán. Prentiss körkörös mozdulatokkal simogatta a hátát, hogy megnyugodjon.

- Nem lesz semmi baj. Megtaláljuk, hidd el!

- Én...

A csésze csattanva tört szét a padlón, ahogy Gideon félrelökte, magával sodorta az egyik aktát, s beszennyezte az asztalon maradt papírok egy részét is. A férfi dühösen markolta meg a nő ruháját.

- Az isten szerelmére, szedje már össze magát! - Erősen megrázta.

- Maga nem ért semmit! Nem tudja, hogy mire képes! Nem is ismeri őt!

- De maga annál inkább. Segíthetne rájönni, hol keressük!

- De ha egyszer nem tudom! - A szorítás erősödött, Garcia fájdalmasan nyikkant.

- Azonnal engedd el, Jason! - ragadta meg a férfi kezét Hotch.

- Mi folyik itt? Miért bántod? - Reid hangja döbbent volt.

Gideon keze megremegett Garcia ruháján. A nő ezt kihasználva kitépte magát a szorításból és kiviharzott a tárgyalóból.

- Miért jöttél vissza? Azért, hogy minden összekuszálódjon? Miért? - fakadt ki Reid.

Két ökle vádlón csattant volt mentora mellkasán, aztán a következő ütésre lendítette őket, de a gyengéd kezek lefogták.

- Spence, azzal, ha egymást bántjuk, nem segíthetünk, se Garciának, se Dereknek. Majd ha ennek vége lesz, leülsz beszélgetni Gideonnal, de addig, kérlek, nyugodj meg.

JJ hangja lágy volt, nyugtató, de a fiatal férfi kitépte magát az oltalmazó karok közül.

- Ezen nincs mit megbeszélni. A francba! Derek... - A többi sírásba fulladt, ökle tompa puffanással csapódott a falnak. Egyszer, majd még egyszer, egészen addig, míg Jennifer gyengéden magához nem húzta.

- Hotch! Gideon... - kezdte Prentiss, aki észrevette, hogy a férfi már nincs ott.

- Tudom. Megkeresem.

A folyosón látta meg, ahogy céltalanul trappolt előre rajta. Ahogy utolérte, a vállára tette a kezét. Gideon megtorpant.

- Spencernek igaza van, Hotch. Csak összekuszálom a dolgokat. Talán jobb lenne, ha most...

- Arról szó sem lehet! Szükségünk van rád!

- De Spenc...

- Nem Reidnek, Dereknek van szüksége rád.

Jason sóhajtott.

- Igazad van.

Aaron bátorítóan veregette hátba.

- Gyerünk vissza! Találjuk meg a fickót!



***






Dühöngve vágott át az irodától a szürkületbe burkolózott parkig. Mit képzel magáról Gideon! Azt hiszi, olyan könnyű megtalálni? Ha az lenne, már rég újra rács mögött volna. Vagy... Lenézett a kezében szorongatott táskájára, automatikus mozdulatokkal pattintotta ki. A rejtett zsebből hamar előkerült a kép, ami őt és Gregoryt ábrázolta. Akkor még minden rendben volt, szerelmesek voltak, mosolyogtak, mögöttük a közös otthonuk volt látható. A házuk... Megremegett a kezében a kép. Ott vannak. Úgy tudta, jelenleg a hely elhagyatottan áll. Minden egybe vágott. Hogy nem jöttem rá rögtön! Kirohant az utcára, és leintett egy taxit, bepattant a kocsiba, elhadarta az úti célt, majd tárcsázta Hotch számát.

- Tudom, hova vitte! Gideon, maga még emlékszik a házunkra, igaz? Vezesse oda őket!

- Garcia! Ne csinálj semmi hülyeséget!

- Ott találkozunk.

A vonal elnémult.

- Induljunk!

Penelope közben ingerülten szólt oda a taxisnak:

- Gyorsabban!

- Hé, kisanyám, még a városban vagyunk, nem gyorsíthatok!

- Rendben, megértettem!

Garcia türelmetlenül dobolt a kocsi oldalán, miközben Derekre gondolt. Vajon mi lehet most vele? Istenem, add, hogy ne essen baja! Arra eszmélt fel, hogy majdnem előre esett, mikor a kocsi meglódult, mert kiértek a városból.

- Kösse be magát, kisanyám, belecsapunk a lovak közé!

A sofőr nem viccelt, gyorsan a helyszínre értek, a telek határán álltak meg. Garcia nem figyelte, mennyi pénzt nyom a férfi kezébe, csak haladt előre. Akkor sem állt meg, mikor utána kiáltott, hogy visszaadja a visszajárót, csak Derek járt a fejében, az ő megmentése.

Nem hallgatott a kis hangra, ami azt mondogatta neki, hogy várja meg a többieket. Nem, most nem hátrálhatok meg. A hűvös nyári szellő behatolt a szoknyája és blúza alá, pont, mint az utolsó éjszakájukon, pont, mint az álmában, amit akkor álmodott, mielőtt ez a rémálom újra elkezdődött. Pont ugyanúgy dermesztette meg és torpant meg. Zihált, alig kapott levegőt, meg kellett állnia. Képtelen lennék végigcsinálni? Belekotort a táskájába, hogy zsebkendőt keressen, amivel letörölheti magáról a kiütközött hideg verejtéket, de más akadt a kezébe. Az a mívesen faragott, díszes pisztoly, amit még tőle kapott. Már el is felejtette, pedig azóta nála volt, hogy elkezdődött az ügy, mintha tudta volna, hogy szükség lesz rá.

Újra fellángolt benne a düh, becsapta a táskáját, és nekiindult. Fűtötte a harag, a kétségbeesés, az aggodalom, és még valami más is, a vágy, hogy megmentse mindkettejüket. Igazából ezt szerette volna, de jól tudta, hogy nagy eséllyel választania kell. Amilyen halkan csak tudta, belökte a faajtót. Először nem látott senkit a félhomályban, majd elindult a polcok között. Pontosan olyan volt minden, mint akkor, még a faragványok is ott voltak. Mindegyiknek ember alakja volt, férfiak. Őt nézték. Mintha vádolták volna, mintha ő tehetne bármiről is. Aztán a fény erősödni kezdett, és meglátta Gregoryt, amint önfeledten elmerül Derek összevert, megcsonkított testében. A feje hátrafeszítve, a torka előtt kés.

- Végre itt vagy, Penelope! Már csak a végső simítás, és kész az első közös művünk. Te csiszoltad majdnem tökéletessé, és én elvégeztem a végső átalakításokat. Hát, nem csodálatos?

Ragadozó mosoly, valószínűtlenül torz grimasz a valaha kedves arcon.

- Penelope... Szeretlek... - Derek hangja erőtlen volt, megpróbálta felé nyújtani az egyik kezét. Egy ujja hiányzott.

- Milyen szánalmas egy alak, nem igaz? Hogy szerethetsz egy ilyen seggfejet?

Az arcába vágott, és faragta volna tovább, de egy koppanás megállásra késztette. Penelope táskája koppant a földön, amit egy pisztoly élesítésének hangja követett. Gregory felnézett a áldozatáról. Egyikük sem hallotta a közeledő lépteket.

- Csak nem megtartottad? Használni is tudod még?

- Ereszd el őt, Gregory!

- Nem eresztem a prédámat. Soha!

A kés mozdult, de elkésett, mert egy dörrenés megtörte a mozdulatot. Gregory teste Derekre esett, Prentiss odarohant.

- Halott!

Legörgette Derekről, aki már alig volt magánál akkor.

- Penelope...

- Ne beszélj! Pihenned kell! - csitította Emily.

- Hol van... Penelope?

- Nincs semmi baja - hazudta Emily. - Mindjárt itt lesz. - Próbálta minél meggyőzőbben mondani, de a férfi szerencsére nem kérdezett többet, mert elvesztette az eszméletét.

- Penelope, próbáljon meg lélegezni! Nem szabad feladnia!

Gideon minden erejével próbált segíteni a sokkos állapotban lévő nőnek, aki akadozva kapkodta a levegőt. Szemei tágra nyíltan meredtek a semmibe.

- Mikor érnek ide a mentők? - kiáltott oda idegesen Hotch az egyik rendőrnek.

- Öt percen belül itt lesznek.

Aaron idegesen csapott a polcra, leverve ezzel a faragványok egy részét. Penelope szeme közben lecsukódott, és a rángatózó test végre elernyedt Jason karjában. JJ egy zsebkendőt nyújtott felé, hogy letörölje vele a nő arcát.

- Ez volt az első alkalom, hogy valakit lelőtt, igaz?

- Igen. Eddig azt sem tudtam, hogy tud fegyvert használni - válaszolta meg a kérdést Hotch.

- Biztosan ő tanította meg rá. - Gideon a halott férfi irányába nézett, akit épp most takartak le a helyszínelők, akik pár pillanattal ezelőtt érkeztek a helyszínre Jason hívására.

- Lehetséges.



***




A csapat tagjai az üvegen keresztül figyelték a megfigyelőszobában alvó két alakot. Derek és Garcia biztonságban voltak, most már fellélegezhettek, bár tudták, hogy beletelik egy kis időbe, mire fel fogják dolgozni a történteket. Az ügynek vége volt, de a feszültség mégis belevegyült a kora estébe. Nem tudott egyikük sem nyugton maradni.

- Elmegyek, és iszom egy kávét. Kér valaki? - kérdezte az összekötő tiszt. Prentiss és Hotch bólintott.

JJ felállt, és elindult a büfé felé. Reid, aki eddig szúrós tekintettel, összeszorított szájjal Gideont figyelte, hirtelen felpattant.

- Veled megyek!

Elviharzott Jennifer mellett, léptei éles visszhangot vertek a csendes folyosón. Ez megtorpanásra késztette JJ-t. Bocsánatkérően visszanézett Jasonre, majd utána indult.

- Remélem, már nem sokáig fogja ezt csinálni - sóhajtotta fáradtan Prentiss.


- Szerintem hamarosan lehiggad - nyugtatta meg Hotch.

- Hát, nem tudom - dörzsölte meg a fájó halántékát Gideon, miközben járkálni kezdett. - Lehet, hogy sohasem békél meg. Az apjának sem tudta soha megbocsátani, hogy elment.

- De ez más - bizonygatta Aaron.

- Szerintetek rendbe jönnek? - kérdezte hirtelen Emily.

A hatalmas üvegablakra tapasztotta a kezét, és a két barátját figyelte, akik most olyan védtelennek tűntek, ahogyan még sohasem látta őket. Hangja bizonytalan volt, és kissé remegett. Hotch mondani akart neki valamit nyugtatásképpen, de Gideon megelőzte, odalépett, és megfogta az aggódó nő kezét.

- Biztos vagyok benne, hogy igen. Mindketten nagyon erősek. - Emily bólintott, de az aggodalom nem tűnt el a szeméből.

- Jobb lenne, ha pihennél egy kicsit - szólt Hotch.

- Igazad lehet - ásított egyet a nő. - Megkeresem a többieket.

Amint a léptei elhaltak, Hotch a Dereket és Garciát figyelő Gideonhoz fordult.

- Képesnek érzed magad rá, hogy újra visszatérj a csapatba?

- Nézd, Hotch, nem hiszem, hogy valaha is igazán képes leszek rá, hogy igazán visszatérjek, de ez az ügy megmutatta, hogy a csapat képes túltenni magát a nehézségeken, így talán én is túl leszek a fájdalmamon, ha újra együtt dolgozhatok ezekkel a tehetséges emberekkel, feltéve, hogy lesz elég türelmetek hozzám.

Percekig csak nézték egymást, sokféle érzést kiolvashattak egymás tekintetéből, végül Hotch bólintott, Gideon pedig halványan elmosolyodott, majd visszafordult az ablak felé.



***




A temető csöndjét csak a lépteik zaja törte meg, amibe madárcsicsergés vegyült. A nap kegyetlenül a tudtukra adta, hogy az idő igenis megy tovább, még akkor is, ha elveszítettünk valakit.

Szótlanul mentek előre, aztán megálltak az úticéljuk előtt. A szépen faragott, mégis elegáns, egyszerű sírkő előtt, ami pontosan olyan volt, mint az, aki itt nyugodott.

David Rossi
1952-2008
Élt 56 évet


Alatta egy idézet kapott helyet, amit Hotch választott, és ami az itt maradottaknak üzent:

„Mit számít, hogy többé nem tündököl
Az a fény eltűnt a szemem elől,
Az óra vissza sose jő
Mikor nyílt a virág, pompázott a mező;
Nem szomorkodunk,
Az ad erőt, ami megmarad"
(Wordsworth)



Percekig némán álltak tisztelegve kollégájuk és barátjuk előtt. A csendben csak Reid szipogása hallatszott és JJ halk szavai, aki megpróbálta megnyugtatni őt. A többiek tartották magukat, nem mozdultak, kivéve Garciát, aki a közösen készíttetett virágcsokrot helyezte a sírra. Gideon megvárta, míg visszaáll a többiek mellé, aztán megszólalt:

- Nem ismertelek nagyon, ezért nem tudom, milyen ember voltál valójában. Csak azt tudom, mert látom, hogyha közbenézek, hogy a barátaid nagyon szeretnek. Nyugodj békében David Rossi.

Garcia a könnyei között, Derekre nézett. Kedvese alig láthatóan biccentett. Volt még egy hely, ahová el kellett menniük, egy másik sírhoz, egy másik temetőben. Le kellett zárniuk a múltat. Búcsúzásképpen intettek a barátaiknak, és elindultak életük egy fájdalmas fejezetének lezárása felé.

Útközben egyikük sem szólt. Derek megjátszott nyugalommal adta át magát a vezetésnek, és rezignáltan figyelte az utat, Garcia ezzel szemben maga volt a kétségbeesés.

A fenébe! Még mindig félek tőle! Pedig már nem bánthat senkit. Akkor miért?

Körmei idegesen doboltak a kocsi oldalán, monoton ritmusra, ami már szinte üres volt, mint a metronóm, ami csak ütemet ad, de a dallamot még meg kell tölteni élettel. Penelope abban a pillanatban nem érezte magát élőnek, csak egy húsdarabnak, aki próbál szembenézni valamivel, amivel több éven át nem tudott, és amit leginkább önmagában kellett keresnie.

Egy újabb koppanás ujjai mozgása nyomán, és már mozdult is volna újra, de hirtelen lefogták a kezét:

- Ezt fejezd be, kérlek!

Derek hangja ideges volt, a nő annyira elmélyedt saját gondolataiban, hogy észre sem vette, hogy kedves lefékezte az autót.

- Sajnálom.

Morgan nem mondott semmit, de szemében bocsánatkérés látszott.

Ez a temető sokkal kisebb volt és rendezetlenebb, mint a rendőrtemető egyenletes, szinte már megtervezett, mérce pontosságú elrendezése.

Pár percig kanyarogtak a sorok között, míg végül megtalálták a keresett sírt.

Gregory Pilinszky
1973-2008
Élt 35 évet


A fakó, szürke márványsír teljesen eltért Rossi fehér márványból faragott sírjától, amin szabadon csillant meg a napfény. Ezt a sírt viszont egy fa árnyéka takarta el az éltető sugaraktól, mintha lakója még holtában sem viselné el a fényt.

Garciának annyi mondanivalója lett volna, de nem tudta kimondani őket, így csak magában vívódott.

Annyi mindent szeretnék neked mondani, kérdezni, de most, amikor itt vagyok, nem megy. Miért tetted? Lehetett volna másként is, ugye?

Folytak az arcán a könnyek, és már remegett az indulattól, de még mindig nem tudott megszólalni. Derek hasonló dolgokon ment keresztül, de még Garciának sem akarta megmutatni az érzelmeit, gyengeségét. Elfordult a sírtól, és tekintette valahová a semmibe meredt.

- Miért kellett megölnöd őket miattam? - szakadt ki belőle hirtelen az indulat.

A hisztérikus szavak élesen törtek utat maguknak a csendben, aztán lassan elhaltak, és már csak a halk sírásuk hallatszott.

A könnyfátyolon át Garcia meglátott valakit a sír felé közeledni. Megérintette Derek karját. A férfi egy gyors mozdulattal megtörölte az arcát, csak aztán fordult felé. Penelope remegő kézzel a táskájába nyúlt, és két tárgyat vett ki belőle. A rideg kőre tette őket a virágok közé. A kobrát formázó gyűrű és az ezüstdíszítésű pisztoly elütött a növények lágy szépségétől. A nő egy pillanatig meredten nézte őket, de az egyre közeledő léptek zaja hamar kirántotta a révedésből. Jelezte Dereknek, hogy indulhatnak. Halványan érzékelte, hogy egy idős nő áll meg a sírnál, és a kezébe veszi a tárgyakat, de aztán elfordította a fejét, és ujjait összefűzte kedvese ujjaival. Gyengéden végigsimított a csonka gyűrűsujjon. Egyszerre néztek le az összefonódott kezeikre, aztán egymásra néztek. Szemükben megnyugvás és az egymás iránt érzett szeretet fénylett. Elindultak, hogy folytassák az életüket, fájdalmakkal telve ugyan, de együtt. Ebben a pillanatban ez volt a legfontosabb a világon.

"Egy sír felett a legkeserűbb könnyeket azokért a szavakért ejtjük, amiket nem mondtunk ki, s azokért a tettekért, amiket nem tettünk meg." - Henriett Bichesto

Vége

April 2014

S M T W T F S
  12345
6789101112
131415161718 19
20212223242526
27282930   

Style Credit

  • Style: Seelie for Ciel by nornoriel

Expand Cut Tags

No cut tags
Page generated Jul. 28th, 2017 04:39 am
Powered by Dreamwidth Studios