luthienlovemagic: (Femslash)
[personal profile] luthienlovemagic
Cím: Skorpió szeme
Téma: nyár – akció, kaland, vérfürdő (bár ez elhanyagolható)
Kulcs: Afrika és a Piramisok.
Figyelmeztetések: erőszak, szereplő halála, AU, esetlegesen OOC karakterek (főleg Perselus), vallási hiedelmek, keleti mágia, nemi erőszak kezdemény
Korhatár: 16+

Műfaj/kategória: romantikus-komédia, dráma, akció-kaland, fantasy, kisregény
Leírás: A végső csatában mind Voldemort, mind Harry elveszti a varázserejét. Míg Harry el tudja fogadni, addig a Nagyúr erre nem képes, és megmaradt csatlósaival mindent megmozgat, hogy erejét visszaszerezze és bosszút álljon. Ezen terve közben Egyiptomba jut, ahol segítőkre talál. Dumbledore Perselus Pitont bízza meg a sötétmágus megállításával. De Egyiptomban a bájitalmesterre nemcsak Voldemort vár, hanem egy olyan személy is, akitől legutóbb viharos körülmények között búcsúzott el.
Kikötés: a Harry Potter könyvek világa J. K. Rowling tulajdona, a jogokat csak ő és az általa meghatalmazott társaságok birtokolják. Nekem semmilyen anyagi hasznom nem származik a történet megírásából.
Megjegyzés: A történet figyelembe veszi a 7. könyv történéseit, bár Perselus és Dumbledore élnek, a horcruxok egy része pedig még mindig létezik. Perselus családi háttere is teljesen más, de erről bővebben az első fejezet végi magyarázatban olvashattok. A végső csata a történetben 2001-ben volt, nem pedig 1998-ban. A történet 2006-ban játszódik, kb. június végén – július elején, zömében Egyiptomban.



3. fejezet

Másnap reggel nyolc órakor Perselus Piton már a Kairó-Luxor turbó vonatjáraton ült. Nagy szerencséjére Dumbledore egy egyszemélyes, légkondicionált fülkét foglalt le neki az első osztályon, így zavartalanul tanulmányozhatta a tekercseket a közel nyolc órás út alatt. Igaz, első gondolatai közé bosszúság is vegyült, amiatt a túlbuzgó fickó miatt, aki a reptérről kiérve rögtön fel akarta neki ajánlani repülőszőnyeg-szolgáltatását. Annyira ráakaszkodott, hogy csak fenyegetések árán sikerült leráznia magáról a férfit. Perselus nem bízott a repülőszőnyegekben, főleg azóta, hogy legutóbbi ittjártakor az egyik ilyen szőnyeg megbolondult, és nem sok híja volt, hogy a férfi a homokbuckák között lelje halálát. Zsupszkulcsot még Albusnak sem sikerült ilyen rövid idő alatt intéznie, így maradt a vonatozás, ami Egyiptomon belül a leggyorsabb tömegközlekedési eszköznek számított.
Az út során áttanulmányozta a Szelkettel és Settel foglalkozó iratok zömét, amit csak a büfés zavart meg ebédtájban. Vett némi ennivalót, de nem nagyon nyúlt az ételhez, mert annyira lekötötték az óegyiptomi tekercsek, terveket szőtt, hogyan találhatnák meg a Skorpió Szemét a leggyorsabban, teljesen belefeledkezett a munkába, így csak arra ocsúdott fel, hogy a kalauz Luxorban felszólítja a vonat elhagyására. Gyorsan összeszedte holmijait, és lesietett a vonatról. Szinte azonnal észrevette a vörös, hosszú hajú férfit, aki intett neki. Akit viszont mellette meglátott, azon annyira meglepődött, hogy egy pillanatra megtorpant. Vajon mit keres itt Granger? De, ahogy feltette magában a kérdést, már meg is válaszolta. A nő köztudottan rajongott Szelketért, ettől függetlenül Perselus nem gondolta volna, hogy itt találja. Ezek szerint Dumbledore egyre csúnyább játékot űz vele. Először Voldemort, most meg Granger. Mi jöhet még?
Ahogy közeledett, észrevette, hogy a nő fejében is hasonló gondolatok járhatnak: először meglepetés futott át az arcán, majd bosszús fintort vágott. Mióta nem látta, egész nőies lett, és soha sem vallotta volna be még magának sem, de tetszett neki, amit látott. Nem úgy Grangernek, mert amint Perselus odaért, rögtön csípős megjegyzéssel illette.
– Csodálkozom rajta, hogy sikerült elszakadnia a fekete gönceitől, Piton professzor – utalt Perselus homokszínű ruházatára, amihez sötétbarna csizmát és ugyanolyan színű, könnyű, térdig érő talárt viselt. Az utolsó szót olyan gúnnyal nyomta meg, amilyennel csak tudta. – De ha tudtam volna, hogy ön az, akit várunk, biztosan nem kísérem el Billt.
– Önnek is jó napot, Granger. Felettébb bájos, mint mindig, nem igaz?
– Segítek Nofertarinak a vásárlásnál – nézett szúrósan Billre Hermione, majd sarkon fordult, és otthagyta őket.
– Bocsásson meg, professzor. Nem akartam kellemetlenséget okozni – szabadkozott Bill.
– Akkor miért hozta magával, Mr. Weasley?
– Jó segítség az információszerzésben, és kitűnően tud alkudni – válaszolta a vörös hajú férfi mosolyogva.
Utóbbit a bájitalmester saját szemével láthatta. A Nofertarinak nevezett nő már épp engedett volna a teveárusnak, aki pihent tevéket árult, és nagyon drágán akart csak túladni rajtuk, de Hermione nem hagyta magát.
– Kap huszonöt gunaiht, de nem többet. Ez egy elég kedvező ár négy tevéért, nem gondolja, uram? – nézett Hermione ellentmondást nem tűrően az árusra, és a kezébe nyomta az eredeti árnál öt gunaihttal alacsonyabb összeget.
A férfi bosszúsan horkantott, majd elfogadta az ajánlatot. Ugyanis tudta, hogy ennél jobb árat senkiből sem tudna kicsikarni a tevékért, Hermione még nagylelkű is volt vele. Felpakolták a tevékre az előzőleg megvett árut, majd ők maguk is felszálltak, és elindultak az ásatás felé.
– Mire jutottak Szelkettel kapcsolatban? – kérdezte kis idő után Perselus.
Bill már válaszolni akart, de Hermione megelőzte.
– Nem kell megjátszani magát, feltételezem, maga sokkal többet tud, mint mi.
– És ez magát dühíti, Granger?
– Csak az dühít, hogy már megint el kell viselnem magát! Az eddigi eredményeinkhez pedig semmi köze! – replikázott Hermione.
– Tudtommal azért vannak itt, hogy segítsenek. – Perselus megjátszott értetlenséggel nézett a nőre, mulattatta a dühtől kipirult arc látványa, és szerette volna még tovább szítani a dühét.
– Na, persze! Maga idejön, és azt hiszi, hogy olyan könnyű megtalálni valamit, aminek évszázadok óta senki sem bukkant a nyomára! Hát, nem, Piton, nem fogja maga learatni a babért, ez a felfedezés az enyém lesz.
– Kicsit hiányos a gondolatmenete, Granger. Itt most Voldemort terveinek megakadályozásáról van szó, nem a maga begyepesedett Szelket rajongásáról! – ragadta karon Perselus a nőt, hogy az majdnem leesett a tevéjéről.
– Eresszen el! Nincs joga így beszélni velem, azok után…
– Ne merje azt felhozni most, Granger! – szakította félbe Perselus a szóáradatot.
– Menjen a pokolba! – kiáltotta a nő, majd szó nélkül elrobogott az ásatás irányába.
– Ugye, valami történt maguk között a múltban? – kérdezte bizonytalanul Bill.
– Ahhoz magának semmi köze, Weasley – sziszegte Perselus, és követve a nő példáját, gyorsabb iramra biztatta a tevéjét.
William értetlenül rázta a fejét, és egy aggódó pillantást váltott kedvesével, aki egy pillanatra bátorítóan megszorította a kezét, majd a makacs páros után indultak.

***

A Piton házaspár határozott léptekkel haladt előre a Roxfort folyosóin. Szándékukban állt kérdőre vonni a fiuk munkaadóját, aki már megint a veszélybe küldte legidősebb gyermeküket. Az igazgatói irodához vezető folyosón összetalálkoztak a tanárokkal, akik éppen az irodából jöttek ki beszélgetve.
– Eileen, Tobias, minek köszönhetjük a látogatásukat? – kérdezte az igazgatóhelyettes, Minerva McGalagony. Rosszat sejtett. A házaspár az iskolai felügyelőbizottság tagja volt, emellett pénzügyileg is támogatták az iskolát.
– Beszélnénk Dumbledore-ral, ha ez lehetséges – közölte Tobias.
– Jöjjenek velem! – indult meg a kőlépcső felé Minerva. – Maguk pedig menjenek a dolgukra! – fordult hátra és szólt az összesúgó kollégáira. A tanárok kelletlenül indultak el lakosztályaik felé.
Csendben tették meg az utat az igazgatói irodáig, Minerva kopogására Dumbledore kiszólt.
– Jöjjön be!
McGalagony bekísérte a Piton házaspárt.
– Ha nincs szüksége rám – méregette a Pitonokat bizalmatlanul Minerva –, elmennék.
– Nyugodtan elmehet, Minerva – mosolygott rá az igazgató.
Miután becsukódott a kollégája mögött az ajtó, az igazgató hellyel kínálta vendégeit.
– Minek köszönhetem a látogatásukat, Tobias? – kérdezte.
– Ne játssza meg magát, Dumbledore! Nagyon is tudja, miért vagyunk itt! – csattant fel a Tobias. – Kaptunk egy rövid levelet Perselustól, miszerint Egyiptomba küldte. Nem fogalmazott egyértelműen, de gyanítjuk, hogy köze van a hirtelen távozásának Voldemorthoz.
– Jól gondolják. Azért küldtem oda Perselust, hogy megakadályozza Voldemort visszatérését – mondta komolyan Dumbledore.
– Meddig akarja még, hogy vezekeljen a bűneiért? Nem volt még elég? – sziszegte Mrs. Piton.
– Nem kényszerítettem semmire.
– Persze, hogy nem, Dumbledore, ön sosem kényszerít senkit, igaz? – kiabálta Eileen.
– Nyugalom, drágám! – csitította feleségét Tobias. – Dumbledore professzor, ha bármi baja esik a fiamnak, azt nagyon megkeserüli. Ugye tudja, mi történne, ha megvonnánk a támogatást az iskolától?
– Tisztában vagyok vele, Tobias, de nem lesz semmi baj. Maximálisan bízok Perselusban.
– Remélem, igaza lesz, Dumbledore! – nézett rá aggódóan, de mégis reménykedve Perselus édesanyja.
– Biztos vagyok benne – mosolygott rá az igazgató.

***


Az ásatás fontosabb pontjain állandó őrszemeket állítottak a támadások elkerülésére. Az ellenük irányuló megmozdulások Piton megérkezésének másnapján kezdődtek. Először csak pár idegen férfi ólálkodott az ásatás körül, bemerészkedtek a kutatóárkok közé, mintha valamit keresnének. Perselus jött rá, hogy a férfiak ruháján lévő jel, a Setmesz nevű vallási csoport jele, ami igazolni látszott Dumbledore sejtését, hogy a legrosszabbra kell számítaniuk. De a bájitalmester, ahogy egyre többet tanulmányozta a pusztítás istenéről szóló iratokat, kezdett rájönni arra, hogy az őket támadó csoport nem valamit, hanem inkább valakit keres, ezt támasztotta alá, hogy túszul ejtették az egyik rakodót. A tekercsek alapján arra is rájött, hogy a megfelelő véráldozatot keresik az elzárt isten visszahozatalához, de arra még nem jött rá, hogy pontosan kit kellene megvédeniük, ami nagyon aggasztotta.
Borús gondolatait a mellette szélsebesen elszáguldó Hermione Granger zavarta meg. A nő Weasley sátra felé tartott. Valamit találhatott, mert olyan átszellemült kifejezés ült az arcán, mint fiatalabb korában, amikor rájött valaminek a megoldására. Ha Perselusnak lett volna ideje rá, akkor megjegyezte volna, hogy főnökének most nem alkalmas a látogatás, mert éppen Nofertari egyes intim testrészeivel ismerkedik közelebbről, így csak somolyogva figyelte, ahogy Granger eltűnik a férfi sátrának takarásában.
Hermione amint belépett Bill sátrába egy szeretkező párral találta magát szemközt.
– Hermione, te mit keresel itt?! – rántott magukra egy takarót William.
A barna hajú nő elfordult, majd dadogva megjegyezte.
– Bo… Bocsáss meg, nem figyeltem! De megvan az oka. Azt hiszem, rábukkantam Szelket szelencéjének kulcsára, vagyis annak lelőhelyére.
– Hogyan? – ugrott ki erre az ágyból a szerelmespár. Gyorsan magukra varázsolták a ruháikat, majd beljebb invitálták Hermionét.
A nő magyarázni kezdett, miközben belekortyolt a Nofertari által elé tett kávéba.
– Az írások szerint III. Amenhotep sírjában van, a Királyok völgyének nyugati részén. Ezek a jelek egyértelműen erre utalnak – mutatta meg a megtalált utalásokat a tekercsen –, ez pedig Szelketről mesél – bökött egy másik részre az egyik kőtáblán.
– A Titkok Kulcsa? – néztek rá Billék döbbenten. Ennek megtalálása volt minden régész álma, bár sokukat elriasztott, hogy több ezer éve nem bukkantak a nyomára, de a legenda mégis erősen élt.
– Igen. A rejtély egyik darabja, és már csak egy karnyújtásnyira van a megoldás – nevetett boldogan a nő.
– Még ne éld bele magad – csitította Bill. – Mindenesetre szólok az embereknek, mert holnap indulunk a Királyok völgyébe.
– Köszönöm, Bill! – ugrott a férfi nyakába Hermione, majd boldogan elindult a sátra felé, hogy előkészüljön a másnapi útra.
Úgy érezte, semmi sem ronthatja el az örömét, de mielőtt a sátrába ért volna, valaki megragadta a kezét.
– Látom, Weasley még élvezte is, hogy beszállt a buliba, de ahogy észreveszem, ön is – mosolygott a képébe gúnyosan Perselus.
– Magának ehhez semmi köze, professzor. Eresszen! – szólította fel a férfit.
– És ha nem, akkor mi lesz?
– Próbálja ki – nézett a fekete szemekbe kihívóan a nő.
Perselus már rántotta közelebb magához, hogy úgy oktassa ki, de egy hang félbeszakította a mozdulatot.
– Minden rendben, Hermione? – A kérdést Bill Weasley tette fel, aki gyanakodva méregette Pitont.
– Minden tökéletesen rendben van – tépte ki a nő a karját Perselus szorításából, majd eltűnt a sátrában.
– Minek köszönhetem a társaságát, Weasley? – vetette oda Perselus a vörös hajú férfinak, miközben az eltűnő nő alakja után nézett.
– Holnap indulunk a Királyok völgyébe, Hermione megtalálta a Titkok Kulcsát. Készüljön! – utasította a férfit.

Ez fejlemény újra aggodalommal töltötte el Pitont, de leginkább amiatt volt gondterhelt, hogy a Setmesz újra próbálkozott, és ez azt vetítette előre, hogy valami nagyobb dologra készülnek.
Másnap reggel indulás előtt Perselus még egyszer ellenőrizte a felszerelését, mikor Granger állt meg előtte.
– Tessék, ezt jobb lesz, ha elteszi – nyújtott felé a nő egy pisztolyt. – Errefelé nem biztos, hogy mindig hasznát veszi a varázserejének.
– Granger, tartsa csak meg, van sajátom – vette elő Perselus a pisztolyát. – Pontosabb és megbízhatóbb, mint az a Glock 17-es, amit a kezében tart, Miss Granger, bár el kell ismernem, hogy nem rossz választás, sok mugli rendfenntartó szervnél divatos manapság.
– Maga meg honnan ért a mugli fegyverekhez? Netán könyvekből? Lefogadom, hogy ez is csak dísznek van magánál – reagált gúnyosan a nő.
– Gondolja, kisasszony? – Hermione határozottan bólintott. – Hát jó, maga akarta. – Perselus hátrahúzta a cilindert, és fél szemét a nőn tartva lőtt. Az egyik segédrakodó vizespalackját lőtte darabokra. A férfi tajtékzó dühvel indult meg a bájitalmester felé. – Remélem, most elégedett, Granger.
– Maga megőrült. Tudja, hogy itt mennyire értékes a víz? – hüledezett a nő.
– Ó, nagyon is tisztában vagyok vele. – Az arabul káromkodó férfi ekkor ért oda. – Tessék, remélem, ez kárpótolja – válaszolt Perselus szintén arabul, és egy teli vizespalackot nyomott a férfi kezébe. A rakodó köpni-nyelni nem tudott a döbbenettől, így Pitonnak könnyűszerrel sikerült leráznia.
– Maga tényleg megőrült, professzor. Mindenkinek kiszámolt vízkészlete van, így maga most eggyel kevesebbel indul útnak. Ezzel akár a csapatot is hátráltathatja. Jellemző, hogy magát senki más nem érdekli saját magán kívül – kezdte volna ismét Hermione.
– Valóban úgy gondolja?
– Úgy!
– Akkor figyeljen. – Perselus arcán egy gúnyos vigyor jelent meg, ahogy egy üres palackért nyúlt, és egy Aguamentivel megtöltötte. – Látja, ennyi az egész, hisz varázslók vagyunk, nem gondolja? Bár, ahogy elnézem, a Szelket utáni kutatás teljesen elvette az eszét.
– Menjen a pokolba, Piton! Felőlem akár szomjan is halhat! – Azzal a nő faképnél hagyta a még mindig mosolygó férfit.
A III. Amenhotep sírjához vezető úton nem szóltak egymáshoz. Perselus többnyire a hátukat védte egy esetleges támadástól, a nő pedig a csapat elején volt Billékkel, így a férfinak volt ideje gondolkozni. A nő mindig arra késztette, hogy odaszúrjon neki, hogy fellobbantsa a düh tüzét azokban a mogyoróbarna szemekben, és lássa bennük a szenvedélyt. A háború idején, a Roxfort utolsó évében a lány a gyakornokául szegődött, bizalmas, már-már szerelmi kapcsolat kezdett közöttük kialakulni, azonban el kellett ismernie, hogy hibázott. A Hermione segítségével feltalált gyógykenőcsöt a saját nevén szabadalmaztatta, és noha megemlítette hathatós segítségét, de ez a fiatal nőnek nem volt elég. Úgy gondolta, Piton elárulta őt, ezért egy hatalmas veszekedés után megszakított minden kapcsolatot vele, és ami annál is rosszabb volt, felhagyott gyógyítói terveivel, és a mágiatörténetet és az átoktörést választotta. Messze Angliától, messze tőle. Eleinte fájt neki, de aztán a lányt hibáztatta a makacsságáért. Most pedig itt voltak, távol Angliától, de újra marva egymást.
– Látom, elgondolkozott valamin, professzor. Jól van? – zárkózott fel mellé Meryt, Nofertari ugyancsak átoktörő húga.
– Csak eszembe jutott pár régi emlék, de semmi bajom, Meryt kisasszony.
– Akkor jó. Zárkózzunk fel a csapathoz, mert kissé lemaradtunk.
Perselus csak ekkor értette meg, a lányt biztosan érte küldték. Kissé szégyenkezve csatlakozott Merythez, de az nem mutatta, hogy zavarná a kialakult helyzet, így a sírig hátralévő utat beszélgetve tették meg.
Odaérve felállították a sátrakat, mert már igencsak esteledett. Bill azt javasolta nekik, hogy reggel lássanak neki a kutatásnak, így volt egy szabad estéjük. Perselus sétára indult a környéken, hogy felmérje a terepet az esetleges támadások kivédésére, mikor megpillantotta Grangert az egyik rom szélén ülve. Már megint egy tekercset tanulmányozott.
– Mit csinál itt egyedül, Granger? Nem biztonságos, bármikor újra támadhatnak – ült le mellé Perselus.
– Már majdnem két napja nem tették. Nem kell aggódnia miattam. – Hermione rá sem nézett.
– Mit tanulmányoz már megint?
– Csak ellenőrzöm, nem tévedtem-e valamiben. Most pedig hagyjon magamra! – kérte Granger.
– Miért csinálod ezt, Hermione? Mióta lettél ilyen megszállott? – Perselus kezei a nő csuklóira kulcsolódtak, ami arra késztette a nőt, hogy ránézzen.
– Miért hívott a keresztnevemen?
– Miért ne?
– Ne hajoljon ilyen közel, kérem! – Válaszképpen a férfi szája tapadt az ajkaira. Hermione egy pillanatig tétovázott, majd engedett a férfi nyelvének. Az egész csók csak pár másodpercig tartott, mert a nő feleszmélt, és a férfi csak annyit érzett, hogy egy térd ütődik az ágyékának. Fájdalmas szisszenés szökött ki az ajkai közül, de a nő nem törődött vele, egyszerűen otthagyta a fal tövébe roskadva.
– Hevesek ezek a nyugati nők, ugye, barátom? – kérdezte pár perc múlva egy vidám hang fölüle.
– Ahogy mondja, Hafu.
A fiatal arab átoktörő a kezét nyújtotta a férfinak, aki egy fanyar mosollyal fogadta a segítségét. El kellett ismernie magában, hogy a férfinak igaza van, Hermionére pedig különösen illett a heves jelző.
Ahogy a tábortűzhöz értek, Meryt rögtön egy bögre teát és egy tányért nyújtott felé. Örömmel fogadta el, mert az étel látványa tudatosította benne, mennyire éhes.
– Maga szerencsés ember, úgy látszik, bomlanak önért a nők – veregette meg a vállát Hafu.
– Nem hinném, Hafu, hogy ez lenne a helyzet – vetette oda Nofertari vidáman. – A kishúgom bárkit képes rövid idő alatt megkedvelni, aki valamiért szimpatikus neki.
– Hé! Csak érdekel, ahogyan elő tudja adni a dolgokat, a történelmi tudása, ennyi az egész – elégelte meg Meryt testvére megjegyzéseit.
– Na, persze!
– Ne is törődjön vele, professzor, inkább mutatok valamit. – Egy apró, sárga bőrerszényszerűséget vett ki a zsebéből, és nyújtott át Pitonnak. – Ez egy amulett – magyarázta –, de mi nem csak a védőfunkcióját használjuk ki. Nyissa ki, és nyúljon bele!
Perselus letette a kezéből a tányért, és úgy tett, ahogy a nő mondta, bár előbb még egy kérdő pillantást vetett Billre, de az csak biztatóan bólintott. Először csak az egyik ujját dugta bele az erszénybe, majd azt vette észre, hogy az egész keze eltűnik benne, és különböző tárgyakat markol. A kis bőrerszény nem volt más, mint egy súlytalanított, tértágítással ellátott tároló.
– Ez egy nagyon praktikus darab – jegyezte meg a bájitalmester, miközben visszaadta a nőnek.
– Ez a magáé. Az állomáson elfelejtettem odaadni – dobott felé Bill valamit, Meryt erszényének fekete párját. – Mondd el neki az elrejtési módot is – intézte a további mondandóját Merytnek.
– Ha beletette a fontosabb dolgokat, akkor egyszerűen tegye a nadrágjába. – Piton kérdőn nézett a fiatal nőre. – Igen, bocsánat, ez így túl egyszerű lenne. Előtte nyúljon a zsebébe, és engedje szabadon a mágiáját, közben gondoljon arra, hogy egy titkos szakadást akar létrehozni, amit csak ön ismer, ha megvan, beleteheti az amulettet.
Perselus így tett. Kellett neki pár perc, mire rávette a mágiáját, hogy varázsszavak nélkül engedelmeskedjen az akaratának, de aztán megérezte, hogy létrejött a zseben a titkos rés, majd összezáródott, és mikor hozzáért, újra kinyílt.
– Gyorsabban sikerült neki, mint neked, Hermione – lelkesedett Bill.
Csak egy morgásféle érkezett a nő felől, aki evés közben látszólag oda sem figyelt, de a tűz fénye megvilágította, így a bájitalmester láthatta, hogy Hermione arca még mindig vöröslik a dühtől. Perselus elmosolyodott, tetszett neki a vöröslő arc és a vonallá összepréselt, dacos ajkak, melynek íze olyan volt, mint ahogy emlékezett rá. Újra közel akart kerülni hozzá, közelről érezni az illatát, megmártani ujjait a hullámos tincsekben. Mosolya kiszélesedett, mikor tekintete találkozott a csillogó mogyoróbarna szemekkel, melyek szenvedélyes dühvel pillantottak rá. A vidámsága láttán a nő felpattant, és elviharzott a sátrak irányába, de Perselusnak ez sem lohasztotta le a jókedvét.
Lábjegyzet:
Luxor: Luxor Dél-Egyiptomban, a Nílus partján fekszik. Az ókorban itt volt Théba, Egyiptom déli fővárosa, és a város területén, illetve közvetlen közelében olyan híres ókori műemlékek találhatók, mint a karnaki templom, a luxori templom, a Királyok völgye, a Királynék völgye és az Dejr el-Bahari templom.
Nofertari: jelentése: a gyönyörű társ.
turbó vonatjárat: A vasút az egyik legjobb módja annak, ha Egyiptom fontosabb városai között utazunk. Három járattípus létezik: a személy, az expressz és a „turbó”. Az utóbbi kettő lényegesen drágább a személyvonatnál, de úti célunkat jóval gyorsabban elérhetjük velük.
alku az arab piacon: Az arab piacokon kötelező alkudni, ha valaki nem teszi, az (szinte) sértésnek számít.
III. Amenhotep: III. Amenhotep (kb. i. e. 1392–1355) az ókori egyiptomi XVIII. dinasztia és az Újbirodalom egyik legjelentősebb fáraója. Harmincnyolc éven át tartó uralkodása alatt Egyiptom hatalma egyik csúcspontját érte el, a birodalomban béke és bőség honolt, virágzott a kereskedelem és a kultúra. Amenhotep nevét még ezer évvel később is a bőséggel, a gazdag terméssel hozták összefüggésbe
Királyok völgye: A Királyok völgye (arabul: وادي الملوك – Vádi el-mulúk; ritkábban وادي بيبان الملوك – Vádi bíbán el-mulúk, „a királyok kapuinak völgye”) egy völgy Egyiptom középső részén, ahol egy körülbelül 500 éves időszak folyamán, az i. e. 16.-11. század között (az ókori Egyiptom XVIII.-XX. dinasztiája idején) királyok és nagy hatalmú nemesek számára épültek sírok. A völgy a Nílus nyugati partján helyezkedik el, Théba (ma Luxor) városával átellenben, a thébai nekropolisz szívében. A vádi két völgyből áll, a keleti (ahova a legtöbb királyt temették) és a nyugati völgyből.
Titkok Kulcsa: Szelket istennő szelencéjének a kulcsa.
Glock 17: Gaston Glock osztrák tervezőmérnök 1980-ban fejlesztet­te ki a Glock 17-et, vagy G17-et, ahogyan még ismeretes e pisztoly. Az osztrák hadsereg 1982-ben szolgálati fegyverként a Glock 17-et választotta ki. A fegyver az USA-ban csak 1985-ben kezdett divatba jönni. Amikor a floridai Mi­ami rendőrsége 1987-ben a Glock 17-et választotta szolgá­lati fegyverként, sok más amerikai rendőri szerv követte példáját.

Meriibré: jelentése: Ré szívének kedves

April 2014

S M T W T F S
  12345
6789101112
131415161718 19
20212223242526
27282930   

Style Credit

  • Style: Seelie for Ciel by nornoriel

Expand Cut Tags

No cut tags
Page generated Sep. 21st, 2017 05:39 pm
Powered by Dreamwidth Studios