luthienlovemagic: (Femslash)
[personal profile] luthienlovemagic
Cím: Skorpió szeme
Téma: nyár – akció, kaland, vérfürdő (bár ez elhanyagolható)
Kulcs: Afrika és a Piramisok.
Figyelmeztetések: erőszak, szereplő halála, AU, esetlegesen OOC karakterek (főleg Perselus), vallási hiedelmek, keleti mágia, nemi erőszak kezdemény
Korhatár: 16+

Műfaj/kategória: romantikus-komédia, dráma, akció-kaland, fantasy, kisregény
Leírás: A végső csatában mind Voldemort, mind Harry elveszti a varázserejét. Míg Harry el tudja fogadni, addig a Nagyúr erre nem képes, és megmaradt csatlósaival mindent megmozgat, hogy erejét visszaszerezze és bosszút álljon. Ezen terve közben Egyiptomba jut, ahol segítőkre talál. Dumbledore Perselus Pitont bízza meg a sötétmágus megállításával. De Egyiptomban a bájitalmesterre nemcsak Voldemort vár, hanem egy olyan személy is, akitől legutóbb viharos körülmények között búcsúzott el.
Kikötés: a Harry Potter könyvek világa J. K. Rowling tulajdona, a jogokat csak ő és az általa meghatalmazott társaságok birtokolják. Nekem semmilyen anyagi hasznom nem származik a történet megírásából.
Megjegyzés: A történet figyelembe veszi a 7. könyv történéseit, bár Perselus és Dumbledore élnek, a horcruxok egy része pedig még mindig létezik. Perselus családi háttere is teljesen más, de erről bővebben az első fejezet végi magyarázatban olvashattok. A végső csata a történetben 2001-ben volt, nem pedig 1998-ban. A történet 2006-ban játszódik, kb. június végén – július elején, zömében Egyiptomban.


4. fejezet

A Setmesz rejtekhelye nem messze volt Billék táborától. Néhány felderítő elindult, hogy Set amulettjének segítségével ismét megkísérelje megtalálni a véráldozathoz megfelelő személyt. Nem messze tőlük, a titkos üregben a két vezér még mindig a tekercsek pontos megfejtésén dolgozott, hogy hibátlanul el tudják végezni a Set isten visszahozatalához szükséges rituálét. Voldemort gondosan próbálta elrejteni az energia-visszahozás tekercsét, hogy Setmesz ne gyaníthasson semmit igazi szándékairól. Már teljesen készen volt a rituálé szövegének olvasata, mikor Setmesz egyik embere, Hotep és a Voldemort által kiküldött Bella lépett be a barlangba. Lestrange arcán ragadozómosoly ült.
– Az amulett megtalálta az áldozathoz megfelelő személyt. Granger az – nevetett Bella.
– Ó, az a szemrevaló barna – nyalta meg a száját Greyback. – A háború óta fáj rá a fogam.
– Szóljak az embereknek, főnök? – kérdezte a vérfarkast figyelmen kívül hagyva Hotep.
Setmesz a homlokát ráncolva, elgondolkodva nézett Voldemortra, aki alig láthatóan megrázta a fejét.
– Még ne. Lehetséges, hogy valami érdekeset is megszerezhetünk általa. Várjuk meg, amíg találnak valamit.
– Igen, vezérem. – Hotep meghajolt, és elhagyta az üreget.

***


A tábori ébresztő hangja kellemetlenül furakodott be a sátrába, megzavarva Perselus kellemes álmát, amiben egy bizonyos bozontos hajú fiatal nő szerepelt. Kelletlenül morgott egyet, és a másik oldalára fordult, de az éles hang mégsem akart abbamaradni, így kénytelen volt kikelni az ágyból. Elvégezte szokásos reggeli teendőit, majd összekészítette a szükséges dolgait, a fontosabbakat az amulettje és a ruhája mélyére rejtve. A biztonság kedvéért megtöltötte Coltját, és az övén lévő tokba tette, a pálcája mellé, majd még egyet igazított talárján, bár nem hitte, hogy Grangert jobb kedvében találja, de az esélyt azért meg akarta adni magának. Ezután még egyszer ellenőrizte az összekészített felszerelést, majd kilépett a sátrából. A csapat az este kialakított gyülekezőhelyen reggelizet, de Grangert sehol sem látta. Elmosolyodott.
Talán nem akaródzik felkelni a kisasszonynak? – gondolta, de hangosan csak ennyit kérdezett.
– Hol van Miss Granger?
– A másik Szelket kutatóval, Meriibrével már a sírnál vannak, a bejárat jeleit tanulmányozzák. Már vagy négy óra óta fenn vannak – válaszolta meg a kérdést Hufu, Hafu ikertestvére.
– Értem. Megveszekedett bolond – dörmögte az orra alatt az utolsó mondatot, de valaki így is meghallotta.
– Az ilyen megveszekedett bolondok a legnagyobbra hivatottak, nem igaz, professzor? – veregette vállon Bill, aki akkor csatlakozott Nofertarival a csapathoz.
Piton szórakozottan horkantott, de másképpen nem kommentálta a megjegyzést, hisz tudta, hogy az ősz igazgatóra utalt a Weasley fiú. Ezután nem esett szó köztük, befejezték a gyors reggelit, majd a sírkutatásra kijelölt csapat elindult a két nő keresésére, a többiek pedig kinn maradtak őrizni a tábort. A két régészt a bejárattól nem messze találták meg. Az ott lévő falszakaszon lévő írást tanulmányozták, és hasonlították össze a Hermione által újonnan megfejtett tekercsrészlettel.
– Jó, hogy ideértetek – kezdte Granger. – A szöveg azt mondja, hogy a kulcs helye a keleti kamra alatt van, a föld alatt – összegezte a tényeket.
– De Hermione, a sír keleti kamrája járhatatlan, és ismereteink szerint nincs a piramisnak földalatti járata – ellenkezett vele Bill.
– Attól, hogy még mi varázslók nem nagyon jártunk ott, és így rejtve maradtak bizonyos részletek, még létezhet – kontrázott rá vezetőjükre Hermione.
– Ez igaz – hagyta rá Weasley.
– Akkor mehetünk?
– Meryt, Hufu, Hafu és Hermione előre mennek! A többiek pedig óvatosan utánuk! Figyeljetek egymásra! Ha lehet, ellenőrzés nélkül ne nyúljatok semmihez! – adta ki az utasítást Bill. Nagyon jól tudta, hogy milyen alattomos a piramisokat védelmező mágia, látta, hogy mit képes tenni az emberekkel, hogyan képes megbabonázni őket, ezért tartott ettől a küldetéstől, és egy griffendéleshez méltatlanul kicsit félt is. Egy selymes kéz simult nyugtatólag az övére.
– Nem lesz semmi baj, ne aggódj! Tudnak vigyázni magukra – mondta Nofertari nyugodtan, barna tincsei megcirógatták Bill arcát, ahogy egy csókot lehelt az ajkaira.
– Ha lehet, ezt hagyják későbbre – szólt egy hideg hang.
Perselus egy gúnyos pillantást vetett kettőjükre, majd a többiek után indult. Ők is követték a példáját. Épp akkor értek oda, amikor Meryt megállásra késztette Hermionét.
– Itt van valami – szólt halkan.
– Én nem érzek semmit – rázta a fejét Granger, a haja rendezett hullámai meglebbentek a mozdulatra, és összekuszálódva lengték körül a nő arcát. Ez Perselus figyelmét sem kerülte el, önkéntelenül is gyönyörködött a látványban. Előttük semmi sem látszott, csak egy falrészlet, ugyanolyan, mint az összes többi, ami mellett eddig elmentek, de Meryt igézete nyomán láthatóvá vált egy titkos átjáró. A nő eldobott egy csapdajelző nyilat, ami pár lépésre előttük a padlóba fúródott. Ugyanabban a pillanatban előttük a falból vékony, hegyes nyilak vágódtak ki, és fúródtak a szemközti falba.
– Mérgezett nyilak – állapította meg Meryt, amikor egyet kihúzott a falból. – A méreg már valószínűleg tönkrement, de a nyíl így is csúnya sérüléseket okozhatna.
– Jobb, ha ti mentek elől – nyelt nagyot Hermione, majd Meryt kezébe adta a térképet, és engedte, hogy az ikrek is megelőzzék.
Túljutva még néhány csapdán, épségben eljutottak a keleti kamráig, de ott zsákutcába ütköztek. Ott álltak, ahol a helyet sejtették, de egy masszív fal elzárta előlük az utat. Meriibré és Hermione többször is körbejárta a nem túl nagy termet, de nem jöttek rá a kulcsra, ami nyitotta volna a kamrát.
– Ez nem lehet igaz! – zuttyant le Hermione az egyik leszakadt kődarabra elkeseredetten, miután nem jutottak semmire.
– Nyugodj meg, Hermione, ha idegeskedsz, nem találunk semmit – csitította Bill.
– De… – kezdte volna az ellenkezést a nő, ám ekkor megragadta a szemét valami. A fal egy félreeső részén Hufu és Hafu guggolt egy arany falrészlet előtt. A tábla a semmiből jelent meg előttük, hívta őket. A két férfinek teljesen elvette az eszét az átkozott arany falrészlet, mely beszélt hozzájuk, bűnre csábította őket. Megbabonázva motyogtak maguk elé, és kezüket az írás felé érintették. – Ne érjetek hozzá! – kiáltotta Hermione, de már késő volt, a két férfi megérintette a falat. Egy pillanatig nem történt semmi, de aztán az arany szimbólumok életre keltek, és elkezdtek felkúszni a két átoktörő karján, majd eltűntek testük belsejében. A két férfi kaparni kezdte bőrét a kíntól, de már semmi sem segíthetett rajtuk. Sikoltva tántorodtak neki a falnak, majd kiégett roncsként terültek el a porban, mint két kiszáradt fadarab, melyekbe belekapott a tűz, csak éppen a két férfi belülről égett el.
Hermione szipogva döntötte Bill vállának a fejét. Próbált úrrá lenni rosszullétén, nagyokat nyelni, visszafojtani a feltörni készülő sírást, de a kis nyugalom sem tarthatott sokáig, mert meglátta, hogy Piton szintén a faldarabnál guggol.
– Maga megőrült?! Meg akar halni? – csörtetett oda kétségbeesetten ordítva.
– Örülök, hogy így aggódik értem, Miss Granger, de ha nem óbégatna, esetleg elmondhatnám, hogy a jelek jelentése: „Ha megérint a kapzsiság, megégetheted a belsőd. De ha adsz, és meghinted e táblát Ámon szent levével, feltárul a titok nyitja.” – A fordítás eléggé nyers volt, de a lényeget mindenki értette, mert ez Ámon isten szent levének legendáját elevenítette fel előttük, ami az isten egyik templomában történtekhez kapcsolódott. Történt ugyanis, hogy az egyik ima alatt napfogyatkozás volt, és a templom előtt kikötött tevék a jelenség hatására vizelettel árasztották el az utcát, aminek szaga a papokhoz is eljutott, és elnevezték Ámon levének, vagyis ammóniának. Ezt a legendát minden történész betéve tudta, így velük sem volt ez másként.
– Vigyétek ki a két holttestet, gondoskodjatok róluk – szólt Hermione két rakodónak. Amint a hullákat elvitték, Pitonhoz fordult. – Feltételezem, van önnél ammónia, professzor, mert minél gyorsabban ki akarok jutni innen. – A hangja az utóbbi mondatnál enyhén megremegett.
– Van nálam egy kevés. – Az amulettből kivette a szükséges üvegcsét, és az arany táblára hintette, majd a dübörgő hang hallatán hátra húzódott. Ahogy a nehéz kövek félrecsúsztak, egy kétembernyi széles nyílás tárult fel.
Az előbbi baleset után körültekintő óvatossággal, lassan haladtak beljebb, Meryt minden zugot ellenőrzött a teremben lévő sírhoz vezető úton. Aztán beértek egy tágas terembe, amiben egy sír kapott helyet a szarkofággal. A tetején Hermione Szelket jelére, egy skorpióra bukkant, de nem csak ez volt, ami lenyűgözte.
– Tudjátok, kié volt ez a sír? – kiáltotta lelkesen.
– Nem tudjuk, de gondolom, rögtön megmondja – torkolta le Piton.
A nő szúrósan nézett rá, de nem kommentálta a megjegyzést, inkább folytatta.
– Ez a sír Tijéé, III. Amenhotep főfeleségéé. Nem véletlen tehát a Szelket szimbólum, ami a védelmet jelenti, többek közt a házastársak védelmét. És nézzük csak… Itt van! – kiáltotta.
Sorban megnyomott pár szimbólumot a sírfedélen, amitől az egész szarkofág megmozdult. Hermione lelépett róla, és mindannyian hátrálni kezdtek, mire a kősír teljesen félrehúzódott, egy lefelé vezető lépcsőt fedve fel.
– Bill, tartozol nekem egy itallal – mosolygott rá pajkosan a nő.
– Rendben, ha kijutunk innen élve, és túljutunk ezen a küldetésen, megkapod – hagyta rá Bill.
Mind lesorjáztak a poros lépcsőn, és a fenti teremhez képest hatalmas, díszesebb teremhez jutottak. A közepén egy trónus állt, rajta maga Szelket ült, skorpió alakjában.
– El se hiszem! Ez gyönyörű! – lelkendezett Granger, és már indult volna felé, de Nofertari és Meryt megállította.
– Először ellenőrizzük, nem akarok több társat elveszíteni – szólt rá szigorúan Nofertari.
Meryttel előrement, és ellenőrizték a termet. Kiiktatták a csapdákat, majd jeleztek Hermionénak, hogy tiszta a terep. A nő szinte áhítatosan ment közelebb a szoborhoz, hiszen először találkozott Szelket épen maradt ábrázolásával.
– Az szobor állapotából ítélve később helyezték el a sírban. Már csak az a kérdés, hol lehet a kulcs Szelket szelencéjéhez. – Itt elhallgatott, és Meriibré segítségével hosszú tanulmányozásba kezdett, majd a két nő egyszerre kiáltott fel. A csapat többi tagja aggódva rohant oda hozzájuk.
– Semmi baj, csak rájöttünk – nevetett Hermione szórakozottan, egy sor bosszús vagy épp megkönnyebbült sóhajt kapva válaszul.
– És mégis hol a kulcs, Granger? – sziszegte gúnyosnak szánva Perselus, de aggodalom is jócskán vegyült a hangjába.
– Itt – fogta meg a nő a skorpiószobor farkának végét, és lepattintotta. Belül üreges volt, és egy nyolcszög alakú, skorpiókkal díszített tárgyat rejtett. Hermione visszarakta a szobor levett tartozékát, majd mindenkinek megmutatta Szelket szelencéjének a kulcsát.
– Nem mondom, szép darab – jegyezte meg önkéntelenül Perselus.
– Végre valamit ön is elismer, professzor – mosolygott rá gúnyosan a nő.
Az amulettjébe rejtette a kulcsot, majd Bill utasítására elindultak felfelé. Tije sírkamrájában azonban nem várt társaság fogadta őket. Azonban semmire nem volt idejük, mert Hermione felkiáltott, fejére gyors mozdulattal zsákot húztak, és már cipelték is volna el, de Piton közbelépett, azonban nem volt szerencséje. Egy láthatatlan erő a földhöz vágta, valószínűleg a többiekkel együtt. Érezte, hogy a megkötözött Hermionén landol, de nem tudott örülni a helyzetnek, mert a pisztolya és a pálcája kihullott az elernyedő kezéből, és hamarosan elsötétült előtte a világ, a Setmesz tagjai pedig elhurcolták kettejüket, a többieket otthagyva eszméletlenül.

A sivatagi éjszaka meglehetősen hideg, különösen, ha a szabadban töltöd, megkötözve, egy zsémbelő hárpia társaságában, aki egy viperát megszégyenítő tónusban sziszeg átkokat a füledbe. Az élet kicsit sem volt egyszerű abban a pillanatban Perselus Piton számára, különösen nem egy hisztis Grangerrel összekötözve. Ennek ellenére elfojtotta idegességét, sőt túlságosan is nagy nyugalommal, „mozdulatlanul” ült a helyén.
– Befejezné a szóáradatot egy pillanatra, Miss Granger, épp koncentrálok – elégelte meg a nő hisztijét Piton.
– Ugyan miért kell koncentrálnia, maga barom!?
– Szépen bókol, mint mindig, Granger, de ajánlom, hogy most az egyszer fogja be a csinos kis száját, mert épp próbálom magunkat kiszabadítani – válaszolt a sértésre Piton.
– Mégis hogyan?
– Maradjunk annyiban, hogy sokat játszottam „kiszabadulósdit” gyerekkoromban az öcsémmel. Ismerek egy jó varázslatot. Á, meg is van! Talán idehívhatná az őröket, Miss Granger, mert ki kell iktatnunk őket, nem lenne tanácsos, ha előttük próbálnánk kereket oldani.
– Milyen ürüggyel? – firtatta Hermione.
– Azt a színes fantáziájára bízom.
Hermione bosszúsan nyögött fel, de még mielőtt eljátszhatta volna a hattyú halálát, valami nem várt dologra lett figyelmes, vagyis inkább azt mondhatnánk, két nem túl kívánatos alak közeledésére.
– Azt hiszem, nem alkalmas az idő – suttogta még oda Pitonnak szinte hangtalanul Hermione, csak ennyire volt idő, mert Voldemort és Bella már oda is értek.
– Ó, Piton és az icipici sárvérű! Milyen romantikus, nem, Nagyúr? – gügyögte Bellatrix.
– Kár, hogy nem tarthat sokáig, de ígérem, nem fog sokat érezni a rituáléból, Miss Granger – vette át a szót Voldemort.
A párbeszédet félbeszakították.
– Voldemort Nagyúr, a vezérünk beszélni szeretne önnel – hajolt meg előtte Setmesz egyik embere.
– Azonnal megyünk – válaszolta a hüllőszerű alak oda sem nézve. Szemét végig Perseluson tartotta. – Életben hagylak, hogy végignézd, de utána megöllek. Ha találtunk volna nálatok valami értékeset, akkor érdemes lehetnél a bocsánatomra, de így te leszel a bosszúm első áldozata. Élvezd a maradék idődet, amíg még nem késő – sziszegte egészen a férfi arcába hajolva, majd egy gúnyos mosoly kíséretében elfordult tőle, és távozott Bellával az oldalán.
– Mit akar ez jelenteni? Mit akar magával végignézetni? – kérdezett rá rögtön Granger, mikor a két alak már hallótávolságon kívül volt.
– Ennek a megválaszolására most nincs időnk! – Piton kategorikus hallgatása sok mindent jelenthetett, de Hermionénak sejtelme sem volt, mit tudhat vele kapcsolatban a férfi, de nagyon is aggasztotta a dolog. Perselus észrevette az arcára költöző aggodalmat, ezért megnyugtatásképpen megjegyezte.
– Hamarosan kijutunk innen, Granger. Ne vegye figyelembe, amit az a féreg mondott, mert nem fogja tudni véghezvinni a tervét.
– Remélem, igaza lesz – sóhajtotta Hermione. – Kezdhetjük?
A férfi bólintott, a nő pedig akcióba lendült. Rosszullétet színlelt, így az őrök odajöttek hozzájuk, Perselus pedig egy-egy jól irányzott ütéssel ártalmatlanította őket.
– Most lassan induljunk el a tábor széle felé. – Miközben beszélt, leemelte az egyik leütött férfi övéről a kulacsot, Hermione a másikkal tett ugyanígy, valamint leakasztotta a nyakából a Setmesz jelképet.
– Ezzel észrevétlenül átjuthatunk a tábort körülvevő védelmen, maga is vegye el a másikat. – Perselus szó nélkül vette el a másik őr nyakláncát. – Menjünk!
Perselusnak nem kellett kétszer mondani. Óvatosan elindultak, és egyre távolabb araszoltak a sátraktól, a tábor széléhez közeledve begyorsítottak. A nőnek igaza volt, a nyakláncok birtokában a védelem simán átengedte őket.
From:
Anonymous
OpenID
Identity URL: 
User
Account name:
Password:
If you don't have an account you can create one now.
Subject:
HTML doesn't work in the subject.

Message:

 
Notice: This account is set to log the IP addresses of everyone who comments.
Links will be displayed as unclickable URLs to help prevent spam.

April 2014

S M T W T F S
  12345
6789101112
131415161718 19
20212223242526
27282930   

Style Credit

  • Style: Seelie for Ciel by nornoriel

Expand Cut Tags

No cut tags
Page generated Jul. 28th, 2017 04:44 am
Powered by Dreamwidth Studios