luthienlovemagic: (Femslash)
[personal profile] luthienlovemagic
Cím: Skorpió szeme
Téma: nyár – akció, kaland, vérfürdő (bár ez elhanyagolható)
Kulcs: Afrika és a Piramisok.
Figyelmeztetések: erőszak, szereplő halála, AU, esetlegesen OOC karakterek (főleg Perselus), vallási hiedelmek, keleti mágia, nemi erőszak kezdemény
Korhatár: 16+

Műfaj/kategória: romantikus-komédia, dráma, akció-kaland, fantasy, kisregény
Leírás: A végső csatában mind Voldemort, mind Harry elveszti a varázserejét. Míg Harry el tudja fogadni, addig a Nagyúr erre nem képes, és megmaradt csatlósaival mindent megmozgat, hogy erejét visszaszerezze és bosszút álljon. Ezen terve közben Egyiptomba jut, ahol segítőkre talál. Dumbledore Perselus Pitont bízza meg a sötétmágus megállításával. De Egyiptomban a bájitalmesterre nemcsak Voldemort vár, hanem egy olyan személy is, akitől legutóbb viharos körülmények között búcsúzott el.
Kikötés: a Harry Potter könyvek világa J. K. Rowling tulajdona, a jogokat csak ő és az általa meghatalmazott társaságok birtokolják. Nekem semmilyen anyagi hasznom nem származik a történet megírásából.
Megjegyzés: A történet figyelembe veszi a 7. könyv történéseit, bár Perselus és Dumbledore élnek, a horcruxok egy része pedig még mindig létezik. Perselus családi háttere is teljesen más, de erről bővebben az első fejezet végi magyarázatban olvashattok. A végső csata a történetben 2001-ben volt, nem pedig 1998-ban. A történet 2006-ban játszódik, kb. június végén – július elején, zömében Egyiptomban.



6. fejezet

Perselus csüggedten bámulta a tüzet. Már két nap telt el azóta, hogy Hermionét elvitték, de egyszerűen nem bukkantak a Setmesz nyomára, hiába nézte át tüzetesen a Setről szóló tekercseket többször is, nem jött rá, hol lehet a pusztítás istene elzárva. Már két napja kutattak, és szinte alig aludt, most is csak egy kis szünetet akart tartani, de álom nem jött a szemére, így csak próbálta átvészelni az éjszakát. Egyre kilátástalanabbnak érezte a helyzetet, noha, Meryt és Meriibré most is a megoldást keresték, a többiek pedig, már aki tudott, pihenni próbáltak.
– Aludnia kellene, professzor – tette a vállára a kezét Bill.
– Amint látom, ön sem azt teszi – válaszolta egyszerűen Piton.
Weasley leült mellé, és hallgatott. Így telt el jó néhány perc, majd egy hang szólt bele a feszült csendbe.
– Rossz rátok nézni, fiúk – szólt Nofertari. – Ha már úgysem alszotok, itt egy kis élénkítő – nyújtott feléjük egy-egy bögre kávét.
– Köszönjük – kommentálta Bill a gesztust a professzor helyett is, aki ugyan elvette a csészét, de aztán visszafordult a tűzhöz.
A nő folytatta:
– Nem kell aggódnia, uram, Hermione tud vigyázni magára.
A fekete szemek dühösen tekintettek Bill kedvesére.
– Ezt én is nagyon jól tudom! De mi lesz, ha elkésünk, és már nem tehetünk érte semmit? – Perselus hangjába kétségbeesés vegyült, ahogy felszínre tört belőle a kérdés. – Most, ha megbocsátanak, lepihenek – állt föl a csészét otthagyva a földön, azonban mielőtt elmehetett volna, Bill kérdése megállította.
– Valami változott önök között, igaz?
Az idősebb sóhajtott, majd visszaült előbbi helyére.
– Sikerült megbeszélnünk néhány dolgot, miközben a sivatagban bolyongtunk – felelte kurtán.
– Maga szereti őt – jelentette ki Nofertari.
Perselus nem válaszolt. A férfi szomorúsága a többiekre is átragadt, így egykedvűen kortyolgatták tovább a kávéjukat a tűznél. Aztán fejbolydult a tábor a futva közeledő Meriibré és Meryt kiáltozása miatt.
– Mi történt? – kérdezte rögtön Bill, ahogy lefékeztek mellettük, Weasley látta, hogy a legtöbb sátorban fény gyúl.
– Megtaláltuk! – lihegte Meryt. – Tudjuk, hol vannak. – A tűz köré gyűltek, és hallgatták a két nő magyarázatát. – A Setmesz Khargában van, ahol a régészek által legkevésbé ismert és legjelentéktelenebbnek tartott Set Templom van – mutatta meg a tekercsen a megfelelő szöveget.
– Biztos ez? – nézett rá Nofertari húgára Perselus.
– Majdnem teljesen biztos. Nézze csak! – mutatott egy másik tekercset a férfinak.
A férfi olvasni kezdte:
– Kharga romjainál, hol az éden terem, van elzárva a pusztulásnak magja, ki elzárásra került Szelket papjai által, akik megmentették a halandókat a pusztulástól – fejezte be a részletet, és bólintott egyet a nő felé.
– Milyen a megközelíthetősége? – kérdezte Bill.
– Kelet felől érdemes megközelíteni, abból az irányból romok takarják, onnan könnyen bejuthatunk – vette át a szót Meriibré.
– Honnan ismeri ennyire azt a helyet? – kérdezte Perselus.
– Még Hafuval és Hufuval voltunk ott egy expedíción – válaszolta. A hangja megremegett, ahogy kiejtette két halott barátja nevét. Egy pillanatra mind elhallgattak két elvesztett társukra emlékezve.
– Rendben – szólalt meg végül Bill. – Meg kell terveznünk a részleteket. – Mindenki újra a tervezésre fordította a figyelmét. Egy óra múlva már kész is volt a terv. – Akiket kijelölök, azok vesznek részt Hermione kiszabadításában, a többiek pedig itt maradnak, és őrzik a tábort. – Mindenki bólintott.
A csapat kijelölése után Perselus visszament a sátrába, hogy előkészüljön. Az első dolog, ami a kezébe akadt, Hermione Glockja és pálcája volt. Végigsimított a fegyveren, majd a pálcával együtt az övére kötötte a saját fegyverei mellé. A fekete kis erszényét a biztonság kedvéért a zsebébe tette, benne a Skorpió Szemével, mert gyanította, hogy esetleg szükség lesz rá, majd táskáját a hátára véve elindult. A csapat nagy része már kinn gyülekezett, mire odaért. Mikor Bill és Nofertari is megérkezett, a mentőcsapat tevére szállt és elindult Kharga felé. Hajnalra sikerült elérniük az oázist, és nem messze a templomtól, még a körülötte lévő romok takarásában kikötötték a tevéket, hogy óvatosan lopakodva induljanak el a templom irányába.
– Állj! – szólt Bill, mikor már majdnem kiértek a romok takarásából. – Csapdajelzőket ki! – utasította az átoktörőket.
A kivetett jelzők nem mutattak semmit, de Perselus rosszat sejtett.
– Valószínűleg csapda – jegyezte meg halkan.
– Egyetértek, professzor. Az őrök valahol itt vannak, így gyorsan és észrevétlenül kell cselekednünk – folytatta Bill.
– Hát, akkor ne várjunk tovább. Gyerünk! – mondta Perselus, és nekiindult a többiekkel szorosan a nyomában. Már majdnem elérték az egyik oldalsó bejáratot, amikor egy hang megállította őket.
– Hová-hová? – A hang irányába fordultak, de nem láttak senkit. – Itt vagyok! – Hotep emberei társaságában tűnt fel a templom tetején.
– Elfedték a jelenlétüket. Ócska trükk – jegyezte meg Perselus direkt olyan hangerővel, hogy ellenfeleik is hallhassák.
– Nem tudom, Piton, hogy azt minek fogja nevezni, ha a vérével festem pirosra a homokot – vágott vissza az arab férfi.
– Azt majd meglátjuk – tartotta a kezét készenlétben a Glockon és a Colton, miközben észrevétlenül próbálta visszább terelni a többieket. Néhányuknak sikerült fedezékbe vonulni, de a legtöbbjüknek már nem volt lehetősége rá, mert az őrök tüzet nyitottak. A felhúzott pajzsaik sikeresen védték az első támadást, így vissza tudtak támadni, és még arra is elég idejük volt, hogy mindenki fedezékbe húzódjon. – Ki kell találnunk valamit, de gyorsan! – vetette fel Perselus, de a következő pillanatban szétporladtak a kövek, ami mögött rejtőztek.
– Nem szeretem, ha valaki bújócskázik velem. – Hotep és az emberei immár velük szemben álltak a homokon. – Hisz’ isten előtt mindenki egyenlő.
– Ezt pont maga mondja? – kérdezte Perselus, a két fegyver immár a kezében volt. – Futás! – kiáltott a többiekre, de Bill és Meryt mellette maradt.
– Menjetek vissza a tevékhez! Mi feltartóztatjuk őket! – adta ki az utasítást Bill. Nofertari aggódva nézett rájuk. – Sietünk utánatok! Menj! – Azzal a nő is elrohant a többiek után.
– Jobb lesz, ha tényleg minél gyorsabban utánuk megyünk, mert nem hiszem, hogy sokáig fel tudjuk tartóztatni őket – jegyezte meg Perselus. Lebukott a falmentén, hogy tárat cseréljen a Glockban, és újabb golyókat tegyen a Coltjába, közben Meryt és Bill próbáltak időt nyerni. Már épp csatlakozott volna újra hozzájuk, de ekkor meghallotta Meryt sikolyát, majd Bill a nő testét magával sodorva beugrott mellé.
– Eltalálták! – kiáltotta Weasley, túlkiabálva a falba csapódó golyók hangját.
– Fedezem magukat! – kiabált vissza Piton.
Bill megindult a félájult Meryttel, a bájitalmester pedig lőtt, és igyekezett minél több embert megsebesíteni. Az ellenfelei újratöltésének idejét kihasználva később ő is Bill után rohant.
Hotep és emberei megindultak utána, de a Setmesz vezére az útját állta.
– Hagyjátok őket! Van fontosabb dolgunk is – adta ki az utasítást.
Pitonék közben elérték a többieket. Nem követték őket, de ez még nem adott okot a nyugalomra.
– Hála az égnek, hogy itt va… – kezdte volna Nofertari, de elhallgatott, amikor meglátta a vérző húgát. – Mi történt? – rohant oda Billhez, aki épp a földre fektette a nő testét.
– Eltalálták a szívét – mondta halkan Piton. – Percei vannak hátra. Sajnálom – nézett szomorúan Nofertarira.
– Ez nem igaz! Nem lehet igaz! – borult térdre testvére mellett a nő. Az ölébe fektette húga fejét, és kisimította a tincseket izzadó homlokáról.
– Semmi baj – szólalt meg Meryt akadozva. – Kérlek, figyelj most rám. Ígérd meg – itt felköhögött –, hogy megmented Hermionét.
– Megígérem – sírta Nofertari.
– Kérlek, i… itt temessetek el a sivatagban. Nagyon sze… retlek. – Még vett néhány nehézkes lélegzetet, majd szemei örökké lecsukódtak.

***

A könnyek megállíthatatlanul folytak le Nofertari arcán, ahogy testvére testét mosta, hogy a muszlim szokások szerint előkészítse a temetésre. Testvére ugyanis, vele ellentétben, aki nem kötelezte el magát egyetlen vallás mellett sem, az iszlám hit követője volt, így a temetést is muszlim hagyományok szerint tartották meg.
– Itt vannak a lepedők – tette le mellé Meriibré az öt fehér leplet, Nebet pedig mellé tette a fehér gyászruhát.
Amint Nofertari kész volt húga testének előkészítésével, becsavarták a testet az öt lepedőbe, majd kivitték végső nyughelyéhez, a homokba ásott gödörhöz, amit a férfiak előkészítettek számára. Az egész csapat ott volt, fehérbe öltözve, hogy ezzel is megtiszteljék a halottat. Arccal Mekka felé helyezték a testet a sírba, majd egy gyászének lassú dallamára visszatemették a gödröt, végül Nofertari a sír tetejére helyezte a testvére kiürített, sárga bőrerszényét.
– Mindent megteszek, hogy békében nyugodhass. Ígérem! – suttogta, majd a többiekre nézett. – Addig nem nyugszom, míg ki nem szabadítjuk Hermionét – mondta komolyan.

***

Szelket szelencéje sok titkot rejtett, aminek megfejtéséhez több évre is szükség volt Perselus számításai szerint, de egyedül nem látta értelmét az értékes tekercsek tanulmányozásának, ezt csakis Hermionéval együtt akarta megtenni, hisz az ő érdeme és elszántsága vezetett oda, hogy egyáltalán rábukkantak. Most a szertartás megakadályozása és Hermione megmentése volt az egyetlen célja, de sehogyan sem találta az ellenigézet szövegét, pedig a ládában kellett lennie.
– A fenébe!– lökte oldalra a ládát, és söpörte félre az ősi tekercseket, amik tehetetlenül hullottak a földre, szerencsére a Skorpió Szeme a zsebe rejtekében pihent, így az nem eshetett áldozatául dühének. A professzor kétségbeesetten temette tenyerébe az arcát.
– Nem találod, amit keresel, gyermekem? – zavarta meg egy hang.
– Szelé? Hogy lehetséges ez? Te nem a szentélyhez vagy kötve? – kérdezte a férfi, felkapva a fejét.
– Nem, vagyis nem egészen. A Skorpió Szeméhez vagyok kötve, így egyszersmind a kiválasztottakhoz is. Csakis ők láthatnak engem. Azért létezem, hogy segítsem őket, feláldozzam magam értük, ha kell – magyarázta Szelket.
– Segítesz nekem? – kérdezte Piton reménykedve.
– Csak utat mutathatok neked, de nem mondhatom meg, mit tegyél. – Miközben ezt mondta, a szelence a férfi öléhez lebegett, a szétszórt iratok pedig felemelkedtek, és meghatározott sorban rendeződtek Perselus előtt. A férfi egy darabig értetlenül bámulta őket, szeme céltalanul járt közöttük, aztán rájött a megoldásra.
– Ez egy rejtvény! Már csak a kulcsot kell megtalálni! – Már épp kelt volna fel, hogy üres pergament és tintát szerezzen, amikor a szelencében megjelentek a kért eszközök. Piton meglepetten nézett az ezüstösen fénylő avatárra.
– A szelence megérzi a kiválasztottak gondolatait, és teljesíti azokat, amennyiben azok nem pusztításra irányulnak.
Perselus még egy darabig hálásan nézett az ezüst szemekbe, majd munkához látott. Jó pár órán keresztül csak a penna sercegése hallatszott, ahogy lejegyzetelte, vagy éppen áthúzta a jeleket, végül reggelre összeállt az ellenigézet szövege. Piton az értékes pergament a szelencével együtt az erszényébe rejtette, majd elindult, hogy közölje Billékkel, hogy készen áll. Szelé vele tartott.
– Itt leszek mindvégig. Csak te és a másik kiválasztott láthattok és hallhattok.
Perselus biccentett, majd különleges kísérőjével együtt elhagyta a sátrat.

***

Hermione a fal tövében végre kinyújtóztathatta zsibbadt tagjait, ugyanis egy fél nappal ezelőtt a Setmesz vezére úgy döntött, hogy nem kell a falhoz kötözve lógnia, így most az egyik sarokban kuporgott víz és némi étel társaságában. Nem örült ennek a fejleménynek, mert eddig csak azzal törődtek, hogy ne haljon szomjan, de ez az újfajta, viszonylagos gondoskodás megrémítette. Akkor változott meg a bánásmódjuk irányába, amikor a csapata megkísérelte a kiszabadítását, és Hermione megtudta azt is, hogy az egyik barátja megsérült. Nagyon megijedt, nem akarta, hogy bárki is meghaljon miatta, Hufu és Hafu elvesztése is megrázta, de akkor nem volt ideje csüggedni. Itt elég ideje volt gondolkodni és érezni, és elhatalmasodott rajta a gyász, rémképek gyötörték, amiben legtöbbször a halott Perselus szerepelt. Épp akkor ébredt egy ilyen kusza álomból, amikor a víz- és ennivalóadagját behozták. Egy kedvesen mosolygó nő jött be hozzá egy őr kíséretében. A vizet szívesen fogadta, de az ételre rá sem bírt nézni. A gondolat elviselhetetlennek bizonyult, hogy ez lehet az utolsó pár órája, még annyi dolga lett volna, még annyi mindent meg akart ismerni, és ott volt Perselus, aki iránt ismét fellángoltak az érzései. Tehetetlenségében egy nagyot csapott a falra.
– Talán nem kéne rongálnia a tulajdonomat, Miss Granger – szólalt meg egy sziszegő hang a pince bejáratában.
– Nem vagyok a tulajdona, Voldemort! – pattant fel dacosan a nő.
– Még mindig itt tart, Granger, pedig nagyon úgy fest, hogy senki sem siet a kiszabadítására.
– Nem hiszek magának! El fognak jönni. – jelentette ki határozottan Hermione.
– Reménykedjen csak, amíg még teheti. Ma éjfélkor elvégezzük a szertartást – közölte Voldemort.
– Ilyen hamar? – csúszott ki Hermione száján önkéntelenül is a kérdés.
Reményvesztetten roskadt vissza a sarokba, már csak pár órája volt hátra, és annak ellenére, hogy egy kis hang a fejében folyamatosan azt mondta, hogy Perselus meg fogja menteni, kezdte elfogadni a végzetét.
Lábjegyzet:

A muszlim temetés: A rituális lemosás után, amilyen gyorsan csak lehet (általában 24 órán belül), egyszerű, a férfiakat három, a nőket öt varratlan lepedőben eltemetik. A temetéshez nem vesznek igénybe koporsót. Arccal Mekka felé helyezik örök nyugovóra az elhunytakat. A sírkőállítás nem megengedett, ez jelképezi az egyenlőséget Isten előtt.

April 2014

S M T W T F S
  12345
6789101112
131415161718 19
20212223242526
27282930   

Style Credit

  • Style: Seelie for Ciel by nornoriel

Expand Cut Tags

No cut tags
Page generated Sep. 22nd, 2017 04:22 am
Powered by Dreamwidth Studios