luthienlovemagic: (HP slash)
[personal profile] luthienlovemagic
Eredeti cím: Damaged
Magyar cím: Összetörve
Írta: BloodRedEnd
Fordította: Luthien Lovemagic
Átnézte: Locutus, herika
Korhatár: 18
Műfaj/kategória: dráma, romantikus
Figyelmeztetések: slash, erotikus tartalom, erőszak, durva nyelvezet, AU
Link az eredeti műhöz: http://www.fanfiction.net/s/2438137/1/Damaged
Fordító megjegyzése: Minden jog J. K. Rowlingot és a mű íróját illeti. A mű fordítására és közzétételére engedélyt kaptam.
Tartalom: Harry egy autóbaleset következtében deréktól lefelé lebénul, és egy mugli kórházba kerül. Perselus kapja a feladatot, hogy helyrehozza Harryt. Vajon mi történik, ha megtanulnak kijönni egymással?


1. fejezet


Harry sóhajtva nézett az órára. Öt perc. Még öt perc, és véget ér az aznap esti műszakja. Ezután kinézett. Nagyszerű. Esett… Pontosabban szakadt az eső. Újra felsóhajtott. Mióta Dursleyéket megfenyegették, hogy legyenek rendesek Harryhez, nem adtak neki több házimunkát. Ehelyett ragaszkodtak ahhoz, hogy dolgozzon. Harryt ez nem zavarta túlságosan, megtarthatta a megkeresett pénzt, és csak ebédet és néha vacsorát kellett vennie magának. Pénztárosként dolgozott a közeli élelmiszerboltban, szóval nem volt nehéz a munka. A legrosszabb része a dolognak az volt, hogy az út a munkába és vissza jó félórát vett igénybe, mivel Vernon megtagadta, hogy furikázza.

Az óra végre elütötte a tízet, és elmehetett. Aznap azért kapta az esti műszakot, mert akit eredetileg beosztottak, nem jött el. Hátrament az öltözőbe, hogy levegye a kötényét, és átöltözzön a kedvenc fekete pulóverébe, amit a saját pénzéből vett a többi általa viselt ruhájával együtt. Könnyen észre lehetett venni, hogy immár magának vásárolt, mivel a ruhái végre illettek rá. Főleg fekete ruhákat szerzett be, részben azért, mert szerette a feketét, részben hogy így gyászolja Siriust.

Elköszönt az üzletvezetőtől, aki épp bezárt, majd felhúzta a kapucniját, zsebre vágta a kezét, és kilépve a viharba elindult hazafelé. Öt perc alatt bőrig ázott. Nagyon meglepődött, amikor Vernon megállt mellette az új céges autójával, és kinyitotta az ajtót.

– Beszállás! – mordult rá a férfi.

Harry habozott, mert meglátta a whiskys üvegeket a padlón, Vernon ordítására azonban beugrott, és azért fohászkodott, hogy épségben hazaérjen. Nem volt gyakori, hogy Vernon ivott, de amikor mégis, akkor istenigazából berúgott. Igazából ezt a céges autót is akkor kapta, amikor az előzőt tönkretette, miután két hónappal ezelőtt részegen nekihajtott egy fának. Vagyis érthető, hogy Harry miért volt ideges az autóban ülve.

Még nyugtalanabb lett, amikor felhajtottak az országútra ahelyett, hogy a Privet Drive felé indultak volna. Vernon keményen markolta a kormányt, és a többi vezetőt szidta. Néhányszor túl közel vezette az autót a szemközti sávhoz, majd visszarántotta a kocsit a saját sávjukba. Harry ellenőrizte, hogy szorosan be van-e kötve az öve, és megmarkolta a terepjáró ajtaja feletti kapaszkodót.

– Az utat nézd, Vernon bácsi! – kiáltotta, amikor Vernon lehajolt egy félig üres whiskys üvegért, ami a lábánál feküdt a kocsi padlóján.

Fogd be a szád, fiú! – ordított rá, még mindig az üveg után tapogatózva.

Harry rettegve nézte végig, ahogy átsodródnak a másik sávba, egyenesen egy szemből érkező kamion útjába. A fiú kitágult szemekkel figyelte, ahogy a fények egyre közelebb és közelebb érnek, felharsan a kamion dudája, végül a csattanás. A kamion frontálisan beleütközött a kocsiba a Harry felőli oldalon. A légzsákok kinyíltak, és Harry keményen az oldalsó légzsákba verte a fejét, felfogva, hogy valószínűleg ez mentette meg az életét. Aztán az autó felborult. Megpördült egyszer, kétszer, háromszor, míg végül megállt az út szélén, függőlegesen az orrán egyensúlyozva. Harry alig érzékelte a fájdalmat, és hogy vér szivárog a sebeiből, mielőtt elragadta a sötétség.

***


Harry hangos zajokra eszmélt, emberek kiabáltak, és újra áztatta az eső. A mentőautók és hasonló járművek szirénái és fényei hátborzongatóan folytak össze az emberek kiáltozásaival. Harry észrevette, hogy a nagybátyja eltűnt, és a kocsi utasoldali részét már eltávolították, hogy elérhessék őt. Hirtelen egy fiatal férfi és nő jelent meg mellette.

– Hé, kölyök, érted, amit mondok? – kérdezte a nő kedvesen.

Harry bólintani akart, de a fájdalom megállította.

– Ne mozgasd a nyakad! – szólt rá a férfi, és merevítőt tett köré.

– Meg tudod mondani a neved? – kérdezte ismét a nő, miközben átvágta a biztonsági övét.

– H-Harry – krákogta zihálva.

Problémái voltak a légzéssel, és úgy érezte, mintha valaki egy karót döfött volna a hátába. A levegőveszteség rettenetes volt. Úgy érezte, mintha valaki a mellkasán ülne. Kezdett pánikba esni.

– Oké, Harry. Kiszedünk innen, amilyen gyorsan csak lehet, de szükségünk van az együttműködésedre – szólalt meg ismét a nő. – Hol fáj a legjobban? – kérdezte.

– A légzés… nem tud… – próbált válaszolni a kérdésre Harry.

– Jól van, a társam hamarosan segíteni fog rajta, ígérem. Először teszünk rád egy hátmerevítőt, mivel valószínűleg megsérült a gerinced. Talán egy kicsit fájni fog, amikor megmozdítunk, de hordágyra kell tegyünk – magyarázta a nő, miközben a férfival felemelték.

Ha Harry kapott volna levegőt, ordított volna. Amikor a férfi valamit a bordáin keresztül a tüdejébe döfött, tényleg felsikoltott.

– Sokkot kapott! John, azonnal vigyél minket a kórházba! – kiáltotta Jackie a sofőrnek.

Hamarosan megérkeztek. A két rohammentős, Jackie és Alex betolta őt a sürgősségi osztályra. Azonnal körülvették őket az orvosok. Jackie és Alex visszamentek a mentőautóhoz, miután elmondták, mi történt és milyen sérüléseket láttak rajta. Harry végig eszméletlen volt.


Harry pár nappal később egy kórházi szobában ébredt. Egy különös szerkezet volt a hátán, ami meggátolta szinte minden mozgásban, valamint egy merevítő volt a nyakán is. Csöveket dugtak le a torkán és egy másikat az orrán. Volt mellette egy infúzió, amely egy újabb csövön keresztül vért csepegtetett a testébe. A bal lába gipszben volt, és elborították a vágások és a horzsolások. Ahogy körülnézett, már amennyire a hát-, és a nyakmerevítő engedte, egy kedves kinézetű nő jött be hozzá.

– Helló, kedves. Harry, ugye? – Harry bólintani próbált, de a merevítő megakadályozta. – Dr. Deveau vagyok. Ne próbálj meg mozogni, Harry. Attól tartok, komoly gerincsérülést szenvedtél. Sajnálattal kell közölnöm, hogy a gerinced eltört, úgyhogy az altestedet mozgató idegszálak elszakadtak – mondta az orvos. – Deréktól lefelé megbénultál, Harry. – Egy kis szünetet tartott, így hagyva időt arra, hogy a fiú feldolgozza a hírt. – Továbbá eltört az egyik lábad és két bordád. Az egyik átszúrta az egyik tüdődet, ami összeesett, ezért nem kaptál levegőt. És ezért van a cső a torkodban. Lélegeztetőnek hívják. A mozgás most csak tovább súlyosbítaná a hátsérülésedet, vagy megakadályozná, hogy a bordáid összeforrjanak, úgyhogy próbálj meg mozdulatlan maradni.

Harryt teljesen letaglózta a hír. Megbénult? Nem, az nem lehet. Lehetetlen! Hogyan bénulhatott meg?

– A nagybátyád néhány karcolással túlélte a balesetet, de börtönben van. Egy másik autó is belekeveredett a balesetbe, valamint a kamion, ami nektek ütközött. A másik autó utasa meghalt, a vezető pedig válságos állapotban van. A kamion sofőrjét tegnap kiengedték. Bizonyítékunk van arra, hogy a nagybátyád részegen vezetett, és emberöléssel vádolják. Ha képes leszel beszélni, a nyomozók bejönnek hozzád, hogy a balesetről kérdezzenek. Gondoskodj róla, hogy ne mozogj többet a ténylegesen szükségesnél – fejezte be az orvos, aki próbált Harry minden lehetséges kérdésére válaszolni.

Amint a doktornő távozott, Harry nem tudta visszatartani a könnyeit. Az egész addigi élete egy szempillantás alatt megsemmisült. Egyre erősebben sírt, végül a zokogása miatt fuldokolni kezdett a csőtől. A szívmonitor egyenletes pittyegése felgyorsult, mire egy nővér rohant be a szobába. Harry nem sokkal ezután a sokk és az oxigénhiány következtében elvesztette az eszméletét.

***


Egy hét múlva Harryt levették a lélegeztető gépről. Visszanyerte a hangját, bár még gyenge és rekedt volt. Az orvos megkérdezte tőle, fel tudja-e venni valakivel a kapcsolatot, mivel Petunia néni megtagadta, hogy visszafogadja őt, ha kiengedik a kórházból. Mrs. Figg címét adta meg, de úgy látszott, a jószerencse nem szegődött mellé, mert az ápoló hamarosan azzal a hírrel tért vissza, hogy az idős hölgy meghalt. Ő volt az az utas, aki belehalt a becsapódásba, miután a kamionnal való karambol után Vernon a másik autóba ütközött.

Miután a nővér elment, két nyomozó jött be hozzá, hogy feltegyenek neki néhány kérdést a történtekről. Harry elmagyarázta, hogy a nagybátyja felvette őt munka után. Arra a kérdésre, hogy miért szállt be az autóba, mikor tudta, hogy a nagybátyja ittas, azt felelte, hogy Vernon gyakran volt erőszakos, ha ivott, és nem akarta felhergelni. Ez a vallomás újabb kérdéseket vetett fel arról, hogy Vernon bántalmazta-e vagy sem. Harry erre azt felelte a nyomozóknak, hogy testileg sosem bántalmazta, de ez a megfogalmazás még több kérdést vetett fel. Végül is a rendőrök megtudták, hogy Harryt elhanyagolták és verbálisan bántalmazták gyerekkorában. Harry a fájdalomcsillapítókat okolta azért, amiért kába állapotban ennyi mindent elfecsegett.

– Helló, Harry! Hogy érzed magad? Akármilyen fájdalom vagy kényelmetlenség? – kérdezte Dr. Deveau, mikor másnap megvizsgálta.

– Jól vagyok – válaszolta Harry.

– A kórházban fogsz maradni, amíg a gerinced teljesen meg nem gyógyul, ami akár három hónap is lehet. Az idő nagy részét ágyban fogod tölteni, mivel rajtad kell tartanunk a hátmerevítőt, amíg meg nem bizonyosodunk arról, hogy nem romlik tovább az állapotod. Ha meggyógyultál, és addig se tudunk elérni senkit, akkor a rehabilitációs központba fogsz menni. Megtanítanak arra, hogyan boldogulhatsz rokkantként; többek között a kerekesszék használatára, vagy hogy hogyan emeld magad a karoddal – tájékoztatta őt Dr. Deveau.

Harry csendben volt, amíg a doktornő megvizsgálta, végül a nő elment.

Két nappal a kikérdezése után visszajött a két nyomozó. Tájékoztatták, hogy Vernont és Petuniát kiskorú veszélyeztetésével vádolják. Dudleyt a tárgyalásig Marge nagynénje fogadta be. Sajnos, bár Harrynek inkább szerencséjére, őt nem fogadta be. Harry megkérdezte, hogy valaki el tudná-e hozni a dolgait, amelyek szerencsére majdnem mind a ládájába voltak bepakolva.

A következő héten már úgy vélték, elég jól volt ahhoz, hogy kikerüljön az intenzív osztályról. A tüdeje újra kitűnő állapotban volt, és a háta is szépen gyógyult. A két bordája és a lába helyesen forrtak össze. Az egyik nővér gondosan megvizsgálta a hátmerevítő pántjait, hogy biztosan szorosak legyenek. Majd három ápoló megragadta a lepedő sarkait, amelyen feküdt, és háromra átemelték Harryt egy hordágyra. A folyamatot megismételték még egyszer az általános kórteremben, majd újra magára hagyták.

***


– Szia, Harry! – szólt egy hang.

Harry anélkül is tudta, ki az, hogy odanézett volna. Jeremy volt az, az egyik ápoló; ő gondoskodott róla, amíg a kórházban volt. Már majdnem két hete volt az általános kórteremben, és a varázsvilágból még senkitől nem jött üzenet. Hedvig még szintén nem tűnt fel.

– Ideje bevenni a gyógyszereidet – mondta fiatal ápoló, két tablettát dugva Harry szájába, majd odatartott egy pohár vizet. Minden étkezésnél be kellett vennie a gyógyszereket, hogy kibírja a háta alsó részében érzett fájdalmat. Még mindig nem ülhetett fel és a kezét se mozgathatta. De még ha mozgathatta volna a lábát, akkor se ment volna. Nem is érezte a lábát.

– Ma marhasült van vacsorára, répával és keksszel – sorolta Jeremy Harrynek, mielőtt etetni kezdte.

Az első héten rettentően zavarta Harryt, hogy Jeremynek kell etetnie, és hogy talán a légzésen kívül mindenben ő segít neki, de az ápoló úgy viselkedett, mintha semmiség lenne az egész, így Harry hamarosan megszokta Jeremy gondoskodását.

– Harry, biztosan nem akarod elmondani nekünk az iskolád nevét? Biztos vagyok benne, hogy valaki tudna segíteni neked.

Harry csendben folytatta az evést. Harry nem sokat beszélt, amióta átvitték az általános kórterembe. Nemigen volt több mondanivalója, és ha valaha is megemlítené a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolát, akkor legközelebb a pszichiátriai osztályon kötne ki, ebben teljesen biztos volt.

– Harry, ugye tisztában vagy vele, hogy mivel kiskorú vagy, egy árvaházba fognak küldeni, ha meggyógyultál? – kérdezte Jeremy.

Harry csendben maradt. Jeremy hosszú ideje próbálta rávenni Harryt, hogy beszéljen, de a fiú lehangolt volt, és senkivel sem akart beszélgetni. Jeremy sóhajtott, és felvette az edényeket, amelyekben a fiú vacsoráját hozta.

– Jó éjt, Harry – köszönt el, miközben elhagyta a szobát.

Harry nem válaszolt. Biztos volt benne, hogy a Rend már rájött volna, hogy valami nincs rendjén, és mostanra már megtalálták volna. No persze, abban sem volt biztos, akarja-e, hogy egyáltalán rátaláljanak. Harryt súlyosan érintette a lába elvesztése. Biztos volt benne, hogy miután a Rend megtalálja, a fogyatékosságával lesz tele a Reggeli Próféta. Nem akart szembenézni a barátai reakciójával, nem akarta, hogy megtudják, nyomorék lett.

April 2014

S M T W T F S
  12345
6789101112
131415161718 19
20212223242526
27282930   

Style Credit

  • Style: Seelie for Ciel by nornoriel

Expand Cut Tags

No cut tags
Page generated Jul. 22nd, 2017 02:35 am
Powered by Dreamwidth Studios