![[personal profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/user.png){kind=small}
Régi emlékek
Mar. 22nd, 2009 10:55 pmEnnek a bejegyzésnek a megírását ![[livejournal.com profile]](https://www.dreamwidth.org/img/external/lj-userinfo.gif)
banjuli legutóbbi bejegyzése indított el. Eszembe jutatott néhány emléket a 2001-ben elhunyt nagyapámról. Már régen nem gondoltam rá, de most bj mondatai eszembe jutatták. Eléggé vegyes, amit érzek. Jó is meg rossz is. Jó, mert mosolyt csal az arcomra néhány vele kapcsolatos mozzanat, de rossz is mert jön az a bizonyos szorító érzés, mert már nincs többé, s igaz, hogy nyolc éve történt, de néha még most is felgfoghatatlan számomra, mert hirtelen vitte el az agyvérzés. A legfájóbb az egészben, hogy nagymamámon kívül a családból én és az öcsém láttuk őt utoljára élve.
Most három emlék jut róla eszembe. Mindhárom egyszerre mosolyogtat meg, s szomorít el. S mindhárom egyszerre motoszkál a fejemben.
Az első a horkolása. Nagyon jellegzetes hangon tudott horkolni. Ezt anya örökölte tőle. Kísérteties. Teljesen ugyanúgy horkol ő is. Egyszerre mosolygok és szomorodok el, mikor meghallom.
A másik kettő az valamelyest hozzám is kapcsolódik. Az egyik egy mondat, amit mindig jellegzetesen használt, s én valamiért átvettem tőle. Jó idővel a halála után egy anyuval folytatott beszélgetés során az én számból hangzott el ez a mondat: "Kalap a madárnak." Fordítás: Ez nála az "Ez van." megfelelője volt. Ekkor az amúgy jó hangulatú beszélgetés 180 fokos fordulatot vett. Anya elkomorodott, egy jó darabig nem szólt semmit, csak nézett. Észrevettem, hogy megjelent a szája szegletében az a ráncocska, ami csak akkor szokott, ha feszült vagy szomorú. Végül elnevette magát. Ez a hirtelen hangulati váltakozás engem kicsit megijesztett, ami látszhatott rajtam, mert végre megszólalt. Megismételte a mondatot, s hozzátett valami ilyesmit: "- Ez volt nagyapád kedvenc szavajárása." Bennem csak akkor tudatosult az egész. Azóta sem tudom, miért használtam akkor, de azóta rendszeresítettem a szótáramban, s folyamatosan használom főleg otthon. Egyedül én a családból.
A harmadik dologra nagymamám hívta fel a figyelmemet. Ültünk az asztalnál, beszélgettünk, s egyszer csak megjegyezte: "- Pontosan úgy jár a lábad, mint neki." Van úgy, hogy állandóan mozgatom a lábam ültömben, de sose veszem észre, csak mikor valaki szól, hogy tengeribeteg lesz tőlem. Nagyon érdekes, mert fogalmam sincs, hogy miért csinálta ő ezt annak idején, vagy hogy én miért csinálom. A hangulatomtól független, mert bármikor képes vagyok rá.
banjuli legutóbbi bejegyzése indított el. Eszembe jutatott néhány emléket a 2001-ben elhunyt nagyapámról. Már régen nem gondoltam rá, de most bj mondatai eszembe jutatták. Eléggé vegyes, amit érzek. Jó is meg rossz is. Jó, mert mosolyt csal az arcomra néhány vele kapcsolatos mozzanat, de rossz is mert jön az a bizonyos szorító érzés, mert már nincs többé, s igaz, hogy nyolc éve történt, de néha még most is felgfoghatatlan számomra, mert hirtelen vitte el az agyvérzés. A legfájóbb az egészben, hogy nagymamámon kívül a családból én és az öcsém láttuk őt utoljára élve.Most három emlék jut róla eszembe. Mindhárom egyszerre mosolyogtat meg, s szomorít el. S mindhárom egyszerre motoszkál a fejemben.
Az első a horkolása. Nagyon jellegzetes hangon tudott horkolni. Ezt anya örökölte tőle. Kísérteties. Teljesen ugyanúgy horkol ő is. Egyszerre mosolygok és szomorodok el, mikor meghallom.
A másik kettő az valamelyest hozzám is kapcsolódik. Az egyik egy mondat, amit mindig jellegzetesen használt, s én valamiért átvettem tőle. Jó idővel a halála után egy anyuval folytatott beszélgetés során az én számból hangzott el ez a mondat: "Kalap a madárnak." Fordítás: Ez nála az "Ez van." megfelelője volt. Ekkor az amúgy jó hangulatú beszélgetés 180 fokos fordulatot vett. Anya elkomorodott, egy jó darabig nem szólt semmit, csak nézett. Észrevettem, hogy megjelent a szája szegletében az a ráncocska, ami csak akkor szokott, ha feszült vagy szomorú. Végül elnevette magát. Ez a hirtelen hangulati váltakozás engem kicsit megijesztett, ami látszhatott rajtam, mert végre megszólalt. Megismételte a mondatot, s hozzátett valami ilyesmit: "- Ez volt nagyapád kedvenc szavajárása." Bennem csak akkor tudatosult az egész. Azóta sem tudom, miért használtam akkor, de azóta rendszeresítettem a szótáramban, s folyamatosan használom főleg otthon. Egyedül én a családból.
A harmadik dologra nagymamám hívta fel a figyelmemet. Ültünk az asztalnál, beszélgettünk, s egyszer csak megjegyezte: "- Pontosan úgy jár a lábad, mint neki." Van úgy, hogy állandóan mozgatom a lábam ültömben, de sose veszem észre, csak mikor valaki szól, hogy tengeribeteg lesz tőlem. Nagyon érdekes, mert fogalmam sincs, hogy miért csinálta ő ezt annak idején, vagy hogy én miért csinálom. A hangulatomtól független, mert bármikor képes vagyok rá.
