Rioi megnyitó

Fotó: Francois-Xavier Marit / AFP

Az első olimpia, amiből emlékszek részletekre, bár elég halványan, mert négy éves voltam, az a szöuli olimpia volt, és Egérkére emlékszem belőle. A barceloniaiból már többre, de igazán az atlantai óta követem az eseményeket, és a megnyitókat. Így vártam a rióit is ugyanúgy.

Bár az előjelek itt se voltak jól, mint anno az athéninál, de ez az olimpia sokkal jobban startolt érzésem szerint. Volt lelke, volt ritmusa. És szíve volt, ami a pekingiről annyira nem mondható el meg a londinoról se, pedig azok sokkal monumentálisabbak voltak. Itt nem féltek megmutatni azt, hogy „szegények vagyunk”, és a kreativitás a legfőbb ismérvük. Olyan egyszerű dolgokból, mint egy „selyempapír” csináltak csuda dolgokat, hogy csak ámultam, főleg mikor a nevezett selyempapírt párnává, majd dobokká alakították.

Aztán jöttek az egyszerű gumiszalagok, amiből az esőerdőket, kunyhókat varázsoltak a szereplők, stb. megjelenítése. Hát, wow!

Kiemelném a kísérő animációkat, 3D-s megoldásokat, mert pazarul oldották meg, főleg annál a résznél, mikor úgy tűnt, hogy az önkéntesek a földből kinövő házakon ugrálnak. Jó volt a kivitelezés nagyon. Aztán a város ténylegesen megelevenedett a küzdőtér hátterében. Amit aztán benépesítettek a táncosok, volt itt táncpárbaj, énekpárbaj.

Nagy hangsúlyt fektettek a környezetvédelem fontosságának kihangsúlyozására, ami nem volt meglepő, mert 1992-ben itt lett hitelesítve az ENSZ éghajlat-változási keretegyezménye. Bár volt elrettentő térképmontázs arról, ha továbbra is növeljük a CO2 kibocsátást, akkor a tengerszint emelkedés miatt országok, országrészek fognak eltűnni. Akár figyelemfelkeltő, gondolatindító is lehetett volna, ha nem csak szimbolikus jelentéssel bír, és a világ valóban komolyan venné, de sajnos van egy olyan érzésem, hogy nem emiatt fogja.

A látvány rész után kezdődött az országok sportolóinak bevonulása, összesen 204 országé. Ezen a részen majdnem elaludtam, a riporterek viszont élvezték, nagyon is. Néhány csapat ruhája nagyon szép volt, vagy épp érdekes, ez tartott ébren. Mostani kedvenc zászlóvivőm a zimbabwei Kirsty Coventry, a kedvenc női úszóm.

A bevonulás után következett a olimpiai zászló felvonása, az olimpiai himnusz, és a beszédek, ahol az olimpiai szervezők vezetője kihangsúlyozta mennyire küzd mindenek felett a brazil nép az álmaiért, ami nem volt rossz, csak túl hosszan fejtette ki. A NOB elnöke legalább rövid volt és lényegre törő.

Már vártam az olimpiai láng érkezését, de előtte még bedobtak egy kis szamba showt, amit hiányoltam a buli elejéről, de a végén megvolt a karneváli hangulat.

Ezután jött a meglepetés: az olimpiai lángot az az olimpiai sportoló gyűjtotta meg, akinek a harmadik helye a legemlékezetesebb számomra az egész atheni olimpiáról, Vanderlei Cordeiro de Lima, maratoni futó, akit egy ír pap a futás végén megzavart, így a futó elvesztette ritmusát és vezető helyét. Emlékszem, hogy az egész család teljesen megijedt, mikor láttuk, hogy mi történik, mert úgy látszott, mintha megsebesítette volna az az őrült, de szerencsére nem, de akkor is nagyon sajnáltuk szegényt. Örültem, hogy ő gyújthatta meg a lángot. Ami ezután felemelkedett és egy forgó alakzat közepén elfoglalta a helyét, és lett a szimbolikus Napja az olimpiának.

Összességében érdemes volt fenn maradni hajnal ötig. Utoljára a sydney megnyitót élveztem ennyire, annak volt ilyen felszabadult, családias hangulata.

Szurkolok az összes sportolónak. Legyenek ezután a gyönyörű megnyitó után szép versenyeitek. Hajrá!