Olvasmány 1-2
Feb. 27th, 2013 04:32 pmMúlt évben már kísérletet tettem arra, hogy dokumentáljam, hogy miket olvasok el az adott évben, de nem volt túl teljes a dolog, mert lusta voltam, na, meg nem is nagyon volt időm olvasni. De most megpróbálom gyűjtögetni majd őket. Lesz fanfiction és könyv is, amire éppen kedvem van. Egyszerre általában két dolgot olvasok párhuzamosan. Amiket most olvasok/tam Aspen in the Sunlight: Egy páratlan nyár és Terry Prachett: The Colour of Magic. Utóbbit hallgatom is olvasás közben, mert jó gyakorlás kétszeresen is :)
Most fejeztem be az Egy páratlan nyarat. Ezt a történetet már több éve kerülgettem, mert kicsit fenntartásaim voltam vele kapcsolatban, de aztán győzött bennem a kíváncsiság, és végigolvastam. Kellemeset csalódtam benne, a fordítás továbbra is jó, annyi érzelem van benne, hogy elképzelhetetlen, Perselus a kedvencem benne, ahogy képes a két sérült, ép hogy felnőtt "bolond gyerek"-kel bánni, hát az minden sort megér, és még nem is OOC. Aztán ott van Harry és Draco, aki végre otthonra lelt. Szóval nagyon szeretem ezt a történetet, ajánlom mindenkinek, aki még nem olvasta :)