Olvasmány 4, 5, 6, 7
Oct. 25th, 2013 08:52 pmNégy kissé összetorlódott, de most valamiért kedvem lett róla írni. Igaz, még csak a hetedik elolvasott gépes/papír könyvnél járok az évben, ami gyér. Egyébként novellákat olvasok meg belekapok sok mindenbe, amit nem fejezek be... De kezdjük xD Kettőt ebből még nyáron olvastam, ill. az első folyamatban van még.
4. Aspenlight: Egy páratlan család/A Family Like None Other: Azért írtam két nyelven a címet, mert a fordítás nem követte az utolsó két fejezetnél az eredetit, én meg nem bírtam kivárni, hát elolvastam. Nekem ennyi év után ez a sorozat még mindig tetszik. Jó olvasni, meg közben belehallgattam az AYLNO hangoskönyv változatába is, az sem rossz. egy a baj ezzel, Aspen elég lassan halad a folytatással.
5. Raana Raas: Időcsodák 2 - Ellenállók: A kedvenc magyar könyvsorozatom, és még mindig tetszik, pedig Eta már az eredeti történet amolyan inverzét írja, de akkor is jó olvasni. Azt hiszem, ez az univerzum örök szerelem marad.

7. Isaac Marion: Warm bodies: Látszik mennyire kevés ez időm. Ennek a könyvnek az elolvasása kb. egy hónapba telt, még a TK talira menet kezdtem el a vonaton. Jobb, mint a film, ami nem meglepő, ill. nem ezt mondanám, hanem azt, hogy a kettő az alapkoncepciót eltekintve másabb, méghozzá sokkal. A könyv mélyebb, nem csak egy egyszerű zombie-ember szerelem, hanem valahol társadalomkritika is, mondanivalója van. Érdemes elolvasni.

Kár, hogy most áll a harmadik rész, pedig már nagyon olvasnám :)
6. Tóth Tibor: Csunjan szerelme: Ez az Árnybíró mangában szereplő Csunghjang eredeti történetének fordítása. Verses, rajzolt képekkel. Nagyon szép volt maga a könyv is, nemcsak a történet.