Snarry fordítás - Menekülés
Dec. 5th, 2015 06:47 pm![[personal profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/user.png){kind=small}
luthienlovemagicEredeti cím: Flight
Magyar cím: Menekülés
Írta: Sushi
Fordította: Luthien Lovemagic
Átnézte: Locutus, herika
Korhatár: 18
Műfaj/kategória: dráma, angst
Figyelmeztetések: slash, erotikus tartalom, szereplő halála, AU
Link az eredeti műhöz: http://www.walkingtheplank.org/archive/viewstory.php?sid=343
Fordító megjegyzése: Minden jog J. K. Rowlingot és a mű íróját illeti. A mű fordítására és közzétételére engedélyt kaptam.
Tartalom: Snarry fordítás. Az eredeti mű Sushi: Flight című írása. Alapvetően snarry, de sokkal több annál: egy sötét jövőt mutat be, ahol a varázsvilágot csak a túlélés érdekli. Az írás alapjául az Anna Frank naplója szolgál, így a novella naplóbejegyzésekből áll.
Menekülés
2020. február 12.
Ron eltávozott. Lecsukták. Percy közölte. Nehéz elhinni, hogy Percy az utolsó megmaradt Weasley. Úgy értem, az után, hogy Ginny összetört, és elkezdte lőni magát, Arthur elrejtőzött a többiekkel Walesben, így nem számítottam több problémára. Ez öt évvel ezelőtt történt. Akkor annyira jó ötletnek tűnt.
Percy itt töltötte az éjszakát, majd visszament Cardiffba. Most kamionsofőrként dolgozik. Említett valamit arról, hogy a kerekek néha leeresztenek, amikor begurul a nagy forgalom miatt. Ez egy becsületes és mugli munka. Különös, hogy Percy jobban alkalmazkodott a mugli világhoz, mint a családja. Néha úgy gondolom, hogy a dörzsöltségével a Mardekárba kellett volna kerülnie.
Még nem vagyok biztos abban, hogyan érzek Ronnal kapcsolatban. Az biztos, hogy rosszul vagyok tőle és félek, de leginkább fásultság tölt el. Istenem. Ron meghalt.
Ma kaptam egy levelet Hermionétól. Ez azt hiszem, segít egy kicsit. Még Romanisztánban van, továbbra is biztonságban, habár azt mondja, hogy a politikai helyzet megváltozott. Úgy tűnik, a romanisztániak kezdenek nyíltan neheztelni „a rég elvesztett hazájukat elveszi tőlük egy másik számkivetett csoport” csoportja iránt. Kicsit zavarba ejtő arra gondolni, hogy most mi váltunk az új cigányokká, akiknek nincs saját országa. Hermione gondolt arra, hogy megpróbál eljutni Svédországba, esetleg Zairébe, de nincs sok reménye rá.
Azt hiszem, hallom Perselust. Újra egész nap a padláson volt. További tekercseket fedezett fel az Örökség Projecthez, amiket megpróbál lefordítani és leírni. (Egyébként hol tanult meg óangolul?) Nem hiszem, hogy bármikor is elfáradna. Jómagam elgyötört vagyok. Annyi munkám volt a hamisított érettségi-eredményekkel, hogy azt hinné az ember, jobb állásom is lehetne, mint hogy egy waterstone-i tintanyalóként dolgozzam.
2020. február 14.
Elküldtem Percynek az itt felejtett szennyesét. (Örülök, hogy elfelejtette a zsebében hagyott tízest, mert különben el kellene jönnie érte. A posta egy rémálom.) Hiányzik a bagolyposta. Napokba telhet, míg megkapja a dolgait. Azt hiszem, örülök, hogy elment. Örülök, hogy a ma este csak a miénk.
Rá fogom beszélni Perselust, hogy öltözzön ki, és menjünk el vacsorázni, esetleg egy filmre. Évek óta nem voltunk vacsorázni, még kevesebbszer néztünk meg egy filmet. Nem számítok korai lefekvésre − végül is most Valentin nap van. Van egy évek óta nem viselt ingem – zöld, mindig szerette rajtam a zöldet – egy cikesszel a zsebén. Egy kicsit gyerekes, de valami kell, ami emlékezteti őt a jó dolgokra. Talán egy pirosat kellett volna keresnem. Nem, szereti a zöldet. Hiányoznak neki a régi szép idők.
2020. február 15.
Nos, a múlt éjjel egy valóságos katasztrófa volt.
Rábeszéltem Perselust egy nadrágra és egy öltönyre, miután kimosta a hajából a tekercsekből rárakódott mocskot. Tényleg jól nézett ki az öltönyben, noha hiányzott a látvány, ahogy a talárja körbefogta a… Nos, legalább én emlékszem rá.
Elmentünk egy csodálatos vacsorára – egy kis indiai helyre a közelben, ahol azt a kormát csinálják, amit úgy szeret –, és voltunk moziban. Egy csöpögős romantikus filmet akartam megnézni – nagyon undorodott tőle –, de mire odaértünk, már teltház volt, így helyette egy „Kilenc nap” című film mellett döntöttünk. Kiderült, hogy a főellenség egy varázsló volt, méghozzá bájitalmester, aki bájitallal kilenc általános iskolát bombázott le kilenc nap alatt. Perselus nagyon rosszul viselte. Majdnem az ölébe kellett ülnöm, hogy visszatartsam vissza attól, hogy elrohanjon, és leleplezzen minket. Két nyomorult órát töltöttem ott ülve, a kezét fogva, próbálva nem észrevenni az arcán patakzó könnyeket. Szerencsére az összes kibaszott mugli a teremben ugyanúgy sírt a végére, így senkinek nem tűnt föl.
Bocsánatot kértem legalább száz alkalommal, és elfogadta. Amikor hazaértünk, szeretkeztünk, de valami tompaság tükröződött a szemében. Istenem. Nagyon szeretem ezt az aljas szemétládát, de nem tudom elviselni, hogy ilyennek lássam őt. Néha úgy gondolom, könnyebb lett volna, ha elkapták és megölték volna menekülés közben. Túl büszke ahhoz, hogy valaha is megtörjön, és álávesse magát az injekcióknak, és ha valaha megtenné, akkor többé nem az én Perselusom lenne.
Szabadnapos vagyok. Mindketten örülünk ennek, még ha ő újra be is zárkózott a padlásra. Kimehetnék egy darabig nézni az ifi kviddics liga edzését. Hiányzik a régi Tűzvillámom. Nagyságrendekkel jobb volt azoknál, amiket mostanában a seprű névvel illetnek.
2020. február 20.
Remek! Perselus várt engem, amikor este megjöttem. Egyszerűen megragadott, addig csókolt, míg úgy nem érezte, hogy leszakad a fejem, majd bejelentette, hogy az általa összeszedett tekercsek Mardekár Malazár személyes feljegyzései a Roxfort utáni időkről. Ez… Az Örökség Projekt hatalmas nyomot fog hagyni, ha tudomást szereznek erről.
Jó volt ezt hallani a mai nap után. A Mágiaügyi Minisztérium egy újabb határozatot adott ki. Felállítanak egy országos mágiafelügyeletet, ami észlel minden jogosulatlan mágiahasználatot. (A jogosulatlan alatt természetesen olyasmire céloznak, amit a mugli kormány már túlzásnak tart.) Úgy látszik, a napi pénzspórolásnak, amit este a Lumos fényénél történő olvasás jelentett, vége. Nem akarok erre gondolni. Elég szorult a helyzet így is.
Voldemortnak igaza volt a végén. Annak az átkozott kígyónak igaza volt. El kellett volna különülnünk a mugli világtól, amikor még volt rá lehetőségünk. És, tudod mit? Ez azt jelenti, ez a káosz az én hibám. Istenem. Szerencse, hogy senki nem emlékszik Harry Potterre. Mindannyiukat túlságosan lefoglalja a túlélés.
Aztán itt van az Örökség Projekt. Őszintén, ha Perselus nem támogat engem, úgy vélem, mostanra megtalálták volna a módját, hogy megváltoztassanak. Csináltam néhány munkát a számukra, ami úgy hiszem, segít. Majd valószínűleg eltűnhetek a muglivilágban, ha akarok (soha nem gondoltam volna, hogy hálás leszek a Dursleykkel töltött tíz évért; néhány varázsló örömmel fizetne milliókat azokért a papírokért, amikkel a mugli világban is igazolni tudom magam).
Draco hívott ma. Meg akart bizonyosodni róla, hogy vigyázok a keresztapjára. Kedvesebb hozzám, mióta Sirius meghalt a korai zavargásokban. Aztán, ha nem lett volna Perselus… Draco most a Minisztériumban van. Abban a pillanatban, amikor először megfordul a fejében, hogy nem bánok tökéletesen a keresztapjával, csavargóként bevitetne. Szerencsére Perselus tudja, mennyire védem őt és mennyi munkám van abban, hogy biztonságban tartsam. Nem hinném, hogy túlságosan boldog lenne, ha Draco ezt tenné.
2020. február 22.
Helyi ifjúsági kviddics bajnoki mérkőzés lesz ma, a Warwick Warriors mérkőzik a Whitnash Supersonicsszal. Nem rossz meccs ahhoz képest, hogy muglik játsszák. Perselus nem volt hajlandó jönni, persze, nem hibáztatom. Habár, amíg nem gondolok arra, mi történt a varázslók sportjával, élvezem.
Romanisztánban zavargások törtek ki a romanisztániak és a varázsló menekültek között. Aggódom Hermionéért. Remélem, eljut Svájcba vagy Zairébe.
2020. február 23.
Ma van a tizenötödik évfordulója annak, hogy a varázslók nemzetközi szövetsége eldöntötte, hogy megtöri a hallgatást. A világszerte született rengeteg mugliszármazásúval és a Voldemort bukása utáni mugli szimpatizánssal valaki úgy döntött, itt az ideje, bebizonyítani, hogy a boszorkányperek idejének vége. Perselus a régi talárját viseli és nem hajlandó lejönni a padlásról. Nincs szívem kirángatni. Mikor vittem neki ebédet, észrevettem, hogy felhúzta az ingujját és lefestette a régi Sötét Jegyét. Nem mondhatnám, hogy hibáztatom.
Lehet, hogy utánanézek, találok-e még némi skót whiskyt valahol. Tudom, hogy különleges alkalomra tartogattuk, de még nem találtunk semmi ilyesmit. Csak próbáljuk átvészelni a mindennapokat és a mugli radar alatt maradni. Fáradt vagyok. Nem csupán elegem van az egészből, hanem kimerültem. Bárcsak Voldemort megölt volna. Akkor nem kellene olyan régi iskolatársaimról hallani, akik elfogadták az injekciót és kviblivé váltak, akit a „nép biztonsága érdekében elfogtak”, vagyon olyanról, aki feladta és elment a Minisztériumba dolgozni.
Nagyon tisztelem Percyt. Kilépett, mielőtt túlságosan elfajultak volna a dolgok, és az utóbbi években valahogy el tudta kerülni, hogy felfedezzék.
Ma sokat gondolok Albus Dumbledore-ra. Nem tudom, talán csak azért, mert soha sem ismertem őt másként, mint egy erős és védelmező, de nyájas nagypapapótlékként, de akaratlanul is úgy vélem, ha élne, ő tiltakozott volna az egész “fedjük fel magunkat” téma ellen. Bármilyen pártatlan is volt, bolond az nem. Több esze lett volna. Legalábbis így akarok emlékezni rá.
Nem tehetek róla, de úgy gondolom, hogy ha Voldemort megölt volna, akkor ez nem történhetett volna meg. Persze, a muglik lehetnének ugyanabban a helyzetben, mint most mi, de tudod, megérdemlik. Nos, talán nem mindegyik. Vagy lehet, hogy nem, nem tudom már többé. Végül is megúszhatták volna egy gyors halállal vagy egy egyszerű Imperius-átokkal. Nem terelnénk őket gyűjtőtáborokba, ahol ki tudja, mi fog történni velük. Nem lenne ez a “tisztességtelen és veszélyes, hogy egy etnikai csoport olyan ellenőrizhetetlen erővel rendelkezzen, ami ellen a lakosság nagy része nem tud védekezni” szarság.
Istenem, hiányzik Voldemort.
Jól esne egy skót whisky.
2020. február 29.
Perselus születésnapja. Ma hatvan. Úgy néz ki, mintha a harmincas éveiben járna. Ez rossz. Ez nagyon-nagyon rossz. Mugli módjára él, vagy legalábbis igyekszem meggyőzni, hogy éljen nagyon hasonlóan, és pontosan úgy néz ki, mint tíz évvel ezelőtt. Viccelődünk rajta, hogy valójában csak tizenöt – nagy jókedvében pedofilnak hívott –, de folyton kinézek az ablakon, várom a telefont vagy azt, hogy feltépjék az ajtót, és a Minisztérium emberei betörjenek és elragadják őt.
Csináltam neki egy tortát, majd munka után vettem egy másikat a Tescóban, mert tudom, hogy mennyire borzalmasan főzök. Valójában nem engedhetjük meg magunknak, de érte megéri. Csak annyira szeretem őt. Miután Voldemort elbukott és elhagytam az iskolát, majd végül egy hétre visszamentem SVK órát tartani, és tényleg leültünk és beszélgettünk… Istenem, mi együtt… együtt vagyunk már közel tizennyolc éve, ha nem számoljuk azt a két évet, ami ahhoz kellett, hogy eljussunk odáig.
Még mindig emlékszem az első alkalomra, amikor megcsókolt. Az iskolaév végén történt, 2002-ben. Megint azzal ugratott, hogy A Nagy Háborús Hős Harry Potter még hogyhogy nem állapodott meg holmi jöttment boszorkány mellett. Korábban mindig megvontam a vállam és közöltem, hogy még nem találtam meg a megfelelő jöttment boszorkányt. Akkor azt mondtam neki: “Talán nem boszorkányt keresek.” Egy pillanatig bámult rám, aztán csak áthajolt a Három Seprű asztala felett és megcsókolt. Pont ott. Mindenki látta. Aztán visszatértünk a beszélgetéshez, mintha mi sem történt volna, de ismét megcsókolt, mielőtt este hazamentem volna.
Azt mondta, előttem nem volt túl nagy tapasztalata a csókolózás terén senkivel, lévén mindig is túl zárkózott volt ahhoz, viszont ez a csók… Még mindig érzem a mézbort az ajkán, még szinte érzem óvatos puhatolózását, és hogy attólmilyen puhának tűnt a szája, az Antihisztamin Elixir illatát, amit aznap főzött. Szörnyű szénanáthája van, és ezek a mugli gyógyszerek, amiket elkezdett szedni, amióta bájital hozzávaló tilalom van, nem olyan jók.
Még dolgozik Mardekár naplóján. Mivel senki mással nem tud beszélni erről, amióta az Örökség Project teljesen titkos lett, beszélt nekem arról, mit talált. Ez… Mardekár Malazár azért szakított a másik négy alapítóval, mert tudta, hogy ez lesz. Az a férfi előre látott mindent… a középkori boszorkányégetést… a későbbi boszorkánypereket… a mostani helyzetet. Pont olyasmikért szidalmazták, amiért meg kellett volna hallgatniuk. A társadalmunkban a mugli születésűek és a félvérek voltak a gyenge láncszemek. A legtöbbjük erős boszorkány és varázsló volt (mint Hermione), de nyitva hagytak egy ajtót az egész varázslóvilág felszámolására.
Perselus még nem fejezte be, és azt mondja, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. Még kutat, de úgy gondolja, még több megrongálódott rész utalhat a másik oldallal és Griffendél Godrikkal való szakításra. Istenem, ha csak használhatná a pálcáját anélkül, hogy kockáztatná az életét. Úgy vélem, ha csak egyedül lenne, megtenné. Azt mondta, nem akarja kockáztatni, hogy valami történjen velem. Hogy értessem meg vele, hogy én semmi vagyok? Ha nem rajtam múlna, akkor…
Kész a vacsora. Bárcsak elmehetnénk valahova ahelyett, hogy neki kellene főzni. Mondjuk, nem engedhetjük meg magunknak. Legalább Valentin-napon elmehettünk. Folyton az jár a fejemben, hogy ha nem ragaszkodom ahhoz az átkozott filmhez, talán lenne annyink. Halmok és halmok vannak a gödör alján, ami egykor a Gringotts volt, de az már nem legális fizetőeszköz és a galleont nem lehet beolvasztani.
Soha nem adja fel a reményt. Annyira büszke vagyok rá. Bárcsak rávehetném arra, hogy meglássa, mennyire büszke vagyok.
2020. március 3.
Ma fizetésemelést kaptam! Első alkalommal történt meg az elmúlt két évben. Még mindig szűkös a költségvetés (A hét font ötven pennys órabéremet csak nyolc fontra emelték), de legalább talán tudunk venni tejet, ha elfogy, és nem kell megvárnunk a következő fizetést. Talán ezen a nyáron kifesthetjük a házat.
Újra hallottam Percyről. Manapság Percy Wheatley néven él - csak gúnyosan elmosolyodott és azt mondta “ha-ha” amikor azt mondtam neki, hogy miért nem lesz Percy Weatherby. A Continental közlekedési cégnél dolgozik, ami azt jelenti, hogy kamionnal utazik Európában mindenfelé. Jövő héten elmegy, és még egyszer meglátogat, mielőtt megteszi. Nem fog visszajönni. Münchenből Rómába fog indulni a kamionnal, északra megy és letelepszik Svájcban. Boldog vagyok miatta. Tényleg, boldog vagyok. Legalább egyikünk megcsinálja. Istenem, boldog vagyok, sírok.
Istenem. Istenem. Mégis mi tart itt engem? Nyolc font egy óráért, egy patkánylyukban rejtőzködve? Két kemény órányi munkámba kerül, mire vesznek egy kibaszott puhafedeles könyvet, aminek rám lőcsölték az árusítását, nem mintha lenne időm olvasásra, nem még hogy könyvekre pazaroljam a pénzt, mikor ennünk kell. Már hegem sincs többé. Elhalványodott, mikor Voldemort elbukott.
Tisztában vagyok vele, miért nem szökök el Svájcba, Zaire-be, Paraguyba vagy még talán Quebecbe: Perselus miatt. Annyira brit, hogy az már fáj. Inkább meghalna brit varázslóként, mint hogy idegen menekültként éljen. Bárcsak bennem is meglenne az ő bátorsága. Azt hiszem, az enyém valahol elveszett. Ha ő nincs… éljen a Köztársaság.
Egy üzenetet találtam az Örökség Projecttől a kertben. Csak néhány sort karcoltak a földbe. Különben ez már javulás, mert egyszer a kocsimba karcolták bele. Az egyik még mindig ott van, de nem tudod elolvasni, mert azt a vackot teljesen megette a rozsda. Perselus ma ezt már elolvasta, de mégis itt hagyta nekem. Ezúttal az volt a megjegyzés, hogy még több tekercset találtak ugyanazon a helyen, olyat, mint ami nála van, de ezek jobbak. Elküldik őket, amint lehet.
Perselus azt mondta, hogy valami különlegeset készít vacsorára, hogy megünnepeljük a fizetésemelésemet. Az illata olyan… ó, Istenem, ez az! Yorkshire puding és kolbász és azt hiszem, brokkoli. Nem engedhetjük meg magunknak a brokkolit. Isten tudja, hol szerezte. Az illatok alapján azt hiszem, sült krumpli is van. Hónapok óta nem ettem ilyesmit! Mindig az a porszerű hamis keverékkel húzzuk ki a következő leárazásig. Valódi burgonya. Csorog a nyálam. Istenem. Azt hiszem, a konyhába megyek, és összevissza csókolgatom őt.
Istenem. Valódi burgonya!
2020. március 7.
Percy ma meglátogatott. Csak néhány órát maradt, de láthattam, és elhozta Perselusnak a tekercseket. Másként néz ki, mint azelőtt. Most szakálla van, a szemüvege vastagabb és hagyta a haját megnőni, így majdnem olyan hosszú, mint Perselusé. Úgy gondolom, Percynek jól állnak a máglya lángjaira emlékeztető hullámzó vörös fürtök. Nagyon hasonlít Billre - ahogy Bill hordta annak idején. Azt hiszem, Bill manapság a Minisztériumnak dolgozik.
Legalább négy éve történt, amikor beárulta Mollyt és az ikreket. Rohadék. Az az utolsó rohadt szemétláda. Miért gondoltam azt valaha, hogy jó fej? Évekkel ezelőtt letettem arról, hogy rájöjjek, miért is tette, amit tett: inkább lemondanék az erőmről, mint hogy a családom ellen forduljak. Talán Bill úgy gondolta, a pálcalóbálás fontosabb. Perselus és én már bujkáltunk, és csak Ron és Percy tudta, hogy hol vagyunk. Bízom bennük. Remélem, mindig bízhatok bennük.
Tudom, hogy rengeteget piszkáltuk Percyt a suliban, de tudod, minden fellengzőssége és tökéletességre törekvése ellenére végül ő bizonyult a legerősebbnek mindannyiunk közül. Védelmezte a családját, miután Arthurt megölték a Swansea-i Mészárlás során. Ez… Istenem, már közel öt éve történt. Soha nem tört meg. Örülök, hogy menekül meg… megérdemli.
Miután elment, Perselus egy percig csak az asztalon heverő tekercseket nézte. − Hiszek benne − mondta. − Túléljük valahogy. – Ezért tölt olyan sok időt a tekercsek fordításával, tesz meg mindent, amivel az Örökség Project megbízza.
Ha engedjük, hogy elvesszen a több ezer évnyi varázslókultúra, minden varázslat, minden bájitalrecept, hozzávaló, történelem, minden, amit felépítettünk, akkor talán menjünk egyenesen az oltóállomásra és adjuk fel most azonnal.
Látszik, hogy aranyvérű. Azt gondoltam, rossz dolog, ha az ember büszke az aranyvérűségére. Mármint Draco, a Halálfalók és Mardekár Malazár… Rosszak. Teljesen el akartak válni a mugli világtól, még odáig is elmentek, hogy megtagadják a képzést a mugli születésűektől vagy legalábbis megtagadják tőlük a kapcsolatot a mugli rokonaikkal (amit Perselus is akart).
Bill immár átállt a muglikhoz, akárcsak Draco, de legalább meg fog védeni néhányunkat. Minden nap az életét kockáztatja, hogy megmentse a keresztapját, ahogy én is kockára tenném az életemet nap mint nap, ha Sirius még élne. Vagy Remusért. Remus… a bundája ott lóg a Londoni Természettudományi Múzeumban. Kurvára semmit sem tehetek ez ellen.
Romanisztánban még mindig folynak a zavargások. Nem hallottam semmit Hermionéról; nem hiszem, hogy kijutott az országból. Úgy hallottam, hogy az indiai és a kínai katonságot is bevonták, hogy megfékezzék a harcokat, valamint egy auror hadosztályt Nepálból.
Emlékszem arra az időre, amikor az aurorok segítettek megvédeni a varázslókat és nem rendőrt és orvgyilkost játszottak egyszemélyben. A rádió apró, morzsányi információkat csepegtet mindennap, és a Times általában legalább egy cikket leközöl. A Times-t olvashatom munka közben, mindig van egy az irodában. Bárcsak nézhetném a híreket, bár nincs pénzünk tv-re, még kevésbé az előfizetési díjra.
Este ismét szeretkeztem Perselusszal vacsora előtt. Megcsókolt, és a következő, amire emlékszem, hogy a padlón vagyunk. A szőnyeg eléggé kopottas, így megfájdult a hátam, de valójában nem veszem a fáradságot, hogy foglalkozzak vele. Egy kicsit az első alkalmunkra emlékeztetett, amikor egyszerűen megkérdezte összeházasodnék-e vele. Ott helyben elmondtuk a fogadalmunkat, abban a romos apátságban, a Hold fényénél. Azt hiszem, az apátság… Nem emlékszem, talán Ravenscar mellett volt, azt hiszem, vagy talán Scarborough mellett. Majdnem tönkretettük a jó köpenyét, úgy dörzsöltük a kövekhez. Tudom, furának tűnhet, hogy megvártuk, amíg összeházasodunk, de megtettük, és soha nem bántam meg. Pár nappal később vett nekem egy gyűrűt. Még megvan, bár tudom, jól jönne a pénz, amit érte kapnánk. Előbb adnám fel magam a Minisztériumban, mint hogy eladjam.
Majdnem éjfél. Perselus alszik. Azt hiszem, vele tartok.
2020. március 13.
Percy meghalt. Lelőtték, amikor megpróbált belépni Svájcba. Az újságban olvastam a munkahelyemen. Túl sok varázsló van ott, inkább elkezdtek mindenkit visszafordítani a határról. Próbált ellenállni és átmenni, és csak úgy lelőtték. Nem sírhatok, amíg haza nem érek. Akkor sem sírtam, mikor Ront letartóztatták – elnézést, feltartották. Percy. Nem ezt érdemelte. Megérdemelte volna, hogy beléphessen az országba, letelepedhessen, és megfelelő otthont teremthessen magának, Isten tudja milyen hosszú idő után először.
Képtelen vagyok írni többé. Minden estémet Perselus ölében összegömbölyödve töltöm, és kisírom a szemem. Most irtó kimerült vagyok ahhoz, hogy pennát tartsak a kezemben.
Nem tudom elhinni, hogy Voldemortot Hitlerhez hasonlítják, legalábbis az a néhány mugli, aki hallott róla, és ez “jó ok” arra, hogy barmok módjára bánjanak velünk. Ő nem olyan volt, mint Hitler. Inkább olyan volt, mint azok a forradalmárok Közép-Amerikában. Egy gyilkos rohadék volt, de legalább jobb volt ennél.
2020. március 15.
Ó, Istenem. Istenem. Végül lefordította az összes tekercset, és így megismerhettük Mardekár Malazár teljes történetét. Istenem, Istenem, Istenem… Mi a fenéért nem hallgatott rá senki?
Mardekár nem akarta megtiltani, hogy a mugliszületésű diákok a Roxfortban tanulhassanak.
Fokozatosan akarta elválasztani őket a mugli kapcsolataiktól, hogy ne jelentsenek szükségtelen kockázatot a varázslófajra nézve. Griffendél ragaszkodott ahhoz, hogy a muglikat tenyésztési célokra használják, mint… mint egy genetikai csordát. Mardekár igazából azon dolgozott több éven át, hogy nyomon kövesse a varázslókat és a boszorkányokat Nagy-Britanniában, dokumentálta azok családi hátterét, és megállapította, hogy amíg a mugliszületésűek és a kviblik házasodnak az aranyvérűekkel, addig nem jön létre hatalmas beltenyészet és nem fenyegeti majd a kihalás a varázslókat. Nem kell kapcsolatban lennünk a muglivilággal, és bizonyítéka is volt erre! Griffendél… ő és Hollóhát ténylegesen odáig ment, hogy listát vezetett minden egyes mugliról, akiknek varázslóval kell házasságot kötni. Az elején Hugrabug még Mardekárt támogatta, de azt hiszem, idővel beadta a derekát.
Istenem. Istenem. Az egész kibaszott káosz ezer évvel ezelőtt kezdődött, köszönhetően Griffendél Godrik fajnemesítő programjának!
Egészen mostanáig soha nem bántam meg, hogy a Griffendélt választottam a Mardekár helyett. Most rosszul vagyok. Ahhoz a házhoz tartozom, amelynek az alapítója ezer évvel ezelőtt elátkozott minket. Ettől a pillanattól kezdve mardekáros vagyok. Soha többé nem viselek pirosat és aranyat, soha többé nem hívom magam oroszlánnak.
Nem mintha lett volna választásom. Megöltem Mardekár utódját. A félreértett kötelességtudatom okozta, hogy végül ebbe a káoszba taszítottam mindannyiunkat. Voldemort talán nem értette meg őse kívánságait, de legalább nem csinálta vakon azt, amit mondanak neki. Bassza meg. Én vagyok a Griffendél büszkesége. Istenem. Istenem. A Teszlek Süveg tényleg jó házba tett, és nézd meg, hol tartunk most.
2020. március 16.
Varjak vájják ki a szemem, ha még egyszer rosszat mondanék Perselus Pitonra, ha valaha újra nyálkás féregnek vagy zsíros hajú szemétládának nevezném.
Egész éjszaka mellettem ült, őszintén bizonygatta, hogy nem az én hibám volt. Nem tudom, hogy csak ábrándozás volt, letaglózott a fáradtság, vagy őszinte bizalom, de végre hiszek neki. Ez a legkevesebb, amit tehetek, miután mindent megtett, hogy kijavítsa a hibámat.
El kellett mennie néhány napra. Az Örökség Project újabb üzenetet hagyott, miszerint az új üzenetközvetítő eltűnt, és úgy fest, őrizetbe vették. Perselus úgy döntött, személyesen viszi el a fordításokat. Eladtam a gyűrűmet, hogy legyen pénze az útra. Nem mondtam el neki, honnan van, de úgy gondolom, tudja. Ugyanis ez a világunk jövője. Ez fontosabb, mint ragaszkodni egy tárgyhoz. Tudom, milyen sokat jelent nekem. Nincs szükségem gyűrűre, hogy emlékeztessen rá.
Reggel indul. Elviszem Coventrybe és otthagyom az állomáson. A biztonság kedvéért nem árulja el, hová megy, de megígérte, hogy hamarosan visszajön. Szaván fogom. Istenemre mondom, szaván fogom.
Előtte viszont a hálószobánkba viszem, és kipróbáljuk, meddig tart eltörni az ágyat. Ha sokáig kell távol maradnia, nem akarom, hogy akár egy pillanatra elfelejtse, hogy vissza kell jönnie. Azt hiszem, ha néhány napig nem tud egyenesen járni, az bőven elég lesz.
Ha így az enyém maradhat, akkor úgy segéljen, brit varázslóként fogok élni és meghalni. Harry Potter vagyok. Ezelőtt túléltem a teljes pusztulást. Újra menni fog.
2020. március 18.
El is felejtettem, milyen rosszul főzök. Kezdem azt kívánni, bárcsak többet csináltam volna Dursleyéknél. Legyen ez még egy ok arra, amiért Perselusnak haza kell jönnie. Na meg az, hogy teljes idegroncs vagyok.
A rádió elromlott, és nem tudom, hogyan kell megjavítani. Ez vicces. Önállóan tanultam meg, hogyan javítsam meg az autóm motorját, hogy télen három mérföldet vezethessek a munkahelyemre, de az életben nem fogom megtudni, mi romlott el ebben a kis fadobozban.
Talán megkérdezem Dracót, ha Perselus hazajön, ő jó az ilyen dolgokban. Bár valójában annyira nem hiányzik. Ameddig nem működik, nem hallhatom a híreket, hogy “Renegát varázslót fogtak, az ellenállás újabb sejtjét számolták fel.” Legalább nem hallok semmit az Örökség projektről vagy róla. Ez ugye jó dolog, nem igaz?
Azt hiszem, megyek, lefekszem, és talán átnézek néhány fotót. Megvannak a képek anyáról, apáról, Siriusról, Remusról, amiket még Hagrid adott nekem, és sok a Roxfortról. Mármint mielőtt bezárták. Átmenetileg. Így mondták. Már tizenkét éve, hogy a brit varázslógyerekek nem részesülnek rendes képzésben, na, nem mintha használhatnák. Tizenkét éve hagytuk el a Roxfortot, tizenkét éve, hogy Minerva belevágott a varázslókultúra minden szeletének mentésébe, tizenegy éve, hogy elhagytuk Roxmortsot, kilenc éve, hogy megtudtuk, Minervát elfogták… Ennél többre nem emlékszem. Mintha az idők kezdete óta itt élnénk, ebben a vacak kis két hálószobás házban, amit senki más nem akar.
Istenem. Azt akarom, hogy Perselus hazajöjjön.
2020. március 20.
Csak most értem haza a munkából. Itt vannak az aurorok. Csak néhány percet kaptam. Megengedték, hogy néhány dolgot összeszedjek és magammal vigyek. Hátrahagyom a naplómat. Nem hiszem, hogy szükségem lesz rá ott, ahová megyek.
Perselust ma reggel varázslóként azonosították, útban hazafelé a kézbesítésből, amikor az egyik volt diákja − aki most a Minisztériumban dolgozik − felismerte az állomáson. Elcsapta egy vonat, amikor megpróbált elmenekülni az aurorok elől. Nem szenvedett, legalábbis a halálban nem.
Valahogy − nem vagyok teljesen biztos, hogyan, és nem fogják elmondani nekem – eljutottak hozzám. Gyanítom, Draco tette. Tudom, engem fog hibáztatni a keresztapja haláláért. Legalább Perselus megkapta, amire vágyott: brit varázslóként halt meg, aranyvérűként, és közben mindent megtett, hogy megvédje az örökségét. Egy nap újra találkozni fogok vele.
Bill kopog. Egy perc múlva itt lesz, így jobb, ha ezt befejezem. Nem tudom, mit fogok csinálni a fogságban. Talán túlélem. Talán meghalok. A pokolba is, talán el tudok szökni. De bármi is történjen, tudom, hogy ki és mi vagyok: Harry Potter vagyok, hű férje Perselus Pitonnak. Brit varázsló, és Isten engem úgy segéljen, Perselus, életem hátralévő napjaira az is maradok.
Vége
Magyar cím: Menekülés
Írta: Sushi
Fordította: Luthien Lovemagic
Átnézte: Locutus, herika
Korhatár: 18
Műfaj/kategória: dráma, angst
Figyelmeztetések: slash, erotikus tartalom, szereplő halála, AU
Link az eredeti műhöz: http://www.walkingtheplank.org/archive/viewstory.php?sid=343
Fordító megjegyzése: Minden jog J. K. Rowlingot és a mű íróját illeti. A mű fordítására és közzétételére engedélyt kaptam.
Tartalom: Snarry fordítás. Az eredeti mű Sushi: Flight című írása. Alapvetően snarry, de sokkal több annál: egy sötét jövőt mutat be, ahol a varázsvilágot csak a túlélés érdekli. Az írás alapjául az Anna Frank naplója szolgál, így a novella naplóbejegyzésekből áll.
Menekülés
2020. február 12.
Ron eltávozott. Lecsukták. Percy közölte. Nehéz elhinni, hogy Percy az utolsó megmaradt Weasley. Úgy értem, az után, hogy Ginny összetört, és elkezdte lőni magát, Arthur elrejtőzött a többiekkel Walesben, így nem számítottam több problémára. Ez öt évvel ezelőtt történt. Akkor annyira jó ötletnek tűnt.
Percy itt töltötte az éjszakát, majd visszament Cardiffba. Most kamionsofőrként dolgozik. Említett valamit arról, hogy a kerekek néha leeresztenek, amikor begurul a nagy forgalom miatt. Ez egy becsületes és mugli munka. Különös, hogy Percy jobban alkalmazkodott a mugli világhoz, mint a családja. Néha úgy gondolom, hogy a dörzsöltségével a Mardekárba kellett volna kerülnie.
Még nem vagyok biztos abban, hogyan érzek Ronnal kapcsolatban. Az biztos, hogy rosszul vagyok tőle és félek, de leginkább fásultság tölt el. Istenem. Ron meghalt.
Ma kaptam egy levelet Hermionétól. Ez azt hiszem, segít egy kicsit. Még Romanisztánban van, továbbra is biztonságban, habár azt mondja, hogy a politikai helyzet megváltozott. Úgy tűnik, a romanisztániak kezdenek nyíltan neheztelni „a rég elvesztett hazájukat elveszi tőlük egy másik számkivetett csoport” csoportja iránt. Kicsit zavarba ejtő arra gondolni, hogy most mi váltunk az új cigányokká, akiknek nincs saját országa. Hermione gondolt arra, hogy megpróbál eljutni Svédországba, esetleg Zairébe, de nincs sok reménye rá.
Azt hiszem, hallom Perselust. Újra egész nap a padláson volt. További tekercseket fedezett fel az Örökség Projecthez, amiket megpróbál lefordítani és leírni. (Egyébként hol tanult meg óangolul?) Nem hiszem, hogy bármikor is elfáradna. Jómagam elgyötört vagyok. Annyi munkám volt a hamisított érettségi-eredményekkel, hogy azt hinné az ember, jobb állásom is lehetne, mint hogy egy waterstone-i tintanyalóként dolgozzam.
2020. február 14.
Elküldtem Percynek az itt felejtett szennyesét. (Örülök, hogy elfelejtette a zsebében hagyott tízest, mert különben el kellene jönnie érte. A posta egy rémálom.) Hiányzik a bagolyposta. Napokba telhet, míg megkapja a dolgait. Azt hiszem, örülök, hogy elment. Örülök, hogy a ma este csak a miénk.
Rá fogom beszélni Perselust, hogy öltözzön ki, és menjünk el vacsorázni, esetleg egy filmre. Évek óta nem voltunk vacsorázni, még kevesebbszer néztünk meg egy filmet. Nem számítok korai lefekvésre − végül is most Valentin nap van. Van egy évek óta nem viselt ingem – zöld, mindig szerette rajtam a zöldet – egy cikesszel a zsebén. Egy kicsit gyerekes, de valami kell, ami emlékezteti őt a jó dolgokra. Talán egy pirosat kellett volna keresnem. Nem, szereti a zöldet. Hiányoznak neki a régi szép idők.
2020. február 15.
Nos, a múlt éjjel egy valóságos katasztrófa volt.
Rábeszéltem Perselust egy nadrágra és egy öltönyre, miután kimosta a hajából a tekercsekből rárakódott mocskot. Tényleg jól nézett ki az öltönyben, noha hiányzott a látvány, ahogy a talárja körbefogta a… Nos, legalább én emlékszem rá.
Elmentünk egy csodálatos vacsorára – egy kis indiai helyre a közelben, ahol azt a kormát csinálják, amit úgy szeret –, és voltunk moziban. Egy csöpögős romantikus filmet akartam megnézni – nagyon undorodott tőle –, de mire odaértünk, már teltház volt, így helyette egy „Kilenc nap” című film mellett döntöttünk. Kiderült, hogy a főellenség egy varázsló volt, méghozzá bájitalmester, aki bájitallal kilenc általános iskolát bombázott le kilenc nap alatt. Perselus nagyon rosszul viselte. Majdnem az ölébe kellett ülnöm, hogy visszatartsam vissza attól, hogy elrohanjon, és leleplezzen minket. Két nyomorult órát töltöttem ott ülve, a kezét fogva, próbálva nem észrevenni az arcán patakzó könnyeket. Szerencsére az összes kibaszott mugli a teremben ugyanúgy sírt a végére, így senkinek nem tűnt föl.
Bocsánatot kértem legalább száz alkalommal, és elfogadta. Amikor hazaértünk, szeretkeztünk, de valami tompaság tükröződött a szemében. Istenem. Nagyon szeretem ezt az aljas szemétládát, de nem tudom elviselni, hogy ilyennek lássam őt. Néha úgy gondolom, könnyebb lett volna, ha elkapták és megölték volna menekülés közben. Túl büszke ahhoz, hogy valaha is megtörjön, és álávesse magát az injekcióknak, és ha valaha megtenné, akkor többé nem az én Perselusom lenne.
Szabadnapos vagyok. Mindketten örülünk ennek, még ha ő újra be is zárkózott a padlásra. Kimehetnék egy darabig nézni az ifi kviddics liga edzését. Hiányzik a régi Tűzvillámom. Nagyságrendekkel jobb volt azoknál, amiket mostanában a seprű névvel illetnek.
2020. február 20.
Remek! Perselus várt engem, amikor este megjöttem. Egyszerűen megragadott, addig csókolt, míg úgy nem érezte, hogy leszakad a fejem, majd bejelentette, hogy az általa összeszedett tekercsek Mardekár Malazár személyes feljegyzései a Roxfort utáni időkről. Ez… Az Örökség Projekt hatalmas nyomot fog hagyni, ha tudomást szereznek erről.
Jó volt ezt hallani a mai nap után. A Mágiaügyi Minisztérium egy újabb határozatot adott ki. Felállítanak egy országos mágiafelügyeletet, ami észlel minden jogosulatlan mágiahasználatot. (A jogosulatlan alatt természetesen olyasmire céloznak, amit a mugli kormány már túlzásnak tart.) Úgy látszik, a napi pénzspórolásnak, amit este a Lumos fényénél történő olvasás jelentett, vége. Nem akarok erre gondolni. Elég szorult a helyzet így is.
Voldemortnak igaza volt a végén. Annak az átkozott kígyónak igaza volt. El kellett volna különülnünk a mugli világtól, amikor még volt rá lehetőségünk. És, tudod mit? Ez azt jelenti, ez a káosz az én hibám. Istenem. Szerencse, hogy senki nem emlékszik Harry Potterre. Mindannyiukat túlságosan lefoglalja a túlélés.
Aztán itt van az Örökség Projekt. Őszintén, ha Perselus nem támogat engem, úgy vélem, mostanra megtalálták volna a módját, hogy megváltoztassanak. Csináltam néhány munkát a számukra, ami úgy hiszem, segít. Majd valószínűleg eltűnhetek a muglivilágban, ha akarok (soha nem gondoltam volna, hogy hálás leszek a Dursleykkel töltött tíz évért; néhány varázsló örömmel fizetne milliókat azokért a papírokért, amikkel a mugli világban is igazolni tudom magam).
Draco hívott ma. Meg akart bizonyosodni róla, hogy vigyázok a keresztapjára. Kedvesebb hozzám, mióta Sirius meghalt a korai zavargásokban. Aztán, ha nem lett volna Perselus… Draco most a Minisztériumban van. Abban a pillanatban, amikor először megfordul a fejében, hogy nem bánok tökéletesen a keresztapjával, csavargóként bevitetne. Szerencsére Perselus tudja, mennyire védem őt és mennyi munkám van abban, hogy biztonságban tartsam. Nem hinném, hogy túlságosan boldog lenne, ha Draco ezt tenné.
2020. február 22.
Helyi ifjúsági kviddics bajnoki mérkőzés lesz ma, a Warwick Warriors mérkőzik a Whitnash Supersonicsszal. Nem rossz meccs ahhoz képest, hogy muglik játsszák. Perselus nem volt hajlandó jönni, persze, nem hibáztatom. Habár, amíg nem gondolok arra, mi történt a varázslók sportjával, élvezem.
Romanisztánban zavargások törtek ki a romanisztániak és a varázsló menekültek között. Aggódom Hermionéért. Remélem, eljut Svájcba vagy Zairébe.
2020. február 23.
Ma van a tizenötödik évfordulója annak, hogy a varázslók nemzetközi szövetsége eldöntötte, hogy megtöri a hallgatást. A világszerte született rengeteg mugliszármazásúval és a Voldemort bukása utáni mugli szimpatizánssal valaki úgy döntött, itt az ideje, bebizonyítani, hogy a boszorkányperek idejének vége. Perselus a régi talárját viseli és nem hajlandó lejönni a padlásról. Nincs szívem kirángatni. Mikor vittem neki ebédet, észrevettem, hogy felhúzta az ingujját és lefestette a régi Sötét Jegyét. Nem mondhatnám, hogy hibáztatom.
Lehet, hogy utánanézek, találok-e még némi skót whiskyt valahol. Tudom, hogy különleges alkalomra tartogattuk, de még nem találtunk semmi ilyesmit. Csak próbáljuk átvészelni a mindennapokat és a mugli radar alatt maradni. Fáradt vagyok. Nem csupán elegem van az egészből, hanem kimerültem. Bárcsak Voldemort megölt volna. Akkor nem kellene olyan régi iskolatársaimról hallani, akik elfogadták az injekciót és kviblivé váltak, akit a „nép biztonsága érdekében elfogtak”, vagyon olyanról, aki feladta és elment a Minisztériumba dolgozni.
Nagyon tisztelem Percyt. Kilépett, mielőtt túlságosan elfajultak volna a dolgok, és az utóbbi években valahogy el tudta kerülni, hogy felfedezzék.
Ma sokat gondolok Albus Dumbledore-ra. Nem tudom, talán csak azért, mert soha sem ismertem őt másként, mint egy erős és védelmező, de nyájas nagypapapótlékként, de akaratlanul is úgy vélem, ha élne, ő tiltakozott volna az egész “fedjük fel magunkat” téma ellen. Bármilyen pártatlan is volt, bolond az nem. Több esze lett volna. Legalábbis így akarok emlékezni rá.
Nem tehetek róla, de úgy gondolom, hogy ha Voldemort megölt volna, akkor ez nem történhetett volna meg. Persze, a muglik lehetnének ugyanabban a helyzetben, mint most mi, de tudod, megérdemlik. Nos, talán nem mindegyik. Vagy lehet, hogy nem, nem tudom már többé. Végül is megúszhatták volna egy gyors halállal vagy egy egyszerű Imperius-átokkal. Nem terelnénk őket gyűjtőtáborokba, ahol ki tudja, mi fog történni velük. Nem lenne ez a “tisztességtelen és veszélyes, hogy egy etnikai csoport olyan ellenőrizhetetlen erővel rendelkezzen, ami ellen a lakosság nagy része nem tud védekezni” szarság.
Istenem, hiányzik Voldemort.
Jól esne egy skót whisky.
2020. február 29.
Perselus születésnapja. Ma hatvan. Úgy néz ki, mintha a harmincas éveiben járna. Ez rossz. Ez nagyon-nagyon rossz. Mugli módjára él, vagy legalábbis igyekszem meggyőzni, hogy éljen nagyon hasonlóan, és pontosan úgy néz ki, mint tíz évvel ezelőtt. Viccelődünk rajta, hogy valójában csak tizenöt – nagy jókedvében pedofilnak hívott –, de folyton kinézek az ablakon, várom a telefont vagy azt, hogy feltépjék az ajtót, és a Minisztérium emberei betörjenek és elragadják őt.
Csináltam neki egy tortát, majd munka után vettem egy másikat a Tescóban, mert tudom, hogy mennyire borzalmasan főzök. Valójában nem engedhetjük meg magunknak, de érte megéri. Csak annyira szeretem őt. Miután Voldemort elbukott és elhagytam az iskolát, majd végül egy hétre visszamentem SVK órát tartani, és tényleg leültünk és beszélgettünk… Istenem, mi együtt… együtt vagyunk már közel tizennyolc éve, ha nem számoljuk azt a két évet, ami ahhoz kellett, hogy eljussunk odáig.
Még mindig emlékszem az első alkalomra, amikor megcsókolt. Az iskolaév végén történt, 2002-ben. Megint azzal ugratott, hogy A Nagy Háborús Hős Harry Potter még hogyhogy nem állapodott meg holmi jöttment boszorkány mellett. Korábban mindig megvontam a vállam és közöltem, hogy még nem találtam meg a megfelelő jöttment boszorkányt. Akkor azt mondtam neki: “Talán nem boszorkányt keresek.” Egy pillanatig bámult rám, aztán csak áthajolt a Három Seprű asztala felett és megcsókolt. Pont ott. Mindenki látta. Aztán visszatértünk a beszélgetéshez, mintha mi sem történt volna, de ismét megcsókolt, mielőtt este hazamentem volna.
Azt mondta, előttem nem volt túl nagy tapasztalata a csókolózás terén senkivel, lévén mindig is túl zárkózott volt ahhoz, viszont ez a csók… Még mindig érzem a mézbort az ajkán, még szinte érzem óvatos puhatolózását, és hogy attólmilyen puhának tűnt a szája, az Antihisztamin Elixir illatát, amit aznap főzött. Szörnyű szénanáthája van, és ezek a mugli gyógyszerek, amiket elkezdett szedni, amióta bájital hozzávaló tilalom van, nem olyan jók.
Még dolgozik Mardekár naplóján. Mivel senki mással nem tud beszélni erről, amióta az Örökség Project teljesen titkos lett, beszélt nekem arról, mit talált. Ez… Mardekár Malazár azért szakított a másik négy alapítóval, mert tudta, hogy ez lesz. Az a férfi előre látott mindent… a középkori boszorkányégetést… a későbbi boszorkánypereket… a mostani helyzetet. Pont olyasmikért szidalmazták, amiért meg kellett volna hallgatniuk. A társadalmunkban a mugli születésűek és a félvérek voltak a gyenge láncszemek. A legtöbbjük erős boszorkány és varázsló volt (mint Hermione), de nyitva hagytak egy ajtót az egész varázslóvilág felszámolására.
Perselus még nem fejezte be, és azt mondja, hogy ez csak a jéghegy csúcsa. Még kutat, de úgy gondolja, még több megrongálódott rész utalhat a másik oldallal és Griffendél Godrikkal való szakításra. Istenem, ha csak használhatná a pálcáját anélkül, hogy kockáztatná az életét. Úgy vélem, ha csak egyedül lenne, megtenné. Azt mondta, nem akarja kockáztatni, hogy valami történjen velem. Hogy értessem meg vele, hogy én semmi vagyok? Ha nem rajtam múlna, akkor…
Kész a vacsora. Bárcsak elmehetnénk valahova ahelyett, hogy neki kellene főzni. Mondjuk, nem engedhetjük meg magunknak. Legalább Valentin-napon elmehettünk. Folyton az jár a fejemben, hogy ha nem ragaszkodom ahhoz az átkozott filmhez, talán lenne annyink. Halmok és halmok vannak a gödör alján, ami egykor a Gringotts volt, de az már nem legális fizetőeszköz és a galleont nem lehet beolvasztani.
Soha nem adja fel a reményt. Annyira büszke vagyok rá. Bárcsak rávehetném arra, hogy meglássa, mennyire büszke vagyok.
2020. március 3.
Ma fizetésemelést kaptam! Első alkalommal történt meg az elmúlt két évben. Még mindig szűkös a költségvetés (A hét font ötven pennys órabéremet csak nyolc fontra emelték), de legalább talán tudunk venni tejet, ha elfogy, és nem kell megvárnunk a következő fizetést. Talán ezen a nyáron kifesthetjük a házat.
Újra hallottam Percyről. Manapság Percy Wheatley néven él - csak gúnyosan elmosolyodott és azt mondta “ha-ha” amikor azt mondtam neki, hogy miért nem lesz Percy Weatherby. A Continental közlekedési cégnél dolgozik, ami azt jelenti, hogy kamionnal utazik Európában mindenfelé. Jövő héten elmegy, és még egyszer meglátogat, mielőtt megteszi. Nem fog visszajönni. Münchenből Rómába fog indulni a kamionnal, északra megy és letelepszik Svájcban. Boldog vagyok miatta. Tényleg, boldog vagyok. Legalább egyikünk megcsinálja. Istenem, boldog vagyok, sírok.
Istenem. Istenem. Mégis mi tart itt engem? Nyolc font egy óráért, egy patkánylyukban rejtőzködve? Két kemény órányi munkámba kerül, mire vesznek egy kibaszott puhafedeles könyvet, aminek rám lőcsölték az árusítását, nem mintha lenne időm olvasásra, nem még hogy könyvekre pazaroljam a pénzt, mikor ennünk kell. Már hegem sincs többé. Elhalványodott, mikor Voldemort elbukott.
Tisztában vagyok vele, miért nem szökök el Svájcba, Zaire-be, Paraguyba vagy még talán Quebecbe: Perselus miatt. Annyira brit, hogy az már fáj. Inkább meghalna brit varázslóként, mint hogy idegen menekültként éljen. Bárcsak bennem is meglenne az ő bátorsága. Azt hiszem, az enyém valahol elveszett. Ha ő nincs… éljen a Köztársaság.
Egy üzenetet találtam az Örökség Projecttől a kertben. Csak néhány sort karcoltak a földbe. Különben ez már javulás, mert egyszer a kocsimba karcolták bele. Az egyik még mindig ott van, de nem tudod elolvasni, mert azt a vackot teljesen megette a rozsda. Perselus ma ezt már elolvasta, de mégis itt hagyta nekem. Ezúttal az volt a megjegyzés, hogy még több tekercset találtak ugyanazon a helyen, olyat, mint ami nála van, de ezek jobbak. Elküldik őket, amint lehet.
Perselus azt mondta, hogy valami különlegeset készít vacsorára, hogy megünnepeljük a fizetésemelésemet. Az illata olyan… ó, Istenem, ez az! Yorkshire puding és kolbász és azt hiszem, brokkoli. Nem engedhetjük meg magunknak a brokkolit. Isten tudja, hol szerezte. Az illatok alapján azt hiszem, sült krumpli is van. Hónapok óta nem ettem ilyesmit! Mindig az a porszerű hamis keverékkel húzzuk ki a következő leárazásig. Valódi burgonya. Csorog a nyálam. Istenem. Azt hiszem, a konyhába megyek, és összevissza csókolgatom őt.
Istenem. Valódi burgonya!
2020. március 7.
Percy ma meglátogatott. Csak néhány órát maradt, de láthattam, és elhozta Perselusnak a tekercseket. Másként néz ki, mint azelőtt. Most szakálla van, a szemüvege vastagabb és hagyta a haját megnőni, így majdnem olyan hosszú, mint Perselusé. Úgy gondolom, Percynek jól állnak a máglya lángjaira emlékeztető hullámzó vörös fürtök. Nagyon hasonlít Billre - ahogy Bill hordta annak idején. Azt hiszem, Bill manapság a Minisztériumnak dolgozik.
Legalább négy éve történt, amikor beárulta Mollyt és az ikreket. Rohadék. Az az utolsó rohadt szemétláda. Miért gondoltam azt valaha, hogy jó fej? Évekkel ezelőtt letettem arról, hogy rájöjjek, miért is tette, amit tett: inkább lemondanék az erőmről, mint hogy a családom ellen forduljak. Talán Bill úgy gondolta, a pálcalóbálás fontosabb. Perselus és én már bujkáltunk, és csak Ron és Percy tudta, hogy hol vagyunk. Bízom bennük. Remélem, mindig bízhatok bennük.
Tudom, hogy rengeteget piszkáltuk Percyt a suliban, de tudod, minden fellengzőssége és tökéletességre törekvése ellenére végül ő bizonyult a legerősebbnek mindannyiunk közül. Védelmezte a családját, miután Arthurt megölték a Swansea-i Mészárlás során. Ez… Istenem, már közel öt éve történt. Soha nem tört meg. Örülök, hogy menekül meg… megérdemli.
Miután elment, Perselus egy percig csak az asztalon heverő tekercseket nézte. − Hiszek benne − mondta. − Túléljük valahogy. – Ezért tölt olyan sok időt a tekercsek fordításával, tesz meg mindent, amivel az Örökség Project megbízza.
Ha engedjük, hogy elvesszen a több ezer évnyi varázslókultúra, minden varázslat, minden bájitalrecept, hozzávaló, történelem, minden, amit felépítettünk, akkor talán menjünk egyenesen az oltóállomásra és adjuk fel most azonnal.
Látszik, hogy aranyvérű. Azt gondoltam, rossz dolog, ha az ember büszke az aranyvérűségére. Mármint Draco, a Halálfalók és Mardekár Malazár… Rosszak. Teljesen el akartak válni a mugli világtól, még odáig is elmentek, hogy megtagadják a képzést a mugli születésűektől vagy legalábbis megtagadják tőlük a kapcsolatot a mugli rokonaikkal (amit Perselus is akart).
Bill immár átállt a muglikhoz, akárcsak Draco, de legalább meg fog védeni néhányunkat. Minden nap az életét kockáztatja, hogy megmentse a keresztapját, ahogy én is kockára tenném az életemet nap mint nap, ha Sirius még élne. Vagy Remusért. Remus… a bundája ott lóg a Londoni Természettudományi Múzeumban. Kurvára semmit sem tehetek ez ellen.
Romanisztánban még mindig folynak a zavargások. Nem hallottam semmit Hermionéról; nem hiszem, hogy kijutott az országból. Úgy hallottam, hogy az indiai és a kínai katonságot is bevonták, hogy megfékezzék a harcokat, valamint egy auror hadosztályt Nepálból.
Emlékszem arra az időre, amikor az aurorok segítettek megvédeni a varázslókat és nem rendőrt és orvgyilkost játszottak egyszemélyben. A rádió apró, morzsányi információkat csepegtet mindennap, és a Times általában legalább egy cikket leközöl. A Times-t olvashatom munka közben, mindig van egy az irodában. Bárcsak nézhetném a híreket, bár nincs pénzünk tv-re, még kevésbé az előfizetési díjra.
Este ismét szeretkeztem Perselusszal vacsora előtt. Megcsókolt, és a következő, amire emlékszem, hogy a padlón vagyunk. A szőnyeg eléggé kopottas, így megfájdult a hátam, de valójában nem veszem a fáradságot, hogy foglalkozzak vele. Egy kicsit az első alkalmunkra emlékeztetett, amikor egyszerűen megkérdezte összeházasodnék-e vele. Ott helyben elmondtuk a fogadalmunkat, abban a romos apátságban, a Hold fényénél. Azt hiszem, az apátság… Nem emlékszem, talán Ravenscar mellett volt, azt hiszem, vagy talán Scarborough mellett. Majdnem tönkretettük a jó köpenyét, úgy dörzsöltük a kövekhez. Tudom, furának tűnhet, hogy megvártuk, amíg összeházasodunk, de megtettük, és soha nem bántam meg. Pár nappal később vett nekem egy gyűrűt. Még megvan, bár tudom, jól jönne a pénz, amit érte kapnánk. Előbb adnám fel magam a Minisztériumban, mint hogy eladjam.
Majdnem éjfél. Perselus alszik. Azt hiszem, vele tartok.
2020. március 13.
Percy meghalt. Lelőtték, amikor megpróbált belépni Svájcba. Az újságban olvastam a munkahelyemen. Túl sok varázsló van ott, inkább elkezdtek mindenkit visszafordítani a határról. Próbált ellenállni és átmenni, és csak úgy lelőtték. Nem sírhatok, amíg haza nem érek. Akkor sem sírtam, mikor Ront letartóztatták – elnézést, feltartották. Percy. Nem ezt érdemelte. Megérdemelte volna, hogy beléphessen az országba, letelepedhessen, és megfelelő otthont teremthessen magának, Isten tudja milyen hosszú idő után először.
Képtelen vagyok írni többé. Minden estémet Perselus ölében összegömbölyödve töltöm, és kisírom a szemem. Most irtó kimerült vagyok ahhoz, hogy pennát tartsak a kezemben.
Nem tudom elhinni, hogy Voldemortot Hitlerhez hasonlítják, legalábbis az a néhány mugli, aki hallott róla, és ez “jó ok” arra, hogy barmok módjára bánjanak velünk. Ő nem olyan volt, mint Hitler. Inkább olyan volt, mint azok a forradalmárok Közép-Amerikában. Egy gyilkos rohadék volt, de legalább jobb volt ennél.
2020. március 15.
Ó, Istenem. Istenem. Végül lefordította az összes tekercset, és így megismerhettük Mardekár Malazár teljes történetét. Istenem, Istenem, Istenem… Mi a fenéért nem hallgatott rá senki?
Mardekár nem akarta megtiltani, hogy a mugliszületésű diákok a Roxfortban tanulhassanak.
Fokozatosan akarta elválasztani őket a mugli kapcsolataiktól, hogy ne jelentsenek szükségtelen kockázatot a varázslófajra nézve. Griffendél ragaszkodott ahhoz, hogy a muglikat tenyésztési célokra használják, mint… mint egy genetikai csordát. Mardekár igazából azon dolgozott több éven át, hogy nyomon kövesse a varázslókat és a boszorkányokat Nagy-Britanniában, dokumentálta azok családi hátterét, és megállapította, hogy amíg a mugliszületésűek és a kviblik házasodnak az aranyvérűekkel, addig nem jön létre hatalmas beltenyészet és nem fenyegeti majd a kihalás a varázslókat. Nem kell kapcsolatban lennünk a muglivilággal, és bizonyítéka is volt erre! Griffendél… ő és Hollóhát ténylegesen odáig ment, hogy listát vezetett minden egyes mugliról, akiknek varázslóval kell házasságot kötni. Az elején Hugrabug még Mardekárt támogatta, de azt hiszem, idővel beadta a derekát.
Istenem. Istenem. Az egész kibaszott káosz ezer évvel ezelőtt kezdődött, köszönhetően Griffendél Godrik fajnemesítő programjának!
Egészen mostanáig soha nem bántam meg, hogy a Griffendélt választottam a Mardekár helyett. Most rosszul vagyok. Ahhoz a házhoz tartozom, amelynek az alapítója ezer évvel ezelőtt elátkozott minket. Ettől a pillanattól kezdve mardekáros vagyok. Soha többé nem viselek pirosat és aranyat, soha többé nem hívom magam oroszlánnak.
Nem mintha lett volna választásom. Megöltem Mardekár utódját. A félreértett kötelességtudatom okozta, hogy végül ebbe a káoszba taszítottam mindannyiunkat. Voldemort talán nem értette meg őse kívánságait, de legalább nem csinálta vakon azt, amit mondanak neki. Bassza meg. Én vagyok a Griffendél büszkesége. Istenem. Istenem. A Teszlek Süveg tényleg jó házba tett, és nézd meg, hol tartunk most.
2020. március 16.
Varjak vájják ki a szemem, ha még egyszer rosszat mondanék Perselus Pitonra, ha valaha újra nyálkás féregnek vagy zsíros hajú szemétládának nevezném.
Egész éjszaka mellettem ült, őszintén bizonygatta, hogy nem az én hibám volt. Nem tudom, hogy csak ábrándozás volt, letaglózott a fáradtság, vagy őszinte bizalom, de végre hiszek neki. Ez a legkevesebb, amit tehetek, miután mindent megtett, hogy kijavítsa a hibámat.
El kellett mennie néhány napra. Az Örökség Project újabb üzenetet hagyott, miszerint az új üzenetközvetítő eltűnt, és úgy fest, őrizetbe vették. Perselus úgy döntött, személyesen viszi el a fordításokat. Eladtam a gyűrűmet, hogy legyen pénze az útra. Nem mondtam el neki, honnan van, de úgy gondolom, tudja. Ugyanis ez a világunk jövője. Ez fontosabb, mint ragaszkodni egy tárgyhoz. Tudom, milyen sokat jelent nekem. Nincs szükségem gyűrűre, hogy emlékeztessen rá.
Reggel indul. Elviszem Coventrybe és otthagyom az állomáson. A biztonság kedvéért nem árulja el, hová megy, de megígérte, hogy hamarosan visszajön. Szaván fogom. Istenemre mondom, szaván fogom.
Előtte viszont a hálószobánkba viszem, és kipróbáljuk, meddig tart eltörni az ágyat. Ha sokáig kell távol maradnia, nem akarom, hogy akár egy pillanatra elfelejtse, hogy vissza kell jönnie. Azt hiszem, ha néhány napig nem tud egyenesen járni, az bőven elég lesz.
Ha így az enyém maradhat, akkor úgy segéljen, brit varázslóként fogok élni és meghalni. Harry Potter vagyok. Ezelőtt túléltem a teljes pusztulást. Újra menni fog.
2020. március 18.
El is felejtettem, milyen rosszul főzök. Kezdem azt kívánni, bárcsak többet csináltam volna Dursleyéknél. Legyen ez még egy ok arra, amiért Perselusnak haza kell jönnie. Na meg az, hogy teljes idegroncs vagyok.
A rádió elromlott, és nem tudom, hogyan kell megjavítani. Ez vicces. Önállóan tanultam meg, hogyan javítsam meg az autóm motorját, hogy télen három mérföldet vezethessek a munkahelyemre, de az életben nem fogom megtudni, mi romlott el ebben a kis fadobozban.
Talán megkérdezem Dracót, ha Perselus hazajön, ő jó az ilyen dolgokban. Bár valójában annyira nem hiányzik. Ameddig nem működik, nem hallhatom a híreket, hogy “Renegát varázslót fogtak, az ellenállás újabb sejtjét számolták fel.” Legalább nem hallok semmit az Örökség projektről vagy róla. Ez ugye jó dolog, nem igaz?
Azt hiszem, megyek, lefekszem, és talán átnézek néhány fotót. Megvannak a képek anyáról, apáról, Siriusról, Remusról, amiket még Hagrid adott nekem, és sok a Roxfortról. Mármint mielőtt bezárták. Átmenetileg. Így mondták. Már tizenkét éve, hogy a brit varázslógyerekek nem részesülnek rendes képzésben, na, nem mintha használhatnák. Tizenkét éve hagytuk el a Roxfortot, tizenkét éve, hogy Minerva belevágott a varázslókultúra minden szeletének mentésébe, tizenegy éve, hogy elhagytuk Roxmortsot, kilenc éve, hogy megtudtuk, Minervát elfogták… Ennél többre nem emlékszem. Mintha az idők kezdete óta itt élnénk, ebben a vacak kis két hálószobás házban, amit senki más nem akar.
Istenem. Azt akarom, hogy Perselus hazajöjjön.
2020. március 20.
Csak most értem haza a munkából. Itt vannak az aurorok. Csak néhány percet kaptam. Megengedték, hogy néhány dolgot összeszedjek és magammal vigyek. Hátrahagyom a naplómat. Nem hiszem, hogy szükségem lesz rá ott, ahová megyek.
Perselust ma reggel varázslóként azonosították, útban hazafelé a kézbesítésből, amikor az egyik volt diákja − aki most a Minisztériumban dolgozik − felismerte az állomáson. Elcsapta egy vonat, amikor megpróbált elmenekülni az aurorok elől. Nem szenvedett, legalábbis a halálban nem.
Valahogy − nem vagyok teljesen biztos, hogyan, és nem fogják elmondani nekem – eljutottak hozzám. Gyanítom, Draco tette. Tudom, engem fog hibáztatni a keresztapja haláláért. Legalább Perselus megkapta, amire vágyott: brit varázslóként halt meg, aranyvérűként, és közben mindent megtett, hogy megvédje az örökségét. Egy nap újra találkozni fogok vele.
Bill kopog. Egy perc múlva itt lesz, így jobb, ha ezt befejezem. Nem tudom, mit fogok csinálni a fogságban. Talán túlélem. Talán meghalok. A pokolba is, talán el tudok szökni. De bármi is történjen, tudom, hogy ki és mi vagyok: Harry Potter vagyok, hű férje Perselus Pitonnak. Brit varázsló, és Isten engem úgy segéljen, Perselus, életem hátralévő napjaira az is maradok.
Vége
