Richard Morgan: Az acél emléke
Oct. 24th, 2019 08:36 pm![[personal profile]](https://www.dreamwidth.org/img/silk/identity/user.png){kind=small}
luthienlovemagic
Nem először olvastam ezt a könyvet, de eddig még valamiért nem írtam róla. Így utólag belegondolva ez nem is meglepő, mert nem egy hétköznapi darab. Kissé emésztenem kellett ezt a könyvet, mert nem nagyon olvastam még hasonlót. Az ilyesféle fantasy nem volt az én világom eddig. Hogy ezután az lesz-e, majd a jövő eldönti, habár az igen felé dől a mérleg nyelve, mert ezek a sötét, nem finomkodó történetek nagyon bejönnek nekem. A gusztusomnak pont elég vér és mocsok volt ebben a kötetben, hogy tetsszen. Többedik olvasásra már a részletekre is jobban tudtam figyelni, így észrevettem a finomságokat és az előre utalgatásokat, ami a folytatások ismeretében még szórakoztatóbbá tette az első kötetet, főleg, az egész történet vége miatt.
Ami még nagyon érdekes volt benne, hogy harcos fantasysága mellett eléggé előtérben volt a szexualitás megjelenítése, amit eddig gyér fantasy olvasottságom okán elég újszerű volt nekem, de annál jobban élveztem. Harc, szex, intrika, drog, lelki vívódások. Ezzel kb. összefoglalható a könyv. Bár a karakterek sokat tettek hozzá ehhez az egész egyveleghez megspékelve azt egyéni drámákkal, sötétebbnél sötétebb gondolatokkal. A három főszereplő, Ringil, Egar és Archeth, nem tökéletes, de pont ennek okán szerettem meg őket annyira. A legközelebb talán Ringil került a szívemhez meg a Hollótárs. Szívem csücskei a különleges fegyverek.
Ami nem tetszett annyira, hogy Morgan már ennél a kötetnél is terjengősebb, mint kéne. Sajnos nem mindenhol viszik el a hátukon a karakterek és a világ a történetet, így ezeken a pontokon leül a cselekmény. Egy szerencséje van, hogy itt még kevés az ilyen, így még élvezhető marad.
