Richard Morgan: A holtak szava

[luthienlovemagic]

Megviccelt ez a kötet, vagyis inkább az emlékezetem. Sokkal rosszabbra emlékeztem az előző olvasási élményem alapján, de meglepő módon egész jól elvoltam vele. A hangulat és a stílus, amiért az első kötetet szerettem itt is megvolt, sőt bizonyos szinten ez még jobban is tetszett, főleg úgy hogy tudom, mi a harmadik vége, és így leestek az apró utalások és elrejtett részletek, belső poénok. Mert azok vannak itt dögivel, ahogy vér és egyéb testnedvek meg a szexuálisan túlfűtött jelenetek is. Sőt, a három főszereplő, Ringil, Egar és Archeth is adott, de talán előbbi egy kissé haloványabb, mint az első kötetben, bár jobban meg is tépázzák szegényt mind testileg, mind lelkileg, így ez nem is csoda, bár a velős megállapításai és csak rá jellemző „gázoljunk át mindenem, ha kell” stílusa megmaradt. A világ rejtélyessége úgy szintén, aminek a működéséről itt kicsivel többet megtudunk, de mivel Morgan szereti homályban tartani az olvasóit, így csak éppen egy patikamérlegen gondosan kimért csipetet ad hozzá az eddigiekhez. Ahogy szereplőink is csak egy kicsivel kerülnek közelebb a nekik szánt végkifejlethez.

Ezzel az előbbi mondattal tulajdonképpen át is tértem a negatívumokra, ami miatt mégsem tudom jobbra, bár rosszabbra se értékelni ezt a sorozat közepi kötetet, mint az előzőt. A legnagyobb probléma a túlírtság, aminek előszelét az első kötet értékelésében már említettem. Itt elkezdünk dagonyázni a felesleges betűhalomban, mert t. író ennél a kötetnél már kezdte elveszteni a regénye fölötti gyeplőt, bár kételkedek, hogy egyáltalán volt, aki visszatartotta. A szerkesztői nyíróolló nemigen működött, maximum annyira, hogy még éppen egyben tartsák a dramaturgiai ívet, és végül is ez a regény és a szerző nagy-nagy szerencséje.

OLVASS TOVÁBB»