luthienlovemagic: (Default)
Ez az egyik olyan eset, amikor a képregény és a belőle készült filmadaptáció is jól sikerült, még úgyis, hogy a kettőnek nem sok köze van egymáshoz és mindkettő másért jó. Most a filmbe nem nagyon mennék bele, de az biztos, hogy hangulatra sötét mindkettő, és mindkettő road-movie jellegű. Habár a képregény a posztapokaliptikus szuperhős feelingre még jobban rátesz. Ha valamiről kijelenthető, hogy sötét, akkor az ez a képregény. Bár azért van benne némi fanyar humor is az akciók között Sólyomszem jóvoltából, aki végig a kedvenc karakterem volt. Sőt, nekem ő belevalóbb karakternek érződött, mint maga Logan, aki főleg az elején olyan búvalbélelt volt, hogy el nem tudtam akkor még képzelni, hogy miként vedlik újra Rozsomákká, mert annyira azt hajtogatta, hogy nem eresztem ki a karmaimat, és a többi, hogy szinte elképzelhetetlennek tűnt. De aztán a történet utolsó harmada kárpótolt a kezdeti “nem harcolok soha többé” borongásért, mert volt itt vér és akció bőven, noha Logan karakterének háttér sztorija megalapozott volt, így a motivációi is, csak túl sokat angstelt szegény. Erre részletesebben kitérek, mikor a történetről lesz szó.

Tovább>> )

Profile

luthienlovemagic: (Default)
luthienlovemagic

January 2024

M T W T F S S
1234567
8910111213 14
151617181920 21
2223 2425262728
293031    

Most Popular Tags

Style Credit

Page generated Apr. 6th, 2026 12:23 am
Powered by Dreamwidth Studios